Iris Campbell
Inaktív karakter
Hozzászólások száma : 12
Csatlakozás ideje : 2011. May. 08.
 | Tárgy: Iris Campbell  Vas. Május 08, 2011 9:59 am | |
| Születési név: Iris Campbell
Becenév/ álnév: -
Faj: Homo Sapiens Superior - Mutáns
Nem: Nő
Születési hely: Amszterdam, Hollandia
Születési idő: 1983.01.09
Kor: 17
Családfa:
Vérszerinti szüők: Anya: Jantina Campbell, Apa: Jeroen Campbell
Betegségei: Fém érzékenység
Foglalkozás: Diák
Testmagasság: 173 cm
Testsúly: 57 kg
Hajszín: Szőke
Szemszín: Zöld
Bőrszín: Fehér
Előtörténet:
17 éve születtem Amszterdamban egy hétköznapi kórházba. Szaladgáló orvosok és nővérek, irritáló tisztítószer szag, ocsmány csempe, betegek emberek és pittyegő gépek. Utálom a kórházakat. Nem félek tőlük, mint sokan mások csak egyszerűen rühellem magát az intézményt. Az idegesítő orvosok akik olyan nagyra vannak magukkal, a már-már túlságosan gondoskodó nővérek, a sok beteg ember és a beteg emberekkel járó nyomasztó légkör. Persze ha muszáj bemennem akkor nem rinyálok, de ha elkerülhetem akkor arra törekszem. A születésem teljesen normálisan zajlott és az orvosok szerint egészséges és normális gyermek voltam… lehet mostanra megváltozna a véleményük. Na de… a szüleimet pár szóval jellemzem. Átlagos középosztálybeli holland állampolgárok, akiknek én voltam az első gyerekük. Talán még annyit lehet róluk mondani, hogy az apám amerikai az anyám pedig holland. A szokásos parádé után hazavittek és elkezdtük korán sem átlagos életünk egy négy szobás házban, ami Amszterdam szívében épült. Kicsit bűntudatom van így mesélés közben, hogy ilyen fukar voltam a szavakkal, amikor a szüleimről esik szó. A mardosó lelkiismeret miatt kitérek rájuk egy kicsit részletesebben. Az anyám egy „tündéri nő”, aki bár gondoskodónak nem mondható, de egy igazi vezető személyiség. Határozott, magabiztos és úgy osztogatja a „kéréseket”, mint néhányan a cukrot. Engem sokszor az őrületbe kerget ezzel a nem épp kellemes tulajdonságával, de, mint minden lány én is szeretem az édesanyám a rossz tulajdonságai ellenére. Nos az apám is érdekes személyiségnek tudható be. Gondoskodó, segítőkész, humoros, főz, most, takarít ha kell és megcsinál mindent, amit kell és amire megkérjük – ez az a tulajdonsága, ami miatt eltudja viselni az anyámat már olyan hosszú ideje – de, mint minden ember ő sem tökéletesen. Az egyik hibája, hogy megvan mindenről a véleménye és ezt általában nyíltan közli, bármiről vagy bárkiről legyen szó. Ez persze sokszor kötekedésnek hat és ha olyanról van szó, aki hozzá közel áll akkor általában az is. A másik borzalmasan irritáló szokása, ami az őrületbe kerget, hogy pasi. Persze, most azt hiszitek a tipikus feminista, aki utálja a pasikat, de ha erre gondoltok akkor nagyon el vagytok tájolva. Az, hogy semmi bajom a férfi nemmel hatalmas hazugság, mert igenis van, de nem utálom őket. Az apámat meg végképp nem, mert ahogy minden lány ő számomra az egyetlen, aki az ellenkező nemhez tartozik és mégis szeretem… legalábbis eddig. Na de amikor azt mondom, hogy pasi akkor arra a tényre célzok, hogy borzasztóan gusztustalan minden tekintetben. Ha valamilyen állathoz kéne hasonlítom a pasik többségét akkor az egyértelműen a disznó lenne. Aki érti az érti, aki pedig nem az szerencsés. Nos egyenlőre elég ennyit a szüleimről, rá is térek a gyerekkoromra.
Mint általában mindenki én sem emlékszem semmire csecsemőkoromból. Csak a videókat és fényképeket nézve és elemezve tudok némi képet alkotni milyen is voltam és miket is csináltam. Persze a szüleim is meséltek nekem mindenféle történetet, de bevallom ezekre nem alapozok ismerve őket. Az anyám és az apám is szörnyen feledékeny és nem törődöm az olyan dolgokkal kapcsolatban, amik szerintük jelentéktelenek. Így hát ennek az időszaknak nem is tulajdonítok túl nagy jelentőséget és a ti időtöket sem fecsérlem. Miután megtanultam járni elkezdtem felfedezni a házat és ahol lehetett bajt csináltam. Ha egy pillanatra nem figyeltek rám annak bizony meg volt az ára. De a randalírozásnak sajnos hamar vége lett, mivel az ajtók és a rácsok eléggé korlátozták a mozgásom a lakásban. Miután talpra álltam megtanultam beszélni és minél több szót tudtam annál többet kötekedtem és ellenkeztem. Az elmondások alapján általában nem voltam komoly, de, amikor igen akkor nagyon nehezen tudtak rávenni arra, amit nem akartam. Ilyen volt például a kórházba menetel. Ahogy cseperedtem úgy volt egyre több baj velem, de ha a szüleim komolyan rám szóltak akkor megembereltem magam és megcsináltam amit kértek. Az óvoda kezdetével felszínre jött a személyiségem nagy része. Az egyik ilyen morzsája például, hogy már kiskoromban is elég fiús voltam. Sőt akkoriban még sokkal jobban, mint manapság. Az óvodában nagyon kevés lány volt így akkortájt nem volt furcsa, hogy a fiúkkal voltam többet, de az általános iskolában, ahol a mérleg a lányok felé billent már feltűnt a szüleimnek. Nem ellenezték és nem aggódtak egyszerűen csak feltűnt nekik. Sokkal jobban szerettem focizni és játszani a szabadban, mint barbizni. A másik tulajdonságom, ami már ekkor felszínre jött, hogy borzasztóan szerettem – és szeretek a mai napig – aludni. Mindenki tudja, hogy minden átlagos oviban a délutáni programok legjobbja a délutáni alvás. Igazán frappáns neve mit sem ront a a minden aktivitás mellőző esemény színvonalán. Minden egyes délután én voltam az első aki lefeküdt és az utolsó aki felkelt. Előfordult, hogy amikor pakolták el az ágyakat én még mindig durmoltam és majdnem betettek a szekrénybe. Persze a terv hibája az volt, hogy már akkoriban is olyan mélyen aludtam, hogy üvöltözhettek akárhogy én nem ébredtem fel rá. Szóval összegezve lusta, mélyen alvó, sport szerető, fiús gyermek voltam. Az általános iskolában mit sem javult a helyzet. Hiába volt több lány az időm nagy részét itt is a fiúkkal töltöttem. Ahogy nőttem úgy egyre több darabkája került helyre a személyiségem kirakójában. Az általános iskolában mondhatni a fiúk rossz hatással voltak rám olyan szempontból, hogy egy csöppet hirtelen haragú és talán egy leheletnyit erőszakos lettem a velük töltött idő alatt. Sokszor volt, hogy kisebb verekedésekbe kerültem a fiúkkal, de általában nem fajult el a dolog. Ám így is amikor hazaértem a szüleim azonnal tudták, hogy mi történt és az esetek többségében meg is kaptam az ezért járó dorgálást. Már az általános iskolában is vállalkozó szellemű voltam és nyitott voltam az új dolgokra. Ezért sok mindent kipróbáltam. Ezzel csak annyi volt a baj, hogy ahhoz már nem volt elég önfegyelmem és nem voltam annyira kitartó, hogy sokáig űzzem az adott dolgot. Elkezdtem hangszeren játszani, vívni, kosarazni és karatézni. De mindnek az lett a vége, hogy abba hagytam. Az általános iskolai évek a mindennapos csetepatékon kívül átlagosan teltek. Amikor kijártam az általános iskolát és elkezdtem a gimnáziumi padokat koptatni kicsit megváltoztam kinézetre és személyiségre egyaránt. Eddig a stílusom a semmilyenre hasonlított, de ez az első félévben megváltozott. Volt egy lány az osztályomban, aki igen szimpatikus volt és szerencsémre padtársak lettünk. Hamar szóba elegyedtünk és elmondta, hogy miket szeret. Ami a legjobban megfogott az a tipikus, Amerikában nagyon népszerű extrém sport. Név szerint a gördeszkázás. Sokáig beszélgettünk róla, elmondta, hogy kik a kedvencei, mikor kezdte el, milyen trükkök vannak, hogy épül fel maga a gördeszka és kicsit bevezetett a lapok, kerekek és függők márkáinak világába. Annyira felspannolt, hogy még aznap megnéztem mennyi megspórolt pénzem van. Abban a pillanatban, ahogy belenéztem a kevéske tartalommal bíró perselybe tudatosult bennem még egy nyilvánvaló tény saját személyiségemmel kapcsolatban. Képtelen voltam és vagyok spórolni a mai napig. Ez egy borzalmasan idegesítő szokásom és ahogy egyre tovább jutok a történetemben, egyre több negatívummal szembesülhettek. De hát akit zavar az elmehet a sunyiba. Visszatérve a gimnázium első évére… miután eljutott a tudatomig, hogy egyenlőre nincs elég pénzem egy teljes deszkára így megingatatlanul eldöntöttem, hogy erre most spórolni fogok. És így is történt. Szépen lassan, darabról darabra megvettem mindent a gördeszkához és ez idő alatt ismét fény derült egy negatívumra velem kapcsolatban. Ez pedig az apámtól örökölt makacsságom. Mialatt a gördeszkára spóroltam a szüleim próbáltak róla lebeszélni azzal a szöveggel, hogy szerintük ez nem hasznos és csak pénz pocsékolás, de én megingathatatlanul kitartottam az elhatározásom mellett, aminek meg is lett az eredménye. Két hónap kitartó spórolás után végül minden darabja meglett a hőn áhított gördeszkának és már aznap össze is lett szerelve. Másnapra megbeszéltem a padtársammal, hogy ki is próbáljunk így miután hazarohantam suli után, hogy elhozzam már kint is voltunk egy közeli téren. Először az alap dolgokat kezdtem elsajátítani, mint a gurulás. Először nehezen ment és a lelkesedésem ellenére nem ment annyira jól, mint szerettem volna. Sokszor estem, de ennek ellenére ezt nem hagytam abba, mint sok mást. Ahogy telt az idő úgy fejlődtem és tanultam meg egyre több dolgot, így a mai napig hobbi szinten foglalkozom vele. A tantárgyak közül a favorit az angol, az informatika és a történelem volt. Ezek mind jól mentek és érdekeltek is. De persze volt olyan is amit utáltam. Ilyen volt például a matek és a fizika. Sajnos ez a két tárgy mindig gondot okozott és sokszor stresszeltem miattuk. Az első évem a gimnáziumban elég átlagos volt. Nem kerültem bajba és a jegyeim sem voltak katasztrofálisak. A szüleim aránylag elégedettek is voltak velem. Ám senkinek sem lehet nyugis élete manapság főleg nem egy kamaszodó leányzónak. Ahogy beléptem a második gimnáziumi évbe elkezdődtek a bajok. Az első csapás az volt, hogy a padtársam és egyben legjobb barátnőm bejelentette, hogy elköltöznek. Ez annyira lesokkolt, hogy attól kezdve teljesen megváltozott a hozzáállásom mindenhez. Elvesztettem az életkedvem és kevesebb időt fektettem a tanulásba is. Lényegében elzárkóztam a külvilágtól. Furcsa volt, hogy ilyen mélyen érintett a dolgok, saját magam is megleptem vele. Valószínűleg az volt a baj, hogy túl hirtelen jött az egész. A szüleimnek persze hamar feltűnt, hogy valami baj van így elkezdtek aggódni és ez azt jelentette, hogy jöttek a kérdések. Egy ideig eltartott mire kiszedték belőlem, de végül elmondtam, hogy mi a bajom. Kifejtették a véleményüket és azt mondták, hogy azért vagyok ilyen letört mert csalódott, mérges és magányos vagyok. Igazuk volt. Akkor pont ezt éreztem és nem tudtam mit tehetek ellene. A szüleim persze erre is tudták a választ és azonnal elkezdték orvosolni a problémát. Azt mondták építsek kapcsolatok a suliban és foglaljam le magam. Mivel azzal kapcsolatban nem tudtak mit tenni, hogy mennyire vagyok szociális így minden erejüket a szabad időm totális legyilkolásába fektették. Elkezdték ajánlgatni a különböző hangszereket és sportokat. Mivel addig nem hagytak békén, amíg nem választottam így végül elkezdtem gitározni és kung fuzni. Furcsa sport egy lánynak, de levezeti a feszültséget, önvédelemre tökéletesen alkalmas és megmozgatja a testet. Plusz mivel már elég idős voltam hosszú és fáradtságos munka árán megszereztem a jogosítványom. De mivel még így is túl sok szabadidőm volt – legalábbis a szüleim szerint – édesapám kitalálta, hogy ők nem fognak nekem motort venni. Nekem kell megdolgoznom érte. Mivel nagyon megakartam szerezni a motort, így végül vonakodva, de belementem. Szerencsére az anyámnak voltak kapcsolatai így sikerült egy egész tűrhető munkát szereznem, ami aránylag jól is fizetett. Több, mint fél évig tartott, de végül sikerült annyit összeszednem, hogy megvehessem a motort. El is kezdtem kutakodni a neten, hogy találjak egy oldalt ahol használt motorokat lehet venni. Amennyit lógtam a neten nem bizonyult nehéz feladatnak és hamar megtaláltam mit is akarok. Végül a választásom egy használt APRILIA RS 250-es típusú motorkerékpárra esett. Miután megbeszéltem mindent az illetővel aki eladtam nekem a motort találkoztam az előző tulajdonossal majd átvettem a motort. Azonnal ki is próbáltam nehézkesen indult, de a hangja megnyugtató és mégis élénkítő volt. Hamar hozzászoktam az apróságokhoz és utána már nem sűrűn közlekedtem gyalog vagy busszal. Amikor végre egyenesbe jöttem és aránylag a régi voltam jött a következő csapás. Bár most ha megkérdeznének áldás vagy átok akkor azt mondanám, hogy áldás, de akkor nagyon kiborított a dolog. Nyugodjatok meg, hamarosan megértitek. Szóval épp a második évem végén jártam, amikor furcsa dolgok kezdek történni. Azzal kezdődött, hogy levertem dolgokat úgy, hogy nem értem hozzájuk. Akkor nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, de amikor rendszeressé vált a dolog kezdtem megijedni és később csak rosszabbodott a dolog. Aztán egy nap az életem egy 180 fokos fordulatot vett. Már későre járt, amikor haza felé tartottam. Tudtam, hogy a szüleim nagyon le fognak teremteni amiért nem érek haza időben így arra az elhatározásra jutottam, hogy rövidíteni fogok és átvágtam egy sikátoron. Az utcai lámpánk fénye nem jutott el a sikátor közepére így elég rosszak voltak a látás viszonyok. Már nem volt messze a szűk utca vége, amikor a sötétből egy veszélyes aurájú alak bukkant fel. Rossz érzés kerített hatalmába így gyorsan megfordultam és elindultam oda ahonnan jöttem. Csak pár lépést tettem, mikor egy fegyver kattanása felzavarta a csendet a sikátorban. Egy mély reszelős hang felszólított, hogy ha még egy lépést teszek akkor lelő. Ez elég nagy hatással volt rám, így megálltam és megfordultam. Nem volt annyira messze, de tudtam, hogy el kellet volna rohannom, de hiába mer földbe gyökerezett a lába, amint meghallottam a hideg fém idegesen zörejét. Ahogy közelebb jött és bekerült abba a messzi villanyoszlop adta fénykörbe megpillantottam az arcát. Vagyis csak a szemeit, mert kapucniban volt és a száját meg az orrát eltakarta egy fekete sállal. Gyors léptekkel előttem termett és egy pisztolyt nyomott az arcomba. Elkezdtem remegni és sikoltani akartam, de egy árva hang sem jött ki a torkomon. Soha nem voltam ijedős, de abban a pillanatban a pánik és a félelem teljesen eluralkodott rajtam és elborította az agyam minden kis szegletét. Képtelen voltam gondolkozni és kitalálni mi a francot kéne ebben a helyzetben csinálnom. Hiába jártam már több hónapja edzésre lelkileg nem voltam felkészülve arra, hogy ájulttá pofozzak valakit, aki egy pisztolyt nyom az arcomba. Egyszer csak arra eszméltem, hogy a pasas azt mondja adjam oda minden értékem. Egy ideig csak álltam ott remegő kézzel, majd amikor rám üvöltött önkénytelenül is a hátsó zsebembe nyúltam, lecsatoltam a láncot a pénztárcámról és oda adtam neki. Aztán elővettem a mobilom és azt is a kezébe adtam. Ezután csak álltam könnyes és kérlelő szemekkel, hogy azt mondja elmehetek, de nem így tett. Haragos szemekkel meredt rám és vádló éllel a hangjában rám förmedt, hogy miért akarom átverni, biztosan nem csak ennyim van. Ahogy a puska csöve egyre közelebb került az arcomhoz képtelen voltam visszatartani a feltörő könnyeimet és zokogva esküdöztem, hogy csak ennyim van és kérem engedjen el. Megint dühkitörése lett és akkor még a kába agyammal is rájöttem, hogy vagy egy drogossal vagy egy elmeháborodottal van dolgom. Megpróbáltam kicsit lenyugodni, de a tudat, hogy van kitalálok valamit vagy meghalok nem nagyon segített. Már éppen feladtam volna a reményt, amikor egy újabb alak tűnt fel a sikátorban. A gyér fényben nem láttam ki volt az, de nagyon reméltem, hogy nem a fickó társa. Lassú léptekkel haladt felénk és fütyült, vagyis még nem vette észre minket. Ahogy közelebb ért és ránk pillantott a felismeréstől elkerekedett a szeme. Csak egy pillanatra láttam, de úgy tűnt, hogy egy huszonéves srác volt az. Sajnos nem volt időm megkérdezni, hogy ki ő, mert amint a rabló meglátta nem tett fel kérdéseket csak lelőtte. Egyszerűen csak lelőtte. Látszott rajta, hogy nagyon megijedt a fiú hirtelen felbukkanásától, de nem tartott sokáig ez az állapot és én hülye persze nem használtam ki. A fegyver csöve egy pillanaton belül ismét rám mutatott, de én már nem féltem. Na jó ezt így nem jelenthetem ki biztosra, de abban biztos voltam, hogy már nem csak a félelemtől remegek. Ahogy láttam, hogy a srácba belecsapódik a golyó és a vére lassan szétfolyik a sikátorban elpattant bennem valami. A pánikot és a félelmet ami eddig uralt teljesen elnyomta a harag ami hatalmába kerített. Teljesen felhúzott, hogy a pasas képest volt csak úgy lelőni egy ártatlan srácot, aki csak véletlenül tévedt be a sikátorba és semmi köze nem volt az egészhez. Igazából fogalmam sem volt, hogy hogyan csináltam, de a fegyver csöve, ami eddig rám szegeződött elkezdett furcsa hangokat kiadni és lassan megcsavarodott. Igen jól értitek megcsavarodott. Amikor már használhatatlanná vált egyszer csak kirepült a férfi kezéből. Kikerekedett szemekkel nézett a repülő fegyver után és valószínűleg én is ezt tettem volna ha nem foglalt volna le a burjánzó haragom. Semmivel sem törődve neki estem a férfinak és elkezdtem ütni, rúgni ahol értem. Az eddigi félelmem teljesen elpárolgott és átvette a helyét a mélyről jövő harag és gyűlölet. Soha nem borultam ki ennyire, de feldühített, hogy egy ilyen alak csak úgy minden gond nélkül lelő valakit, akit nem is ismer. Mire feleszméltem, hogy mit is csinálok a férfi már a földön feküdt, foltokkal az arcán és nem volt magánál. Az arcát beborította a saját vére, de még élt. Mit sem törődve tovább a pasassal oda guggoltam a meglőtt fiú teste mellé és mély megkönnyebbüléssel árasztott el a tudat, hogy még van pulzusa. Visszavettem a pénztárcám és a telefonom a férfitől, majd elkezdtem keresgélni a fiú zsebében. Hamar meg is találtam a mobilját és gyorsan tárcsáztam a mentőket majd a rendőrséget. Elmondtam, hogy itt fekszik két férfi, az egyiket meglőtték a másik pedig eszméletlen, majd letetettem a telefont és elkezdtem rohanni haza felé. Bár a tüdőm szúrt és alig kaptam levegőt meg sem álltam, amíg két saroknyira nem voltam a házunktól. Amíg futottam semmi nem volt a fejemben csak az, hogy minél előbb haza kell érnem, de amikor megálltam és a levegő lassan szétárad a tüdőmben elárasztottak a gondolatok. Elgondolkoztam vajon miért tette ezt a férfi, miért jutott el idáig és, hogy mi lett volna, hogy ha az a srác nem jön arra. Aztán eszembe jutott, hogy mennyire lessokkoló látvány volt a vérben úszó teste és nagyon reménykedtem, hogy felépül. Megpróbáltam némi nyugalmat erőltetni háborgó tudatomra és mikor rendesen szedtem a levegőt előkerestem a kulcsokat az övtáskámból és bementem a házba. Köszöntem a szüleimnek és bementem fürdőbe. Lezuhanyoztam, átöltöztem és befeküdtem az ágyba. Azonnal megrohantak a kérdések, hogy mi történt a sikátorban, ki és hogyan csinálta azt a sok furcsaságot a fegyverrel. Akárhogy gondolkoztam nem tudtam logikus választ találni a kérdéseimre így nyugtalanul merültem álomba. Még hetekig az az este járt a fejemben, de mivel azután nem történt semmi érdekes így lassan a feledésbe merült az egész. Egészen egy átlagos hétfőig. Mint már említettem igen hirtelen haragú vagyok így nem túl meglepő, de összebalhéztam szeretett szüleimmel. Nagyon elfajult a vita és mindent hiányosságomat a fejemhez vágták és ez nagyon feldühített és akkor, mint ahogy a sikátorban is eluralkodott rajtam a harag. Hirtelen a semmiből néhány könyv lerepült a polcról, egy váza a földön landolt és az álló lámpa rúdja hirtelen elcsavarodott pont úgy, mint a férfi pisztolya. A szüleim azonnal elhallgattak és elkerekedett szemekkel meredtek a földön heverő könyvekre, az összetört vázára, az eltorzult lámpára és végül rám. A szemük tele volt félelemmel, megdöbbenéssel és egy csipetnyi kíváncsisággal. Még semelyikük sem nyitotta ki a száját, de tudtam mi játszódik le bennem, mert egy pillanattal azelőtt ugyan az lejátszódott bennem is. Rájöttem, hogy ki csinálta azokat a furcsa dolgokat a sikátorban, bár azt még nem tudtam hogyan, de az biztos volt, hogy aki ezt mind végbe vitte az én voltam. Se szó se beszéd berohantam a szobámba és magamra zártam az ajtót. A látásomat elhomályosították a könnyek az agyam pedig a tudat, hogy a szüleim szörnynek tartanak. Hiába nem mondták ki én láttam a szemükben és nekem ennyi elég volt. A szekrény mélyéről előástam a legnagyobb vállra vehető táskámat aztán a megfogtam a gardróbom tartalmát, az összes ingem, pólóm és gatyám, aztán belegyömöszöltem a táskába. Azután ugyan ezt történt a fiókokkal és végül a táska minden négyzetcentiméterét kitöltöttem. Magamhoz vettem az összes megtakarított pénzem, amit a motor karbantársára gyűjtöttem, a gördeszkám, a gitáromat, a motorom kulcsát, a mobilom, az igazolványaim, az útlevelem és mindent, amiről úgy gondoltam, hogy kelleni fog majd kinyitottam az ablakot, kimásztam rajta és a garázshoz mentem. Felültem a motoromra, beindítottam és elindultam a kikötőbe. Nem volt annyira hosszú az út és még sötétedés előtt oda értem, annak ellenére, hogy a sok csomag megnehezítette a dolgom. Megkerestem az egyik Amerikába induló hajó kapitányát és megkérdeztem, hogy elvinne-e a hajóján ha dolgozok az út alatt. Szerencsére a hajó kapitánya jó lelkű ember volt és nem túl kíváncsi így nem kérdezett semmit. A hosszú út során minden nap dolgoztam és nagyon megterhelő volt, de inkább dolgoztam, amíg nem voltam már az ájulás szélén, mert így nem volt időm azon gondolkodni, hogy a szüleim mit gondolnak rólam és, hogy mi lesz az iskolával, a barátaimmal és az életemmel. Amikor végre megérkeztünk Bridgeportba megköszöntem a kapitánynak mindent és elindultam a városban. Céltalanul bolyongtam, amikor megláttam egy tetováló szalont. Nem tudom mi vezérelt akkor és ott, de hirtelen ötletként leparkoltam a motorom és bementem. Amikor pár óra múlva kijöttem két tetoválással gazdagodtam. Egy az alkaromat majdnem teljesen befedő hullám csoporttal, ami a megtett utamra emlékeztet, egy apró masnival, ami nem engedi, hogy elfelejtsem miért jöttem el otthonról. Ezután egy munka közvetítő felé vettem az irányt, ahova a tetováló szalon tulajdonosa irányított el. Ott sikerült érdeklődnöm az aktuális munkákról és végül egy kicsi kajáldában kaptam munkát. Szerencsére a közvetítő segített egy albérletet is találni, így oda már aznap be tudtam költözni. Sajnos elég lepusztult volt, de egy jobbra már nem futotta. Másnap munkába álltam és elkezdtem az új életem egy új városban. Dolgoztam, haza mentem, másnap megint dolgoztam és ez így folytatódott napokon, heteken keresztül. Otthon vagy tv-ztem vagy a furcsa képességem próbálgattam. Időközben megszoktam és elfogadtam a dolgot és mivel nem tűnt el, így azt gondoltam, hogy fejlesztem. Lassan, de biztosan képes voltam apró tárgyakat mozgatni anélkül, hogy leessenek és néha egy-egy tárgy alakjának megváltoztatása is sikerült. Fogalmam sem volt miért voltam képes erre, de végül elkezdtem élvezni, annak ellenére, hogy mindent ott kellett hagynom. Végül eltelt egy eseménytelen hónap, de a hiú remények, amiket aziránt tápláltam, hogy mostantól nyugis életem lesz elvesztek. Az egyik délután, amikor otthon ültem és a híreket néztem, valaki csöngetett. Mivel nem ismertem senkit a városban így fogalmam sem volt ki az. Kinyitottam az ajtót, de a láncot nem szedtem le, mivel a sikátorban történtek óta elővigyázatos voltam. Az ajtóban egy kopasz középkorú férfi volt és egy magas, vörös hajú nő. Megkérdeztem mit okból kerestek fel és erre azt a választ kaptam, hogy a különleges képességeim miatt vannak itt. A férfi bemutatkozott Charles Xavier néven, míg a nőt Jean Greyként ismertem meg. Mivel bizalom gerjesztő kisugárzásuk volt és senki nem tudott a képességemről, így beengedtem őket. A férfi elmondta, hogy azért jöttek, mert tudják mire vagyok képes. Elmagyarázták, hogy nem vagyok sima ember, hanem mutáns vagyok. Charles elmondta, hogy egy barátjával aki szintén mutáns létesítettek egy iskolát a mutáns fiataloknak, hogy ott fejlesszék a képességeiket és tanuljanak. Megkérdezte, hogy van-e kedvem vele tartani. Egy pillanatig tartott csak a csönd a szobában és én azonnal rávágtam, hogy igen. Először mind a ketten meglepődtek, aztán elmosolyodtak. Felhívtam a munkahelyem és kiléptem, majd megbeszéltem a házmesterrel, hogy elköltözöm. Összepakoltam és rendbe szedtem a lakást, azután elindultunk a repülőtérre. Aznap este, már a saját szobámban, a saját ágyamban aludtam az akadémia falai között.
Jellem: A külvilágnak magabiztos és kötekedő jellemet mutat, de ha valaki megérdemli tud kedves lenni. Határozottan hangulat ember. Ha vidám és pörög akkor általában bennem van mindenben, de ha rossz kedve van és morcos akkor jobban szeret egyedül lenni. Ilyenkor nem beszél sokat és ha valaki felidegesíti azt elküldi melegebb éghajlatra. Egyenes személyiség, Ha megvan valakiről a véleménye azt a szemébe mondja. Gyűlöli a hazug, kétszínű alakokat és ha valaki hazudik neki az nagyon nehezen tudja kiérdemelni a bocsánatát. Makacs és nehezen lehet lebeszélni valamiről, amit kitervelt legyen az bármennyire kivitelezhetetlen. Lusta teremtés és az egyik kedvenc időtöltése az alvás, nehezen ébred és nem szereti ha felkelik, de ha kell akkor tud aktív lenni. Egyik kedvenc időtöltése a délutáni alvás. Korához képest érettnek tartja magát. Nem tud spórolni, de ha valamit nagyon akar arra összekaparja a pénzt valahogy. Kicsit fiús a stílusa és a személyisége is, hirtelen fel tudja kapni a vizet és a kelleténél néha egy kicsit agresszívabb tud lenni. Sokszor nem elég kitartó a dolgokhoz, amit elkezdett, de ha fontos az ügy akkor megembereli magát. Ez minden más rossz tulajdonságával is így van, de kevés olyan helyzet van, ami ezt kiváltja belőle.
Szakképzettség: Számítógépes ismeretek, angol nyelvtudás, hangszeres ismeretek (gitár), harcművészet (kung fu), jogosítvány (motorra).
Képesség:
Telekinézis: Iris képes az akaratával kisebb tárgyakat mozgatni. Általában csak egyre képes koncentrálni és néha megesik, hogy nem sikerül akarattal előhozni a képességét. Ilyenkor erős érzelmekre van szüksége, hogy képes legyen mozgatni a tárgyakat. 8 kg körül mozognak a tárgyak, amiket képes felemelni. Valamint egy adott tárgyat képes a karakter olyan módon torzítani, mintha csak a tért manipulálná. Ám mind ez csak a képesség egyik előrehaladott formája. A tömör tárgyakat (szerves, szervetlen - fa, műanyag, fémek stb.) úgy hajlítja, mintha csak papírlap lenne az, és ezzel a kiszemelt tárgy akár gömb formát is ölthet, vagy spirálisan megcsavarhatóvá válik.
Felszerelés/ fegyverzet: Egy gördeszka és egy használt APRILIA RS 250-es típusu motorkerékpár. Egy övtáska amibe a mobilját teszi és minden olyan dolgot, amire éppen akkor szüksége van.
Példa hozzászólás: Egy átlagos szombat reggel… úgy kezdődik, mint az összes többi. Az óra csörög, kinyomom és visszafekszem. Mikor megint felébredek a nap már magasan jár és persze én még mindig álmos vagyok, de a hasam rémes korgása nem enged visszaaludni. Valahogy sikerül kitápászkodnom az ágyból és azonnal a közös mosdóba megyek. Mivel már elmúlt dél így szerencsére nincs sor és nem kell várni. Egy jó fél órába telik, mire sikerül publikus fejet varázsolnom magamnak és még vagy tíz percbe, mire mozgásképes állapotban kerülök. Felöltözöm és az étkezőt tűzőm ki célomul, hogy megtöltsem konokul korgó gyomromat. Végig megyek néhány folyosón, köszönök pár embernek, majd sikerül lemennem a lépcsőn esés nélkül. A szemem alig bírom kinyitni így elég nehéz a közlekedés, de szerencsére sikerül elérnem az étkezőt épségben. Szerzek magamnak némi müzlit és narancslevet, majd leülök egy szabad asztalhoz és belapátolok mindent, ami a tányéromban van. Mire végzek a szemeim teljesen kinyílnak én pedig életképes állapotba kerülök. Elpakolok magam után, majd hirtelen elhatározáskén elindulok az iskola hatalmas kertje felé.
A hozzászólást Iris Campbell összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Május 09, 2011 8:35 am-kor. | |
|
