Utcák, sikátorok, zsákutcák, és körutak

Útnak indulunk hát. Vanessa ügyesen meg is találja a régóta keresett srácot, Curtist, de az épp mikor meglát minket, futásnak ered és berohan egy elhagyatott épületbe. Követjük, azonban innentől már kicsit érdekesebb a dolog. Hová tűnhetett? Semmi nyom, ami utalhatna arra, hogy merre mehetett. Talán a lépcső felé kéne menni? Nyilván, hisz arra a legveszélyesebb. Miért is mennénk valami könnyebb úton?

- Akkor most hogy tovább?

Kérdezem, majd a többiek válaszát figyelem, különösen Ororo tanárnőre hallgatok, hátha ő már tudja mi lenne a jó megoldás. aztán, ha megvan a terv, én is elindulok arra a többiek után.

2000. szeptember 01.
12:27

Andrew próbálja kicsit nyugtatni a kedélyeket azzal, hogy talán jobb lenne, ha ő lenne az első, és tenne egy körutat az árnyak között. Bár Ororo tanárnő elgondolkozik a dolgon, de nincs ideje válaszolni Vanessa hirtelen lépte miatt.

-El az utamból! Majdnem lerohasztotta a kezemet ez a marha!

Mondja, majd a lépcsőket immáron négy lábbal szedi, hisze egy pillanat alatt egy nagyobb méretű tigrissé változik át a lány. Egyértelműen gyorsabb mint a többiek, és a hevessége miatt még nagy bajba kerülhet a társaság. Ororo tanárnő nem tehet mást, csak sietve iramodik meg, így Ben is választ kap a kérdésére. Irány felfelé, és reménykedni, hogy Vanessa nem tesz őrültséget. Ahogy a csapat lohol a lány nyomába, és végre beérik, csak azt veheti észre az egyik szobában, hogy Curtis sarokba van szorítva, majd mikor észreveszi a Tigris után érkezőket, csak egyre félelem telivé válik arca. Látni ahogy rettegve teszi meg a hátráló lépteit, de már nem tud hová menni. Vanessa nagymacskaként morog rá, mire Ororo tanárnő kiált rá a lányra.

-Elég legyen! Menny onnan Vanessa! Nem látod mit teszel?!

Kérdi, de a lány nem igen akar távolodni, bár pár másodperc után vissza változik, de Curtist továbbra sem engedi menekülni.

-Semmi baj Curtis! Kérlek nyugodj meg. Nem akarunk bántani.

Talán nem valami meggyőző szavak Vanessa akciója után. De a fiú hirtelen külsőbeli változáson megy keresztül. Mutációja egészen új fordulatot vesz. Teste minden pontja kezd elsötétedni, és befeketedni, majd zöldes aura lobban körülötte. Curtis arca döbbenté válik, és segítségkérés hangzik el szájából.

-Mi történik velem?

Utcák, sikátorok, zsákutcák, és körutak - Page 2 Scaled.php?server=202&filename=dffge

Vanessa figyelmen kívül hagyja a Tanárnő intését, az én ötletemet, és önfejűen elindul a lépcsőn. 1 lépcső, 2 lépcső, 6, 10... Vanessa immár tigris formában teszi meg a lépcsőfokokat, és pikk- pakk fent terem a lépcső végén. Nehéz vele lépést tartani, még nekem is megerőltető a tempó tartása.
Amikor Vanessa végre megáll, szépen lassan beérjük, és a háta mögött megállunk, nézve, hogy mi a morgás tárgya. Curtis van ott, teljesen sarokba szorítva. Úgy érezheti magát, mint a csapdába került egér. Tigris vicsorog rá, úgy, mint aki mindjárt vérszemet kap, és ketéharapja szerencsétlent. Ororo tanárnő közbe is lép, mire Vanessa ismét átváltozik tigrissé. Egy másodpercre elgondolkodom, hogy maradhatott rajta a ruha?
A tanárnő éppenhogy elkezdi a puhitós dumáját, amikor Curtis hirtelen változáson megy át. Teste elsötétül, majd zöldesen kezd el derengeni. A döbbentség kiül az arcára, Ő sem érti az egészet. Talán elszívja mások képességét? Vanessán kívül nem ismerem a többiek képességét, de azt tudom, hogy Curtis ugyanúgy sötétedik, mint én. Mindenesetre jobb tisztes távolságban állni tőle. El is kezdek hátrálni, és mondom a többieknek, hogy jöjjenek el onnan.

Az események hirtelen elfajulnak és látszik, hogy már Ororo tanárnő sem nagyon tudja már kézben tartani a dolgokat. Vanessa magánakcióba kezd, mint én korábban, ami hála istennek elkerülte mentorom figyelmét. A Tigrissé változott lány dühödten indul meg felfelé, hogy elégtételt vegyen a szenvedésekért, így indulunk meg mindannyian felfelé a lépcsőn, Tigrist követve, aki a srác után szaglászva akarja elkapni Curtist. A dolog be is válik és sikerül a már régóta keresett fiút sarokba szorítani, ám ekkor ismeretlen eredetű metamorfózis lép színre a fiún. Na remek.

- Most mi legyen?

Andrew feldob egy ötletet, hogy hátráljunk, de én ezzel nem értek egyet.

- Szerinted, ha menekülünk, attól jobb lesz? Valahogy segítenünk kell rajta. Le kell csitítani és ha ez békés módszerrel nem megy, akkor más lépést kell megtennünk, hogy senkinek se essen baja. Ez a világban is így lesz. azzal nem fognak elfogadni minket, hogy ha csak meghúzzuk magunkat.

Azzal megjelenítek egy energiagömböt a kezemben és várom, hogy mit szól a tervemhez a tanárnő, remélve, hogy értette mire készülök. Végig készenlétben állok és dobásra készen tartom csapásomat, hogy ha kell, leállítsam vele Curtist.

2000. szeptember 01.
12:27

Andrew hátrálni kezd, és a látottak hatására Vanessa is. Egyedül Ben nem követi őket, és abban a pillanatban, hogy alkalmazza képességét Curtis haragra gyúl.

-Nem!! ÉN NEM AKAROM EZT!!!!!!!!

Kiáltja, majd kinyújtva kezét zölden pulzáló színtiszta energiát lő a fiú felé, aki ha idejében cselekszik még akkor is az energia gömböt tartó kezét megkapja a lövedék, majd teljes karja elkezd sorvadni... pont olyanná válik, mint Vanessa sérülése amit Curtistől szenvedett el. Szottyatt összeaszalódott végtaggá, amiből szinte minden csepp folyadék távozik. Ororo tanárnő látva a mutáció használatát, bár nem akarja, még is alkalmazza saját képességét, és erőteljes sarki szeleket idéz meg a szobában, amitől Curtis kezd kissé lehűlni, és vacogva borul a sarokba. A hirtelen jött mínusz fokok a diákokra is kihatással van és átrázza őket a hideg. Curtis körül kezd kihunyni a zölden izzó aura, és fekete bőrszíne is kezd visszább venni. A tanárnő ezek után azonnal Benhez lép.

-Minden rendben? Mutasd csak...

Kezdi megvizsgálni a fiút, mi alatt a másik két diák felé intézi szavait Ororor.

-Figyeljétek! Ne hogy eltűnjön.

Mondja és utal Curtisre, aki az iménti fagyos légfújás miatt enyhén deres arccal reszkezve ül, és félve néz Vanessa és Andrew kettősére.

Úristen. Még jó, hogy hátráltam, különben most nekem se vennék hasznomat, úgy néznék ki, mint szegény Ben keze. Előbb Vanessa, most ő... Ororo tanárnő szerint rendbe fog jönni, csak előtte jussunk ki innen.
A tanárnő eléggé lehűtötte a termet, de legalább Curtis is kezd lehűlni. Bőre visszanyeri eredeti színét, semmiféle nyomot nem hagyva maga után. Ez a srác sürgősen segítségre szorul, különben veszélyt jelenthet bárkire a környezetében, beleértve magát is.
Míg a tanárnő Bent látja el, megkér bennünket, hogy figyeljünk rá. Nem is kell kétszer mondani, elindulok Curtis felé. Most semmi szükség nincs az álcázásra, egyenesen felé indulok.
Mikor odaérek, végignézek rajta. Szerencsétlen áldozat, nem tehet semmiről. Legalábbis ezt látni rajta. Vanessával nem törődve legugolok elé, de tisztes kéztávolságban maradva tőle. Teszek egy kisérletet vállának megérintésére, mintegy baráti gesztusként, de azért ügyelek arra, hogy a legkisebb mozzanatra is érinthetetlen távolságba legyek tőle.
- Mi történt Curtis? Mesélj el mindent. Figyelj, ha nem hagyod, hogy segítsünk, óriási nagy bajba kerülhetsz! Kérlek, segíts, hogy segíthessünk!- nem törődök azzal, hogy milyen nyálasan hangzik a dumám, itt most nem az a lényeg.

A dolgok olyan gyorsan történnek. Minden egy nagy fény és hangkavalkád. Szinte azt sem tudom mi történik. Az ereimben még a tigris haragja lüktet, ahogy ott állok a hideg szobában szinte úgy érzem lángol a bőröm. Az alakváltás tüze lobog még alatta. És éhes vagyok, nagyon, de nagyon éhes... Megnyalom az ajkam. A hallásom egészen kiélesedik, hallom ahogy dübörög a társaim és a rémült fiú szíve. Vad ritmus, őrült száguldás.

Gyorsan megrázom a fejem, hátha úgy kicsit kitisztul. Igyekszem eligazgatni a pólóm, ami nem csak a divat miatt volt ötször akkora mint én. Kissé szakadozott és lóg rajtam, de legalább takar. A legtöbb ruhadarab nem éli túl az alakváltást. Olyan rucit ugyanis eddig még nem sikerült beszereznem, ami együtt nyúlna a testemmel, együtt formálódna a ropogó csontjaimmal. Ez a póló ideiglenesen megtette. Most úgy néztem ki, mint aki miniszoknyában császkál, egy igen fura felsőhöz hozzánőtt szoknyában, de érdekelt is most ez engem.

A fiúk mögé léptem és aggodalmasan néztem Curtisre.
- Ne haragudj, nem akartalak bántani, de még én sem uralom igazán a képességeim... Azt hittem egyedül vagyok, de nem így van. Sokan vagyunk, és együtt megtanulhatjuk, mit kell tennünk.
Fúj, hányingerem volt magamtól, de nem akartam a másik kezem is leszárítani. Kétszínű lennék? Talán... de kétbőrű mindenképp... ráadásul baromi éhes, szóval haza akartam már menni és telezabálni magam.

2000. szeptember 01.
12:29

Ben rémült arccal szembesül a kezével való történtekkel, és nem tud mit tenni. Teljesen elförmed, és hiába próbálja őt nyugtatni Ororo, nem segít rajta. E közben Vanessa és Andrew próbálja Curtist nyugtatni, aki megtört... talán a mai nap eseményei túl sok volt. Az üldözés, menekülés és most ez az iménti "átváltozás" valószínűleg össze roppantotta lelkileg, és az eddigi tetteinek ellent mondva csak félő szempárral néz Andrewra, aki vállára teszi kezét.

-Én nem akartam... én tényleg nem...

Kezd bele elkeseredett hangon, és bűnbánóan, majd a tanárnő int Gabrielnek, hogy támogassa Bent, majd oda lép Curtishez, és felsegíti a fiút, érdekes módon nem tartva attól, hogy talán úgy járhat mint két diákja.

-... talán azért történik mind ez, mert az Úr úgy gondolja rosszat tettem... vagy az Ördög szállt meg... én nem tudom.

Kezd zokogásba a fiú, és úgy mondja.

-... először Amanda, majd pedig a többiek. Miattam haltak meg. Az érintésemtől. De én nem akartam! Tényleg nem! Bocsánat...

Néz rá az őt körülvevőkre, majd Andrew számára hirtelen bevillanhat valami. A Fénykép, amit még az iskolánál talált. A hátoldalán az Amanda név szerepelt. Valószínűleg Curtis róla beszél. Ezek után a fiú hirtelen feleszmél Vanessa szavai után.

-Képesség? Ez... jó dolog? Nem vagyok egyedül? De ez... akkor is egy... egy átok...

Mondja, mire Ororo tanárnő segíti fel őt a földről, és anyai gondoskodással rázza helyre.

Úgy látom, Vanessa is belelendült: előveszi az "érzelgősebb" dumáját, és megpróbál azzal érvényesülni. Itt az ideje, eddig az én-vagyok-a-keménylány stílus itt nem igazán jött be. De nem ez a lényeg, Curtis szerencsére megtörni látszik. Együttműködően elmesél mindent, habár a kezdeti (vagy utó) sokkhatás miatt még csak tőmondatokban válaszol. Majd elkezd zokogni. Amanda? Talán a lány lehetett a barátnője a képről. Úristenem! Tehát ezért volt megrémülve, a képessége átka miatt. Elszégyelem magamat: úgy gondoltam, az én képességem átok, de másnak ezek szerint sokkal nagyobb gondjai vannak. Lesütöm a szemem, és nem szólalok meg, csak hallgatom, ahogyan potyogtatja a könnyeit.
Majd hirtelen tudatosul benne, hogy nincs egyedül. Vanessa szavai elérték a kívánt hatást, és most már egy fokkal ( ha cak hajszálnyival is) gyugodtabbnak látszik.
Ororo tanárnő odamegy a fiúhoz, megfogja a karját, és felsegíti. Mostmár nincs má dolgunk, csak hazavinni a fiút.

Curtis végre mintha egy kicsit megnyugodna. A tanárnő mint valami különös anyuka úgy szorítja magához szerencsétlen srácot. Legszívesebben a hajamat tépném már az idegességtől. Nah nem mintha engem nem viselt volna meg, amikor rájöttem mire vagyok képes, meg nem mintha az hogy embereket öl nem lenne durvább, de nem tehetek róla, érzelmi fogyatékos vagyok, nem bírom a zokogó embereket, főleg nem a pasikat... habár a síró lányokkal sem tudok mit kezdeni. Magyarázhatok neki, de attól még úgysem lesz jobb neki.
Úgy döntöttem mondok még valami okosat, aztán had szóljon a tanárnő majd Matróna mamaként úgyis megoldja a dolgot, innen már azt hiszem rábízhatjuk a dolgot, elvégre mégis csak ő az egyik főmufti itten.

- Ez egy képesség Curtis, nem is áldás, nem is átok. Illetve mind a kettő és egyik sem. Ha te áldásként fogod fel akkor áldás, azonban ha mindenképp átoknak akarod látni akkor átok lesz. Egyedül csak rajtad múlik mire használod azt, amit a természettől kaptál. Ha arra hogy küzdj a rossz ellen és megvédd a gyengéket, akkor igenis lehet áldás a képességed. De hogy megtanuld uralni velünk kell jönnöd. Én hiszem, hogy meg fogod tanulni, hogy jóra használd.
Még tündibündi cicamosoly is ragyogott az arcomon. Ezért a monológért otthon hatalmas hátba veregetést kapok magamtól. Jah meg kimosom a szám szappannal, mielőtt undorítóan gej kezdenék lenni...

2000. szeptember 01.
12:32

Vanessa szavai talán sok kételyt hagy Curtisben, de annak ellenére kezd még inkább visszatérni önmagához. A tanárnő támogatásával a fiú bár még koránt sincs jó állapotban láthatóan már kezd megbízni a csapatban. Gabriel Bent felsegítve viszi magával, majd Ororo vissza néz a diákokra.

-Menjünk, már vár minket a professzor.

Mondja, majd megindul le az emeletről, és egyenesen az utca felé tart. Amint a kis csapat kiér a lakóépületből, a sikátor végénél már látható egy autó, ami előtt Lensherr professzor áll várakozóan, kicsit feldúltan és idegesen, bár nem tudni mi miatt. Vanessa azonban amint kiér a szabadba, különös szagot foghat. Nehéz lenne számára behatárolni mi is ez, de egyértelműen nem mindennapi, mintha valamiféle állatias ember szag keveredne. Kicsit talán hasonlít is saját maga tigris alakjának szagára. Ha körbe néz, sehol nem lát senkit, mindössze a magasban egy tetőn elsuhanó ballonkabátot... Lehet említésre sem méltó a dolog.

De amint Lensherr észre veszi a csapatot int nekik, és sietteti őket, hogy szálljanak be a kocsiba. Ahogy közelebb érnek, mintha a férfi fiatalabbnak tűnne, vagy jó tíz, tizenöt évvel. Ororo betessékeli a diákokat, majd ő néhány szót vált a volán mögött ülő Xavierrel és elmegy. A diákok szűkösen ugyan, de beférnek.

Utcák, sikátorok, zsákutcák, és körutak - Page 2 Scaled.php?server=651&filename=38566749

-Jól vagytok, minden rendben gyerekek?

Kérdi Xavier kedvesen aggódással hangjában, majd rögtön folytatja.

-Curtis? Minden rendben?

Mielőt beszállunk a kocsiba, feltűnik, hogy Lensherr professzor mintha fiatalabbnak tűnne. Nem értem, nem emlékszem ilyen képességű tanárra a megnyitóról. Valószínüleg a többieknek is feltűnt ez, ha lesz alkalmam, meg is említem nekik.
Beszállunk mind a 4-en, és Curtis. A volánnál ülő Xavier professzor már kérdezősködik is, hogy hogy vagyunk. Lehet hogy csak illendősségből, hisz a prof egy telepata. Mindent tud, elég ránk gondolni. Legalábbis ezt mondták, és én nem kételkedem a többiekben. Ha nem hinném el, a saját képességemet is tagadnom kellene.
Aki mellettem ül, könyökömmel megbököm.
- Te, neked nem tűnt fel, hogy Magnus professzor fiatalabbnak tűnik?- kérdezem minél halkabban.

Amikor megjönnek a nagyokosok megkönnyebbülten felsóhajtok. Már nem akarok semmit sem, csak annyit kajálni, hogy szétdurranjon a hasam. Nah nem mintha képes lennék az ilyesmire, eddig bármennyit ehettem, meg sem kottyant. Nem tudom mennyit eszik egy rendes tigris, de szerintem kezdem én is megközelíteni azt a mennyiséget. Elégedetten elvackolom magam a kocsiban, úgy hogy a szakadozott pólóm se legyen túl rövid, és gondolatban már azt veszem számba, hogy mi fog kerülni a számba...

Éppen egy egész csirke, egy csokipuding, meg sok-sok fagyi és csoki jár az eszemben, meg persze sültkrumpli, amikor a nyomulós srác suttogására fölkapom a fejem. A proffot eddig sikeresen kizártam, vájkáljon a fejemben ha akar, de most nem nagyon volt dumálhatnékom. Most sem értékelem igazán, hogy elkergette az ábrándképeim.

- És ha fiatalabb? Lehet, hogy mutáns korleszívásra ment, mit zavar az téged? A lényeg, hogy hazajussunk végre, felőlem akár plusz karokat is növeszthet.
Újra hátra dőltem, elbújva vörös tincseim közé, és próbáltam aludni egy kicsit. Elvégre éhes tigris kajával álmodik, vagy hogy is szól a mondás.

2000. szeptember 01.
12:35

A kocsi halk motorja beindul, majd lassan kanyarodik ki a sikátor körletéből, és hajt rá a főútra. Megkezdődik a hosszú utazás, bár egyértelműen rövidebb az út hazáig, mint tömegközlekedés igénybevételekor. A kimerültség azonban hatással volt Gabrielre, és Benre, így ők hamar elaludtak. Pontosabban inkább csak el bóbiskoltak, míg Curtis mind végig ébren volt, és mintha makogott volna magában, Andrew illetve Vanessa pedig csak a visszapillantó tükörből láthatták olykor, ahogy Xavier professzor hátra-hátra pillant a már biztonságban lévő mutánsra. Valószínűleg szavak nélkül, telepatikusan beszélgettek.

//Folytatás: Xavier és Lensherr Speciális Képességű Diákok Intézménye - Xavier és Magnus irodája//

//A csata után, ha nem éltük túl, akkor egy alter univerzumban, ahol igen =) //

*A mentőautók szirénái által keltette zajt követve, házról házra ugrál, olyan gyorsan, ahogy talán még soha az előtt.*
~Dean szerint a galambjai látták Erin-t errefelé, miután szétváltunk. Bár tényleg úgy lenne, nem akarok bele gondolni mi van akkor, ha mégsem úszta meg....~
*Sárga álarca sokadszor csúszik a szemébe. Egy nagy morgolódás közepette valósággal letépi magáról a maskarát, most már úgyis mindegy, ezt aligha tudja eltusolni a professzor. A szakadt kelléket oldalra hajítja, ő pedig még egyszer utoljára elrugaszkodik a földtől, hogy végre elérhesse a célját. Úgy öt méterre ér földet a mentőautóktól, szemeivel pedig azonnal pásztázni kezdi a sérülteket, a lány után kutatva.*
-Erin?!

Egy hideg padon hátradőlve bámulom a felhők közt olykor-olykor előkacsintó csillagokat. Szemem sarkából látom a karácsonyfa villódzó fényeit a parkban, de úgy általában tök üres az egész Central, ami elég szokatlan, mert mint hírlik, az alvilág még karácsonykor sem pihen.
Kicsit távolabb húzódtam az eseményektől, de innen is jól látszik, hogy a mentősök bepakolják a sérülteket.
~ Jó ég, mit műveltünk? Elrontottuk az egész kirándulást és mások karácsonyát. Szegény új lány. ~
Még mindig csak így hívom a sérült lányt, mert az eseményeknek hála, hol eszembe jut a neve, hol meg totálisan kiesik. Alighanem kisebb fajta megrázkódtatás ért. A katonákon még mindig nem tettem túl magamat. A katonák azért vannak, hogy védjék az embereket.
~ Na ja, az embereket. De mi nem látszottunk annak. ~
Egy kiáltást hallok, valaki a nevemen szólított. Feltornázom magamat a jéghideg padtámláról, amihez már odadermedt a hátam, majd körültekintek. Nem látom a hang forrását, így csak találomra kiabálom el magamat.
- Itt vagyok!

*A kiáltást hallva abba az irányba fordítja a fejét, amerről hallani vélte azt. Azonnal ki is szórja a lányt, amint felpattan az egyik padról. A következő másodpercben már rohan is felé, gravitáció kúrájának köszönhetően hihetetlen sebességgel. Amint odaér egy másodpercet sem pazarol szóra, csak szorosan átöleli a lányt. Arra azért megpróbál ügyelni viszont, hogy az ölelése ne legyen túl szoros. Nem lát rajta külső sérülést, de azért jobb az óvatosság. *
-Amikor eltűntél én azt hittem....Úgy örülök, hogy jól vagy!
*Erin szemébe néz, és úgy érzi, mintha évek teltek volna el azóta, hogy utoljára képes volt ilyen boldogan, és felszabadultan mosolyogni.*
-Ugye jól vagy?
*Teszi hozzá gyorsan, majd kicsit félve emeli tekintetét a sok sérültre, akiket az orvosok ebben a pillanatban is próbálnak megmenteni.*
-Ugye mind túléltük?

Körbeforgok, hogy merről jön a válasz, de újabb szólongatás helyett megpillantom Gabriell-t, ahogy sprintel felém. Megkönnyebbülten sóhajok, és a leheletem hosszú csíkban párolog el a hideglevegőben.
Amikor Gabriel odaér hozzám, a fiú erősen átölel. Mondhatni meglepődök ezen a kirohanáson, egyáltalán nem vártam, hogy a barátom így üdvözöl. Csak pillogok párat és bátortalanul hátba veregetem.
- Én is aggódtam érted. Mikor lemaradtál tőlünk és nem láttalak, berezeltem. Úgy megijedtem, azt hittem mind otthagyjuk a fogunkat. Minek mentél el hősködni?
A szóáradatom mindenre választ ad. Fizikálisan jól vagyok, leszámítva pár karcolást, de szellemileg minden bizonnyal megviselt a dolog.
- Nem tudom, hogy életben marad-e az új lány és mi lesz az ofővel. Szegény lány sok vért vesztett, de egy osztálytársunk ellátta, amiért ő is megsérült.

*Pár perc után elengedi a lányt, s zavartan vállon veregeti őt. Mivel látja, hogy ezzel kicsit meglepte őt, megpróbál magyarázkodni...*
-Bocsi, én csak...
*...nem sok sikerrel. Az utolsó kérdésre viszont szemöldökei az égig szaladnak fel.*
-Hogy én??? Csak téged próbáltalak utolérni, aztán....
*Itt egy kicsit megakad a mondandójában, tekintve, hogy az ezek után történteket tényleg nehéz úgy beadni, mint racionális, életösztön áltat hajtott cselekedeteket.*
-Nem tudom. Bepánikoltam, és azt hiszem, tényleg elkezdtem hősködni - vallja be végül egykedvűen - de azért remélem nem ábrándultál ki belőlem nagyon - teszi hozzá gyorsan incselkedve.
*Bár összeszorul a szíve a hallottak alapján, próbálja ezt nem kimutatni. Azzal nem segítene senkinek...*
-Gyere, menjünk innen, szerintem a tanárnő is azt akarná, hogy a suliban gyülekezzen mindenki.

Gabriel a legjobb haverom a suliban és közös titkunk, hogy mind a ketten mutánsok vagyunk, feljebb emelte a ranglétrán a többi barátommal szemben, akik Angliában élnek. Nem csoda hát, hogy mindenféle végigszaladt a fejemen, amikor eltűnt szemem elől a fiú. De azért meg kell értenem őt, csak az események sodorták őt is, mint mindenki mást. Ott kellett segíteniük, ahol tudtak. Mint a katonáknál.
Inkább röviden, de annál melegebben megölelem őt, nem olyan sután, mint az előbb. Elengedem, had mozogjon nyomorultja. Amúgy is, szerintem ez mindent kifejezett, amit érzek.
- Ne tűnj el többet.
Hogy ebben biztos is legyek a jövőben jobban rajta tartom a szememet, és most is belékapaszkodok, amikor elindulunk.
- A többiekkel kéne hazamennünk? Eléggé szétszóródtunk.
Látszik rajtam, hogy nem vagyok jelenleg a toppon, ami a szervezkedést illeti. Nem bírom eldönteni, egyedül bumlizzunk haza, vagy össze kéne szednünk a szétzilált csapatot, akiknek egy része kórházban fekszik, vagy kísérőként van ott.

-Nem fogok - ígéri mosolyogva.
*Ahogy Erin belé kapaszkodik, hirtelen valami puha tárgy kezdi nyomni az oldalát. Pár másodpercig gondolkodik csak rajta, hogy mi lehet az a tárgy, ami ráadásul jóformán az egész zsebét kitölti, mikor is hirtelen az eszébe jut.*
-Ha már eltűnésnél tartunk - szólal meg, s szabad kezével előhúzza a számára ismeretlen sárkány plüssfigura mását - őt elhagytad.
*Átnyújtja a lánynak Süsüt, miközben továbbra is a busz felé sétálnak.*
-Dean elvileg már elindult a többiekkel. Engem is hívtak, csak nem akartalak, hátrahagyni. Aztán kitudja, lehet azóta is a parkban vannak...
*Közben megérkeztek a buszmegállóhoz.*
-Szerintem menjünk. Mára elég volt a szabad foglalkozásból....

Barátom előhúzza a játékot, amit eredetileg kistesómnak szántam elküldeni, én meg úgy kapok utána, mintha én magam lennék a gyerek.
- Jaj, tényleg! A sárkányt el is felejtettem. Köszi Gabriel. – hálásan mosolyogok rá a sárkányt nyomorgatva fél karomban.
Elindulok a buszmegállóba a fiúval, közben hátra-hátra sandítok a park felé. A mentősök lassan végeznek, bevágják az ajtót és szirénázva elindulnak a latyakos úton. Az ofőre gondolok, akit katonák támadtak meg. Kardfog már annyira nem is izgat, nyílván ő volt a provokátor, de hogy van-e köze a katonákhoz, vagy csak véletlen egybeesés, azt nem tudom.
- Szerinted mit fog szólni mindehhez a prof? Már biztosan tudja, mi történt velünk. Azok a katonák...

-Igazán nincs mit, úgyis messze még az év vége -felei némi cinizmussal a hangjában, ám arcán még mindig ott virít őszinte, boldog mosolya - és rengeteg témazáró vár még ránk.
*A katonák hallatán szembe fordul a lánnyal, szabad kezét kezét pedig a vállára teszi, nagyjából ahogy a filmekben szokták, amikor meg akarnak vigasztalni valakit.*
-Hé, ne aggódj miattuk. elintéztük őket emlékszel? Hála neked, a puskáikból marha drága dísz lett. Biztos vagyok benne, hogy pár óra, és az ofőnk megint a régi lesz. Ami pedig a professzort illeti....
~Jó kérdés. Magnus-ról tudom, hogy legszívesebben ízekre szedné a fickókat...legalábbis így fog érezni, ha tudomást szerez a történtekről, de a professzor az más tészta...~
-Tartok tőle, hogy egyhamar nem tartunk még egy ilyen kirándulást. Szerencsére a következő karácsony úgyis csak jövőre lesz.

Azért nagy nehezen az arcomra varázsolok egy vigyort a dolik említésére. Mindig én segítek neki, ezt pontosan jól tudom, és ezért még bőven lesz alkalmam törleszteni.
Szembe fordul velem Gabriel, és nyugtatgat, valamit el is ér vele, de persze az aggódásom megmarad, de a drága dísztárgy említésére már egy fokkal jobb kedvem van.
- És hála neked, remekül rávetetted magad arra a bőrnyakúra. De nem fogom kitenni a lábamat vagy fél évig az intézetből, amíg meg nem bizonyosodom róla, hogy azok a zöldsapkások nem valami félreértés miatt fordultak ellenünk.
Belegondolni is rossz, hogy ez valami előre kitervelt dolog volt.
- Gondolod, hogy másoknak is tudomásuk van a mutánsok létezéséről? Mert ha igen…
Nem fejezem be a mondatomat. Igazából nem merem kimondani, amit gondolok. Máris idegesség kap el, és ezt valakin le fogom vezetni agresszív viselkedéssel. Valakin, aki nagyon meg fogja szívni, pedig teljesen ártatlan lesz.

-Na igen - feleli szerénykedve - sokat gyakoroltam a "tehénkedő sárkány" mozdulatot.
*Látva, hogy a lánynak még mindig nagyon rossz a kedve, megpróbálkozik egy újabb öleléssel, ezúttal azonban már jóval finomabban teszi, nagyjából úgy, mint ahogy Erin csinálta az előbb. Halkan próbálja tovább vigasztalni a lányt.*
-Szerintem tuti nem próbálkoznak semmivel, annyi fölösleges cuccuk nincsen.
*Mélyen a lány szemeibe néz, és bár maga sem biztos benne, azért megpróbál biztató választ adni a kérdésre.*
-Ne félj, az igazgatónk remekül ért az amnéziakeltéshez. aki tud rólunk annak szabad is. És egyébként is, tudod, hogy a fejére ugrok minden kommandósnak, aki bántani próbál téged.
~Arról nem is beszélve, hogy mire mennének a játékaikkal Magnus ellen? Ez a két fazon egyesített erővel valódi mészárlásra lenne képes....már persze, ha akarnák.~
*Ha Erin nem bontakozik ki az ölelésből, ezúttal ő sem engedi el őt.*
-Bár félek, az éjszakai tivornyákról a városban tényleg le kell mondanunk pár napig, amíg lenyugszanak a kedélyek kicsit.