Születési név: Andrew Pitt
Becenév/ álnév: Shade
Faj: Homo Sapiens Superior (mutáns)
Nem: férfi
Születési hely, idő: New York, Staten Island ; 1982. 02.10
Kor: 18
Családfa:Andrew Pitt- apa; Natasha Howlett- anya; Brad Pitt- Fiútestvér
Betegségei: nincsen.
Foglalkozás: Tanuló
Testmagasság: 185 cm
Testsúly: 70 kg
Hajszín: Szőke
Szemszín: Kék
Bőrszín: Kaukázusi
Előtörténet
1992-ben születtem
Staten Islandon. Jó kis környék, a veszélyes jelző ellenére biztonságban éreztem magam. Nem csoda, hisz elég hamar beleivódtam a város körforgásába. Szüleim nem voltak sem gazdagok, sem szegények: jól éltünk, éppenhogy. Születésem után 3 évvel anyám újra áldott állapotba került. Megszületett
Brad, az öcsém. Mire idősebbek lettünk, rájöttünk, hogy mindennél fontosabb számunkra a testvériség, semmi sem állhat közénk. Ketten róttuk az utcákat, közös volt a tevékenységi körünk, és a barátaink. Sosem volt irígykedés, vagy harag közöttünk.
A gimnáziumban jók voltak a tanulmányi eredményeim.. A tanárok szerettek, tisztelettudónak tartottak, és pont ezért volt jó a kapcsolatom a tanárokal az iskolán belül, és a falain kívül is. Persze nem kivételeztek velem, az nekem is rossz pont lett volna a többi diák szemszögéből. Én figyeltem, megtanultam, amit kell, és ennyi, kötelességek letudva. A legerősebb mégis a testnevelés volt: élsportolókat megszégyenítő ügyességgel vettem egyik akadályt a másik után. Az iskolai kosárlabdacsapatban játszottam, eljuttatva a csapatot a győzelem felé.
Szüleim büszkék voltak arra, amit elértek. Nem anyagilag, hanem családilag. Büszkék voltak, amikor látták a testvéri köteléket, és arra, hogy az életutunk mennyire egyenesben van. Én mondjuk nem tudtam még, hogy mit kezdjek az életemmel, de
Brad színészi tehetsége adott volt a karriercsinálásra. Az ember idillikusabb képet nem is kivánhatott. Aztán olyan történt velem, ami a legnagyobb rémálmaimban sem fordult elő.
Egyik este a haverokkal lógtunk az utcán, sört vedeltünk, és beszélgettünk az árok felett. Az volt a törzshelyünk, mindig ott bandáztunk. Egy átlagos estének indult, aminek a vége a másnapi macskajaj lehetett volna, de nem így történt. Story-k követték egymást, már bőven belenyúltunk az éjszakába, csak az utcai lámpák, és a hold fénye világított ránk. A srácok egyszer csak elkezdtek hüledezni azon, hogy hogyan csinálom a testem színének megváltoztatását. Először csak azt hittem, ugratnak, de nem. Mikor lenéztem a karjaimra, azok mélysötétek voltak, mint a falra kivetülő árnyékok. Fekete volt a kezem, a lábam, az egész felsőtestem sötétségbe burkolózott (jó idő volt, félmeztelenre vetkőztünk). A többiek arcán rémület ült ki, nem csodáltam, hiszen én is nagyon megijedtem. Felpattantam, és elkezdtem futni oda, ahol a lámpa jól világította a teret. Ott a sötétség megszűnt, a testem visszakapta eredeti színét. Mikor visszamentem, a többiek már erről dumáltak.
Pete, az egyik haverom elkezdett mesélni valami különleges képességű emberekről, akiket csak mutánsoknak neveznek. Én kinevettem, mondtam, hogy ez hülyeség, de a többiek nem ezen a véleményen voltak: egyszerre csodálattal, és félelemmel tekintettek rám. Próbáltam megmagyarázni nekik, hogy ez nem veszélyes, és hogy én sem értem, már késő volt: megbélyegeztek a
Shade névvel, és nem voltak rám többé kiváncsiak. Az iskolában hamar elterjedt a hír, és a tanárok, diákok egy csapásra távolságtartókká váltak. A barátaim kiközösítettek, többé nem láttak szívesen a körükben. Azt mondták, megrémítem őket. A focicsapatból ki kellett lépnem, jobbnak láttam nem maradni, azok után ahogyan bántak velem: egyre több csúfolódást kaptam olyanoktól, akik csak hallomásból értesültek a dolgokról.
A sok történés hidegzuhanyként sokkolt: tanulmányaim jelentősen zuhantak, és a sport sem ment annyira. A szüleim nem tudnak a dologról, nem is értik, mi ez a csökkenő tendencia. A családban egyedül
Brad tud a „másságomról”. Látom, hogy fél tőlem, de anyáék előtt ezt jól titkolja. Már nem vagyunk olyan jó tesók, mint régen, úgylátszik elfelejtette, hogy ki is vagyok neki.
Ez a furcsa dolog egyre többször jelentkezik nálam: ha sötétben vagyok, teljesen beleolvad testem a sötétségbe, ha félhomály van, akkor ahhoz mérten változok. Igyekszem minél többet napos, jól megvilágított helyen lenni, de ez néha nagyon nehéz.
Egészen a múlt hétig úgy éreztem, megőrülök. Ha nem tudok lelépni innen, az egész életem egy romhalmazzá válik: a szüleim tudomást szereznek a furcsaságomról, szépen lassan megbukok az iskolában, stb. Aztán egy nap egy bizonyos
Eric Lensherr, és C
harles Xavier csöngetett be hozzánk. Engem kerestek, és elmondták, hogy mutáns vagyok. Elmondták, hogy hogyan fog kezdődni „számunkra”, és hogy kemény lesz. Meghívtak egy speciális iskolába, ahol hasonló gyerekeket oktatnak. Hasonlóakat, mint én. Azonnal igent mondtam, pár nap múlva kijelentkeztem az iskolából.
Braddel nagy nehezen leültem, és elmondtam neki, hogy lelépek, és mondja meg anyuéknak. Továbbá azt is, hogy szeretem, és örökre a testvérem marad, de ezt mintha megsem hallotta volna. Nehéz szívvel, de hátam mögött hagytam életemet, és a szebb jövő reményében üdvözlöm az újat.
Jellem:
Andrew egy irigyelni való jellem. Ha valamit a fejébe vesz, azt véghez is viszi. A lehetetlen számára nem létezik, optimistán fogja fel a világot. Jókedélyű, kellemes fiatal, aki fogékony a barátságra, kapcsolatépítésre. Nem akaratos, de ha kell, képes betölteni a „falkavezér” szerepét egy adott körben. Érzékeny fiú, ugyanakkor nagyon nehezen lehet padlóra küldeni érzelmileg. Ismeri a buli fogalmát, minden vicces dologban benne van.
Szakképzettség: Jogosítvány; Előrehozott emeltszintű testnevelés érettségi
Képesség: Andrew sötétségben árnyékká válik. Mindig a fényviszonyokhoz mérten komorul el bőrének színe, esetenként teljesen láthatatlanná tud válni más szemek előtt. Kontrollálni nem tudja, annyira jött rá, hogy természetes nappali fényben normális a színe.
Csak a bőre színe változik meg, a ruhája nem. A képességének időtartama a fényviszonyoktól függ: ha órákig van sötét helyen, az adottsága is órákon keresztül tart.
Kedd Ápr. 26, 2011 4:42 am
//