Kereszteződés-45.46. között

Egy kereszteződés a 45. és a 46. között, közel a New Utrech főúthoz, ahol minden megtalálható, ha az ember egy hétköznapi bevásárlást tervez: CD- boltok, ruházati üzletek, kávézók, gyorskajáldák. Állandó a nyüzsgés- forgás, az emberek kevés szabadidejükben ide jönnek megvenni azt, amire éppen szükségük van.

Szuper délután elé néztem, ami hosszú és szabad. Szünetben már tervezgettem mihez kezdek a plusz szabad időmmel de anyuval nem kalkuláltam. Nagy hiba. A plusz egy óra helyett mínusz egyet kellett számolnom. Céltalan vásárlás. Megint abba büdi, hígító szagú boltba megyünk ahol Anyu mindenféle kacatot vásárol magának. A passzív ellenállás abban a pillanatban megkezdtem, hogy az iskolából nem hazafelé indultunk. Zsebre dugott kéz, komor duzzogós arckifejezés. Kezem ernyedten lógott jó anyám markában. Egy pillanatban felnéztem rá amikor ő pont le. Mintha olvastam volna a tekintetéből. Észbe kaptam és feljebb húztam a felsőm cipzárját. Egészen felhúztam és visszafúrtam fejemet a kabátba, szám teljesen eltakarta a gallér. Ekkor elhangzott a varász szó. Összes bosszúságom és gyerekes mérgelődésem tova lett a forrócsóki hallatán.
-De van!
Kidugtam fejemet a gallér takarásából és sugárzó mosollyal slattyogtam Veronica nyomdokaiban.

~De nincs kedvem bemenni...
Morogtam magamban de jobb lett volna vigyázni. Oldalamra erős ütés érkezik kezem pedig kicsusszan anyuéból. Mire észbe kapok már zötykölődök valaki vállán és távolodok. Egy erős inger fut végig rajtam. A félelem robbanásszerűen rázza végig minden porcikámat amikor rádöbbenek, hogy elraboltak.
-ANYA!
Kiáltok és nyúlok felé de mind hiába. A testemet rázó félelem lassan abbamarad. Tarkómtól, végig a hátamon a gerincem mentén melegség kezd elönteni. Ez lassan kiterjed a hátam egész felületére, oldalamra és végül elöl úgymond összeér. Egész lábamat elönti a kellemes langyos érzés. Vállamtól csuklómon keresztül az ujjaim végégig is elkúszik és érzem ahogy gyűlik bennem az erő. Kicsit mintha nehezebbnek érezném magam de a félelemtől ez mellékes. Ahogy tudok kalimpálni kezdek. Igyekszem a fejét ütni. Fel sem tűnik, hogy nem érzem ahogy a fejébe ütközik a kezem. Általában fáj ha valakit megütök, de most valamiért nem. Eközben a finom érzés elérte a nyakamat és kivillan a gallér alól a fémmel burkolt testrész. Kezemen lévő kesztyű megakadályozza, hogy észrevegyem, valami nagyon megváltozott rajtam.

Vera idegesen tárcsázza a 911-et, amikor két csörgés után egy férfihang szól bele a telefonba. Megkérdezi, hogy miben segíthet, amikor Veronika bejelenti a gyermekrablást.
-Értem asszonyom! Nyugodjon meg, máris küldünk egy járőrt a helyszínre !- mondja kötelességtudó hangon a diszpécser, majd elhallgat. Semmi értelme foglalni tovább a vonalat, a rend éber őrei teszik a dolgukat.
Miközben Vera szalad kétségbeesetten abba az irányba, amerre futni látta az idegent, az embereken úrrá lesz a pánik. Hirtelen mindenki furán viselkedik, és többen tárcsázni kezdik a rendőrséget, hogy értesítsék a rendőröket. Ez megnyugtató lehet Vera számára, így biztosan nem fogják szórakozó taknyos hívásának vélni az előbbi telefonálást. Többen a segítségedre lesznek, ideges hangvétellel mutogatnak abba az irányba, amerre látták a gyereket, és a tolvajt.

A rejtélyes, villámgyors idegen érzi, hogy a kis Theodore egyre nehezebb, de ez nem akadályozza meg abban, hogy elvigye egy olyan helyre, ahol aztán váltságdíjat kérhessen érte az anyjától. Csak fut vele, nem veszítve a lendületéből, miközben az elrabolt csak kalimpál. Egy tizenéves kis mitugrász nem lenne képes ártani egy idősebbnek, de egy hirtelen –a fejre bevitt- ütés következtében a tolvaj beszédül, elveszíti mozgáskoordinációját, és Theo-val a karjaiban hasra esik. Theo ha elég ügyes, érkezhet úgy, hogy az esés pillanatában továbbguruljon a földről, nem ütve meg így saját magát. Így elmenekülhet, ha akar, de hova? Ha körbenéz, láthatja, hogy egy teljesen más, idegen környezetben van: düledező falú panelházak, néhol hiányos ablak-, és ajtókeretekkel. Ez valamiféle gettó lehet. Feltűnhet Theo-nak , hogy idefel az autóból látott egy hasonlóan lepukkant kerületet, de az legalább negyed órányi gyaloglásra volt innen, és alig telt el pár perc azóta, amióta kiszakadt az anyja kezei közül.
Veronica, ha megfogadta a többi ember útmutatását, akkor elérkezhet a környék legsötétebb zugába, ahol a szegény emberek vertek tanyát. Egy hatalmas lakótelep, amelynek házai egytől egyig levannak amortizálódva. A sarkon egy fekete , háromfős társaság szipuzik éppen. Az egyik kiszúrhatja Verát, és újjal mutogat felé.

A viszonylag biztonságos utazás hamar véget ér és a föld felé közeledek. Összehúzom magam, hogy a fejem védjem. De mire odakerül a sor már azt is bevonja páncélzatom. Nagyot koppan a hátsóm az aszfalton és már gurulok is hátra egyet. Gurulásból megpróbálok felállni de a lendület még visz így egy újabb bukfencet be kell iktatnom. Három hátralépéssel a kunszt végén sikerül is biztosan megállni a lábamon. Kétségbe esetten ide-oda kapkodom a fejem.
~Anya... hol van anya?!
-ANYA!
Kicsit várok, válasz híján körbe tekintek hol is lehetek pontosan. De csak nagyjából sikerül megállapítani. Olyan környéken ahova még vagy 10 évig nem kéne merészkednem. Anyu sehol, valaki pedig itt fetreng a földön aki egem akart elrabolni. Nagy ívben megkerülöm és indulok vissza azon az úton amelyiken hozott. A táj ismerős, ugyan ezt láttam, csak távolodott. Hátra-hátra pillantok nem követnek e.
-Anya!
Szólalok fel többször egymás után kétségbeesetten remegő hangon. Néhány könnycsepp lepereg az arcomon és szipogok is. Lépésről lépésre egyre könnyebbnek érzem magam.

Egyre inkább remény vesztve botladozok a magas hóban és kiabálok. Igyekszem az el rablóm által kitaposott nyomokba lépkedni. Néha meg kell állnom letörölni könnyeimet. Már a második zsebkendőt fogyasztom el amikor meghallom anya hangját. Úgy érzem az erő ismét velem van. Felélénkülök és visszakiabálok. Szaladni kezdek a hangok felé. Tekintetem szinte sugárzik a reménytől, a hó csak úgy recseg ropog a talpam alatt.
-Anya!
Kiabálok ismét, és várom a választ. A folytonos ide oda kiabálgatás egyre sűrűbb és egyre jobban hallható. Biztos vagyok hogy egyre közelebb kerülünk egymáshoz. Egyik sarkon megpillantom, mindent beleadva szaladni kezdek felé. Utolsó 1-2 méteren kitárom a karomat és szorosan magamhoz ölelem. Egy-két örömkönnycsepp még legurul arcomon amit belefúrok jó anyámba akit úgy szorítok ahogy csak bírok.