Szotyi / III. fegyver

Egy Pierre-i kozmetikai állatkutató intézet egy derűs péntek délután. A biztonsági őr egy érkező kis furgont állít meg a kapuban. A jármű oldalára nagy betűkkel van kiírva a közeli kis állatkereskedés neve. Int a sofőrnek, mint akik már régóta ismerik egymást. Egy még alig húsz éves srác száll ki a vezetőülésről, odaint az őrnek.
- Szevasz George. Meghoztam a szállítmányt. – Ezzel hátramegy a csomagtartóhoz, kinyitja az ajtókat, és három méretes dobozt emel ki belőle. Könnyed léptekkel indul meg vele, barátja felé, és nem is látszik, hogy a dobozok enyhén mozognak.
- Na itt is van a százhatvan darab kísérleti patkány. Magam válogattam őket, a legkiválóbb darabok, amit csak találni lehet a környéken. – A fiú látszólag büszke a munkájára, és lehet is. Amikor átveszi az őr a dobozokat, először megemelgeti, csak hogy érezze a súlyát. Bólogatva nyugtázza, megvan a súlya, igen csak méretes példányok lehetnek benne.
- Na akkor vessünk egy pillantást ezekre a patkányokra. - Mondja minden kedv nélkül.
- Nana, nehogy már itt akard megnézni őket. – Hadarja gyorsan a megrettent ifjú. – Itt kinyitod nekem a dobozokat, és az összes el fog szökni. – A szemei az idegességtől tikkelnek, és látványosan látszik rajta a titkolózás.
- Nyugi már haver, csak belekukkantok. – Ezzel George kinyitja a legfelső doboz tetejét, és a meghökkenéstől csak levegőt bír vetni, de szólni semmit. A hápogás, ami a száján kijön lassan értelmes artikulált szavakká válik. – De hát ezek hörcsögök!
- Jól van na. Nem tudtam patkányt találni. A egész várost bejártam, de csak ezeket találtam. Ember úgyis mindegy min tesztelik azokat az izéket. Nem mindegy, hogy mik döglenek bele? – Próbálja csökkenteni a felkészületlenségét, és úgy látszik régi barátja be is adja a derekát.
- Rendben, de én nem is láttam ezeket, ha baj lesz belőle, akkor a tiétek. – A fiatal férfi rábólint, és végül bejutnak az állatok a kísérleti telepre. Nagy meglepetés várja a kutatókat hétfő reggel, mikor belekezdenek a munkájukba.


Ugyanaz a helyszín, és ugyancsak egy pénteki nap. Az ifjú asszisztens Joel az egyik átlagos irodában hintázik a kényelmes székében, és beszállítási papírokat nézeget. A főnöke Dr. Gray bízta rá a munkát. A lábai az asztalon, a kezében iratok. Az unalom, majdnem megöli, mikor feltűnik neki valami. Az ujját végighúzza a nyomtatott sorok között, majd egy másik kupacból előhalászik egy másik megdöbbentően hasonlatos papírost. Előrehuppan a székben, majd a két papírt összeveti, most már egymás mellett is. Végül megvakarja a sörtés állát. A borosta csak úgy serceg a körmei alatt.
- Doki kérdezhetek valamit? – Teszi fel a teljesen felesleges kérdést. Mivel már ez is az volt, emellett tudja, hogy ez mennyire irritálja a főnökét.
- Mond már, mi az?! – Vágja rá a várt ingerülettel Dr. Gray, de nem néz fel sem a számítógéppel, hanem pötyögi tovább a végtelenhosszúnak tűnő sorokat.
- Doki, maga tudja meddig él egy hörcsög? – Gray a kérdés váratlansága miatt abbahagyja a munkát, és a meglepetéstől ránéz beosztottjára. A kikerekedett szemek, nem tudják eldönteni, hogy a férfi csak viccel vele, vagy tényleg ki akar ezzel a dologgal fejezni is valamit. Végül mégis válaszol.
- Két-három év. Miért kérded? – Teszi fel a már sokkal értelmesebbnek tűnő kérdést.
- Hát a szállítási papírok szerint, a hörcsögök a másik szobában már több mint tíz éve vannak az intézetnél. – A doktor erre otthagyja a munkáját, és az asszisztense válla felett belenéz a papírokba. Azokat a hörcsögöket mindenki ismeri. Nem azért, mert különösebben érdekelte volna őket. Hanem, mert minden új készítményt rajtuk próbáltak ki először. Az ideérkezésük elején még természetes volt, hogy hetente tucatjával lökték kukába a tetemeket, de senkinek sem tűnt fel, hogy manapság már nincs ilyen gondjuk. Végül már olyanok voltak, mint egy bútor. Természetesnek vették, hogy ott vannak, és először rajtuk próbálják ki a szereket. Végül a gondolatmeneteiknek vége szakad, és mindketten ugyanarra a konklúzióra jutnak. Felpattannak, és sietve az intézmény igazgatójához rohannak.


Egy fekete furgon fordul be egy nevesincs kis földútra Kanada határán. A sofőr nem tévedt el, fontos szállítmányt visz, de még maga sem tudja mit. Az út hirtelen félbe szakad, de még csak le sem lassít. Nyílegyenesen halad tovább, míg egy jobbos kanyar után egy eldugott épületegyütteshez nem ér.
Minden óvintézkedés nélkül behajt a kapun, tudja ha nem várt vendég lenne, hamarabb meghalt volna, mintsem elérte volna a kis utat. A legnagyobb épület bejáratához hajt, és ott már várják a fehér köpenyes tudósok. Mindenki nagy izgalommal várja az új alanyokat. A sofőr megáll, kinyitja az ajtót, és kiadja azt az egyetlen darab dobozt, amiért megtett több száz mérföldet.
- Na végre megjöttek. – Mondja a legnagyobb rangban levő tudós Dr. Long. Egyet int, és beosztottjai máris a doboz után nyúlnak. – Azonnal vigyék a hármas laborba. Kezdjék el a kísérleteket. Minél hamarabb eredményeket akarok. – Újabb intésre az eddig kint álldogálók sietve találnak maguknak munkát, messze a kanadai hűs szellőktől. A férfi még kint áll egy ideig, nem is foglalkozik a hideggel. A szeme a távolt fürkészi, de gondolatai a jövőben járnak. Rá fog jönni az élet meghosszabbításának titkára, és ezzel átveszi a vezetését a III fegyvernek.


Egy sötét labor, szinte teljesen üres. Már csak egyetlen egy asztal van benne, ami felé egy férfi hajol. A háta görnyedt, a haja hosszú és csapzott. Ápolatlan, és a hangja is őrületet sugároz, ahogy folyamatosan maga elé motyog. Távoli szemlélőnek csak egy őrült, aki magában beszél, de az intézményben dolgozók tudják az igazat.
Jó ideje már annak, hogy nagy eredményeket vártak tőle. A nagy remények megfakultak, majd a támogatást is elvették tőle. Végül már csak magára maradt a projectben, egy szűk kis irodában, egy doboznyi hörcsöggel. Most ők az egyetlen társasága, és hozzájuk intézi is a szavait.
- Rá fogok jönni, mit tudtok. Rá fogok jönni minden titkotokra. Nem látják ezek az őrültek mekkora lehetőségek van bennetek. De én tudom, ÉN TUDOM. – Dr. Long szavai beteges kacagásba fulladnak, végül csak lenyugszik. – Minden egyszerűbb lenne, ha elmondanátok nekem mit tettek veletek. De ti nem válaszoltok, ti nem. Ha okosabbak… – A szeme kikerekedik, és látszik rajta, hogy a múzsa csókja eltalálta. Felkapja a dobozt, és elrohan a vegyi részleg felé. Nem törődve vele ki látja, vagy ki nem.


Egy sikoly zengeti végig a steril folyosókat. Egy nő kétségbeesett segélykérése a megmagyarázhatatlan helyzetre, amivel szembe került. Kollégák rohannak a hang forrása felé, és őrök sorjáznak fegyvereiket idegesen szorongatva. Az intézet területén az ilyen sikolyok, sajnos nem ritkák, és majdnem minden ilyen incidens vérrel jár.
Az őrök megállnak az egyik labor ajtajában, felkészülnek a behatolásra, és tudják, hogyha elég gyorsak, túlélhetik. A vezetőjük síri csendben feltartja három ujjat, egy bólintással jelzi, hogy mindenki figyeljen. Egy ujj lecsukódik, a feszültség tapintható lesz, majd lecsukódik a mellette lévő is. A harmadik indul útjára, mikor kicsapódik az ajtó. Célzásra emeli mindenki a fegyverét, és a jövevény felé fordítja.
Egy zaklatott középkorú nő rohan ki, először megilletődik a sok rászegeződő fegyveren, végül női szeme kiszúrja a megnyugvást nyújtó személyt. A nő odarohan az egyik köpenyeshez, és biztonságot nyújtó mellkasába temeti könnyes arcát.
- Olyan szörnyű volt. Az a…. Az a mocskos dög! Csak kitakarítottam a ketrecét erre megszólalt. Tudom, hogy beszél, de olyanokat mondott… Azt mondta, hogy meg fogok halni. Eddig is tudtam, hogy gonosz azok a kis mocskok, de ez olyan szörnyű volt. – Újabb zokogásroham vesz erőt rajta, ami hamar abba is marad. Közben a biztonságiak berontanak a helyiségbe, de lövést egyet sem eresztenek meg. – Azt mondta meghalok, és leírta pontosan, hogy fog történni. Utánam még nevetett is, azon az idegesítő hangján, és még a fogai is kilátszottak. – A hangja már hisztérikus, végül újabb sírógörcs, de mielőtt még befejezné az érzelmi kirohanást, visszatérnek a fegyveresek.
- Uram, megint csak a hörcsögök. Úgy látszik újabb takarítót borítottak ki. Még élvezik is ezek a kis g*cik. – A hangjában a megvetést egy kicsit sem takargatja. Úgy látszik sok borsot törtek az emlősök gerinces társaik orra alá.

Jellem: A felszín felé csak egy gonosz megkeseredett apróság. Minden embert utál, azért amit tettek vele. Az egész életében való kísérletek, és tesztek, olyan dühöt kelltettek benne, amit szerinte csak az összes ember kiirtásával tud elfojtani. Belül pedig csak egy félénk kis állat, aki azonnal mérhetetlen haragra gerjed, ha életképesebb lénnyel kerül kapcsolatba. Ez csak a kisebbségi komplexusa miatt van így. A bebörtönzése miatt retteg minden olyan helyzettől, amiben tehetetlenségre van kárhoztatva.

Szakképzettség: A + fegyver programban kísérleteknek köszönhetően agyi kapacitása irreálisan megnőtt. IQ-ja az egekben van, és mindent megpróbált elsajátítani, amit csak felhasználhat a célja elérésében. Mechanika, fizika, kémia, vegytan, és hadi tudományok széles körében járatos. Legfontosabbnak mégis a pszichológiát tartja, mert azt használva bárkit irányíthat, és átformálhat.

Képesség: A kozmetikai laborban töltött idő, közben a rajta tesztelt vegyszerek hatására, élethossza nagyban megnőtt. Nem lehet tudni, hogy mennyivel is pontosan, de a kondíciója olyan, mintha csak pár hónapos lenne. Ez az állapot hónapról-hónapra sem változik. Legalábbis eddig.
A kísérleteknek köszönhetően beépült a DNS-láncába az X gén, amitől megkapta a képességét. Nem látványos, de számára pont megfelelő. Sorslátásnak hívja. Bárkihez, vagy bármihez fizikálisan hozzáér, meglátja a lehetséges jövőét. Mire hivatott, vagy hogy hogyan fog meghalni. Ez nem száz százalékos, de sokat elárul neki az áldozatáról.
Emellett mivel állat, így nem tudják a gondolatát olvasni, az emberi telepaták, így volt védve ennyi ideig a program hasonló képességgel rendelkezői ellen.
A fizikai kondíciója megegyezik az átlagos hörcsögökével, akik rendszeres megerőltető testedzést végeztek.

Eljött hát az én időm. Balga emberi söpredék elkövetett egy nagy hibát, és én ezt ki is használtam. El sem tudom képzelni, hogyan is gondolhatták a zsenimet be tudják börtönözni. Előttem a világ összes ideje, és ők még azt hitték soha nem fogok kijutni. Nem tudják milyen veszedelmet zúdítottak a saját fejükre. Szotyi mindenkin bosszút fog állni, Szotyi ki fogja irtani a fajtájukat.
A ballépésükből ki más, mint én tudtam megszökni. Már csak a folyosókon tudtak utolérni engem, igaz azt se túl sokáig. Négyen rohantunk a rabok közül. Sikerült megszöknünk legalábbis a celláinkból. Mögöttünk üldözők serege, és mintha egy agyaggalamb lövészeten lennénk. Tudtam, hogy alulfejlett aggyal rendelkező menekülteknek semmi esélyük sincs a kijutásra, de még az enyémbe segédkezhetnek.
Tévedhetetlen megérzéstől, sőt logikától vezetve, megzavartam kettőt közülük. Az első menekülő teste úgy robbant szét, mint egy érett lédús dinnye. Ez még nem volt elég nekik, hogy lelassuljanak, ezért bevetettem magam. Magamat az elme emberének gondolom, de néha a testi erőmet is be kell vetnem. A nagy zöld hüllőszerű mutáns lábai között cikáztam, ezzel megzavartam mozgását, és sikerült a felém repülő golyózápor felé terelnem. Alig bírtam visszatartani a feltörő nevetésemet mikor láttam ormótlan testét golyók által szaggatva.
Csalhatatlan érzékeimtől vezérelve már csak nem sok kellett volna a kijutáshoz, és megmaradt kompániám, mint egy paraszt úgy követett engem. Ekkor került elénk az újabb akadály. X fegyver ki vadabbnak tűnt, mint egy oroszlán. Intelligenciámnak köszönhetően máris tudtam mit kell Szotyinak tenni. A mellettem lődörgő mutáns rávettem, hogy támadja meg. Nem volt nehéz dolgom, agyi kapacitásom mellett eltörpül az övé. Csak követte a parancsaimat, mint egy gyalog a sakkban. Parancsaimat követve, elértük a szellőzőt, ahol természetesen nekem volt előnyöm méreteim miatt. Az X fegyver utánunk jött, míg egy hatalmas ventilátor nem állta utunkat. Még egyszer megtámadtattam vele az X fegyvert, holmi buta reményt ébresztve benne. Általam megsérült a hullajelölt, és ekkor már tudtam külön kell válnunk. Semmi hasznát nem vettem volna már, csak elterelésnek lesz jó. Az ellenséges erők megosztására.
Egyik mellékjáratban folytattam szökési tervem további részét. Az ösztönöktől vezérelt X fegyver természetesen engem követett, és ezt tudtam már az elejétől fogva. Egy macska egér játék bontakozott ki közöttünk, de azt nem tudta a szörny, hogy én voltam a ragadozó. Berohantam egy helyiségbe, amit természetesen már látásból meg tudtam mondani mire is szolgál. Kísérleti laboratórium volt kevésbé veszélyes alanyoknak, mint Szotyi. Bent megtaláltam, amit kerestem, egy irányítóközpont. Itt két számomra hasznos alanyt tartottak fogva, akiket kiszabadítani jöttem ide, hogy megtegyék azt, amire szánom őket. Az X fegyver bejött, mikorra kiszabadítottam az két alanyt. Az első egy teljesen fémtestű kolosszus volt. Irányításom alatt ártalmatlanná tette az üldözőmet. Tudtam én hogy így lesz. Végül elérkeztem az tervem utolsó részéhez. A liftet használva feljutottam a felszínre, ahol találkoztam a második alannyal. Az alakváltó kinyitotta előttem a végső menekülésre nyíló ajtót. Én pedig elindultam bosszúm beteljesítője felé. Hangos átkokat szórva indultam el életem új szakasza felé.