Születési név: Theodore Hamilton
Becenév/ álnév: Fiam, Kicsim, Theo
Faj: Homo Sapiens Superior
Nem: férfi
Születési hely, idő: USA, New York; 1990. 06.25.
Kor: 10
Családfa:- Apa: Christopher Hamilton (elhunyt)
- Anya: Veronica Hamilton ( JK )
- Nagymama: Emily Chevalier (leánykori név: Emily Brooks)
- Nagypapa:Sébastien Chevalier
Betegségei: Kiváló egészségnek örvend.
Foglalkozás: Tanuló
Testmagasság: 135
Testsúly: 45 (80)
Hajszín: Fekete
Szemszín: fekete
Bőrszín: fehér
Előtörténet:A nem is olyan távoli múltban születtem meg valamivel több, mint 10 éve. Apámra nem igen emlékszem, de ami emlékem megmaradt róla azt mélyen őrzöm. Anyuval nagyon boldogok voltak, mind a ketten keményen dolgoztak. De a hétvége a pihenés napja volt. Egyik nyáron próbálta megtanítani a basebolt de nem akaródzott menni az ütővel való hadonászás és a körbe-körbe rohangálás. Viszont a foci azzal a vicces labdával. Amit a slusszpoén kedvéért még dobni is kellett az már jobban tetszett. Ekkor már Óvodába jártam, hiszen nem tudtak rám vigyázni. A nap 24 órájában. Nagyszüleim szintén elfoglalt emberke voltak és igen ritkán láttam őket. Talán évente ha egyszer összejött a család valami ünnepség kapcsán. A formaságok után én ilyenkor többnyire a szobámba vonultam játszani. Természetesen csak azután, hogy megdicsértek milyen nagyot nőttem, mennyire édes és enni való vagyok. Folyton zavarba hoztak így sietősebben spuriztam a szobába az átlag tempónál.
Ahogy gyűltek a dicséretek úgy kerültem át egy másik közegbe amit iskolának hívnak. Az a sanda gyanúm, ha még gyűjtők néhányat a nagyszülőktől akkor ebből az iskolának nevezett helyről is elkerülök. Az első nap érdekes volt. Elmondták, hogy hogyan is mennek a dolgok. Egy vagon új gyerekkel ismerkedtem meg. Azt vettem észre, hogy úgynevezett csoportok kezdenek kialakulni az osztályon belül. Eleinte csak a fiú lány vita alakult ki, hogy mi vagyunk a jobbak mert van a lábunk között olyan ami nekik nincs. Ahogy ez elcsitult és mind két csoport a saját dolgával foglalkozott. Ezzel el is rendeződött az 1. osztály és rájöttünk, hogy az élet nem egészen úgy van. Tanulni kell. Ezen a nyáron töltöttem a 7. születés napomat. Anyu boldogsága ahogy mindig is igen csak ragadós volt. Ha bajom volt ő egy szempillantás alatt jobb kedvre derített néhány szóval és egy öleléssel. Egyik nap már vártam, hogy apu hazaérjen és kimenjünk passzolgatni de érdekes módon anya előbb ért haza. Ahogy belépett a házba és közelebb ért rossz, szomorú érzésem támadt. Ahogy elmondta mi történt kifakadtam. Az a nyár innentől kezdve nagyon kemény volt. Láttam, rajta, hogy nagyon fáj neki a dolog de ennek ellenére keményen dolgozik. Megszületett bennem egy elhatározás, miszerint én is komolyabban veszem majd az iskolát. Szeptembertől a tanulásé volt a főszerep. Nem vettem részt a kiközösítésben. Próbáltam nyugodtan eltölteni a szünetet csendes játékkal pár normális osztálytársammal. Szendeségem jó célpontot kínált a többieknek. Gondolták felpiszkálnak kicsit apától örökölt sötét szemeim miatt. Volt miért csúfolniuk, piszkálniuk. De hiba volt. Két napnál tovább nem is tűrtem a dolgot. Addig szó nélkül hagytam. Egyből Johny torkának estem. Mindig is ő volt az osztály felbujtója. Ő volt a rossz fiú. A tanárnőnk kellett lekaparnia róla. A kis görcs mindenek a tetejébe még engem okolt mindenért és én vittem el a balhét egy intővel. Dúltam fúltam legszívesebben még párszor belé rúgtam volna. Egészen addig nem bírtam lenyugodni míg haza nem értem. Elpanaszoltam anyunak mi történt és mennyire hiányzik apu. Hihetetlen módon alig került 3 szavába és egy ölelésébe és máris jobb kedvre derültem. Így vigyorogva számoltam be az intőről is amiért azért kaptam egy megszidást. Újult erővel folytattam az évet. A gyász lassan elmúlt. Apa jó ember volt, így egy évvel a halála után már büszkén álltam a sírja előtt. Hiányzott, nem volt kivel passzolgatni. Hosszas győzködés után bekerültem egy mini amerikai foci csapatba. A nyaram edzéssel és játékkal telt. Az ottani srácok sokkal normálisabbak voltak. Biztos a sport levezette a fölös energiájukat.
Soha sem voltam agresszív, próbáltam megbeszélni a dolgot de hamar rájöttem, hogy ez 3.-osként nem fog menni. Minimális focitapasztalatomat arra használtam, hogy levegyem a lábukról a többieket. Némelyiket szó szerint ha nem hagy békén. Félév táján jutott eszembe egy mentő ötlet. Toborozni kezdtem a többieket, hogy jöjjenek focizni. Mire az év véget ért Johny is beadta a derekát és kipróbálta. Egy kellemes társaság lett az osztály java részéből. Mire megkezdődött a 4. év egy komplett csapattá verődtünk össze. Sokaknak azonban a tanulás rovására ment. Engem anyu megtanított, hogy osszam be az időmet. Az edzés nem mehetett a tanulás rovására. Rossz jegy egyenlő az eltiltással. Azoknak akik nem tanultak semmit jobban ment a játék és ettől menőbbnek érezték magukat. Rájuk fért volna 1 alapos helyben hagyás. Ezt szóvá is tettem a magam módján. De sértésnek vették, hogy nekik ugyan miért kéne visszafogniuk magukat. Egyikük nekem is esett. Nem sok esélyem volt. Szerencsére normálisabb voltam a többiekkel mint ő így leszedték rólam és alig lettem kék lila foltos. Pár napig sántikáltam de jellemformáló verés volt. Apa halála óta egy könnycseppet sem ejtek, csak amikor a sírjánál vagyunk az évfordulón. A 4. év végére az osztály kezdett megint klikkesedni. Legtöbben ott is hagyták a focit és inkább csak tanulnak. Én maradtam egyedül aki sportol is a tanulás mellett mind kettőt közel jó teljesítménnyel. Most nyáron volt megint egy összetűzésem Samuel-el. Ám most ok nélkül kötött belém. Biztos úgy érzi, hogy ha ott hagyom a csapatot az elég ok a verekedésre. Ésszel és egy kis fondorlattal sikerült padlóra küldeni. De két szintén kevésbé szofisztikált csapattársa úgy gondolták, hogy ideje beleavatkozni. Én pedig majd hülye leszek hármuk ellen verekedni. Haza szaladtam nyomomban a 3 feldühödött csimpánzzal.
Jellem:Apja halála óta próbál felelősségteljesen, felnőttként viselkedni. Ennek ellenére eléggé élénk tud lenni, kissé rendetlen, néha trehány és feledékeny. Kapkod, szeret túl lenni a dolgokon. Gyakran hoz meggondolatlan döntéseket és csinál hülyeséget. Nem mutatja, de nagyon anyás típus. Igényli a törődést és a szeretet, ezt a maga módján a világ tudtára is adja.
Szakképzettség:-4 általános, 5. et tapossa
-Alap rögbi ismeretek
-Csekély baesbol tudás
Képesség: Nem tud rólaKépes teste egész szövetét és belső szerveit organikus acélszerű anyaggá változtatni, amely egy testépítő erejével és nagyfokú védettséggel ruházza fel. Ennek a „szerves fémnek” az összetétele leginkább Colossuséhoz hasonló, ha csak nem ugyan az. Gondolati parancsra ölti fel páncélozott formáját, a folyamat nem túl gyors. Azonban néha előfordul, hogy nem az egész beborítandó területet borítja be a páncélzat, hanem 1-2 helyen kimarad. Foltokban, vagy akár 1 egész testrész, végtag. Értelemszerűen, ha teljes páncélzatot húz. Ilyenkor utána kell „igazítania a ruháját”. Páncélozott formában nem olyan mozgékony, mint egyébként és gyorsabban elfárad a megnövekedett tömeg miatt. Szemei is acélszerűvé változnak. A testét alkotó fém nem rozsdásodhat földi körülmények között. Fejletlen teste miatt egyelőre csak negyed óráig képes fent tartani.
Egyéb adatok:- Egy 45ös kaliberű lövedék még lepattan róla. Az 50es már fájdalommal esetleges sérüléssel és borulással jár.
- 36 km/h ás 1 tonnás jármű gázolását is túléli. Lendület: 10.000
E fölött sérülés.
- Hőmérséklet:
-100°C tól
+750°C ig is bírja
U.i.: Colossus adataihoz mérten igyekeztem reálisan gyermekre szabi azokat. Továbbá ahogy Telekinézis, telepátia, teleportáció, regenerálódás stb, így ez a képesség is felbukkanhat másoknál véleményem szerint.
- Spoiler:
Felszerelés/ fegyverzet:-Focilabda ( amerikai)
-Basebollabda
-Görkorcsolya
Példahozzászólás:Trap...trap...trappolás. Heves lépteim halkan csattannak a betonhoz futás közben. Hátamon a táska ide oda ugrál. Nyomomban a három feldühödött személy. Próbálnak a sarkamban lenni és csúnyán rálépni, hogy megleckéztessenek amiért ellen mertem állni a fenyítésnek. A szűk kis utcákat, sikátorokat választom menekülésem útvonalának. Kicsi vagyok egyedül vagyok jól veszem a kanyarokat. Bizonyára nekik nehézséget okozna egymás mellett futni. Hoppá valamit elnéztem.
~Az egy úttest...Nem lassítok, sőt rákapcsolok. A falon nem látok újabb sikátort. Vagy átszaladok az úton, vagy azok 3-an elkapnak. Inkább futok. Nem hallok járművet. Az útpadka mellett álló járművektől nem is látok. Bátran lépek az úttestre ám meggondolatlanul. Szemem sarkából kiszúrom a nagytestű kamiont. Odafordítom a fejem. Az eddigi félelemből halálos rettegés lesz. Amennyire tudom összehúzom magam. Szemeim összeszorulnak. Fékcsikorgás, hatalmas koppanás és úgy érzem, hogy a mennyország felé repülök majd egy csattanás és sziréna ráébreszt, hogy nem így van. Fémes csikorgás, potyogó üvegdarabok hangjára leszek figyelmes. Szemeim összeszorulva kezem magam előtt össze vagyok kuporodva. Sikítások, segélykérések jajveszékelés váltja fel a fura hangokat. Egész testemet nehéznek érzem. Ahogy kinyitom a szemem lassan megkönnyebbülök. Lassan felnyomom magam a betonról. Előttem csodálkozó, rémült emberek és a jármú behorpadt orral. Végig nézek magamon. Sehol egy karcolás. Óvatosan felkelek a földről. Nem tudom mi folyik itt. Mindenki rémülten tekint rám.
~Jobb lesz ha eltűnök minél előbb.Még utoljára végig nézek a tömegen, üldözőim sehol de ettől függetlenül futok hazáig és valósággal berobbanok az ajtón...
-ANYA! 
Csüt. Aug. 11, 2011 5:00 am
