Utcák, sikátorok, zsákutcák, és körutak

2000. szeptember 01.
12:32


Vanessa szavai talán sok kételyt hagy Curtisben, de annak ellenére kezd még inkább visszatérni önmagához. A tanárnő támogatásával a fiú bár még koránt sincs jó állapotban láthatóan már kezd megbízni a csapatban. Gabriel Bent felsegítve viszi magával, majd Ororo vissza néz a diákokra.

-Menjünk, már vár minket a professzor.

Mondja, majd megindul le az emeletről, és egyenesen az utca felé tart. Amint a kis csapat kiér a lakóépületből, a sikátor végénél már látható egy autó, ami előtt Lensherr professzor áll várakozóan, kicsit feldúltan és idegesen, bár nem tudni mi miatt. Vanessa azonban amint kiér a szabadba, különös szagot foghat. Nehéz lenne számára behatárolni mi is ez, de egyértelműen nem mindennapi, mintha valamiféle állatias ember szag keveredne. Kicsit talán hasonlít is saját maga tigris alakjának szagára. Ha körbe néz, sehol nem lát senkit, mindössze a magasban egy tetőn elsuhanó ballonkabátot... Lehet említésre sem méltó a dolog.

De amint Lensherr észre veszi a csapatot int nekik, és sietteti őket, hogy szálljanak be a kocsiba. Ahogy közelebb érnek, mintha a férfi fiatalabbnak tűnne, vagy jó tíz, tizenöt évvel. Ororo betessékeli a diákokat, majd ő néhány szót vált a volán mögött ülő Xavierrel és elmegy. A diákok szűkösen ugyan, de beférnek.


-Jól vagytok, minden rendben gyerekek?

Kérdi Xavier kedvesen aggódással hangjában, majd rögtön folytatja.

-Curtis? Minden rendben?

Mielőt beszállunk a kocsiba, feltűnik, hogy Lensherr professzor mintha fiatalabbnak tűnne. Nem értem, nem emlékszem ilyen képességű tanárra a megnyitóról. Valószínüleg a többieknek is feltűnt ez, ha lesz alkalmam, meg is említem nekik.
Beszállunk mind a 4-en, és Curtis. A volánnál ülő Xavier professzor már kérdezősködik is, hogy hogy vagyunk. Lehet hogy csak illendősségből, hisz a prof egy telepata. Mindent tud, elég ránk gondolni. Legalábbis ezt mondták, és én nem kételkedem a többiekben. Ha nem hinném el, a saját képességemet is tagadnom kellene.
Aki mellettem ül, könyökömmel megbököm.
- Te, neked nem tűnt fel, hogy Magnus professzor fiatalabbnak tűnik?- kérdezem minél halkabban.

2000. szeptember 01.
12:35


A kocsi halk motorja beindul, majd lassan kanyarodik ki a sikátor körletéből, és hajt rá a főútra. Megkezdődik a hosszú utazás, bár egyértelműen rövidebb az út hazáig, mint tömegközlekedés igénybevételekor. A kimerültség azonban hatással volt Gabrielre, és Benre, így ők hamar elaludtak. Pontosabban inkább csak el bóbiskoltak, míg Curtis mind végig ébren volt, és mintha makogott volna magában, Andrew illetve Vanessa pedig csak a visszapillantó tükörből láthatták olykor, ahogy Xavier professzor hátra-hátra pillant a már biztonságban lévő mutánsra. Valószínűleg szavak nélkül, telepatikusan beszélgettek.

//Folytatás: Xavier és Lensherr Speciális Képességű Diákok Intézménye - Xavier és Magnus irodája//

//A csata után, ha nem éltük túl, akkor egy alter univerzumban, ahol igen =) //

*A mentőautók szirénái által keltette zajt követve, házról házra ugrál, olyan gyorsan, ahogy talán még soha az előtt.*
~Dean szerint a galambjai látták Erin-t errefelé, miután szétváltunk. Bár tényleg úgy lenne, nem akarok bele gondolni mi van akkor, ha mégsem úszta meg....~
*Sárga álarca sokadszor csúszik a szemébe. Egy nagy morgolódás közepette valósággal letépi magáról a maskarát, most már úgyis mindegy, ezt aligha tudja eltusolni a professzor. A szakadt kelléket oldalra hajítja, ő pedig még egyszer utoljára elrugaszkodik a földtől, hogy végre elérhesse a célját. Úgy öt méterre ér földet a mentőautóktól, szemeivel pedig azonnal pásztázni kezdi a sérülteket, a lány után kutatva.*
-Erin?!

Egy hideg padon hátradőlve bámulom a felhők közt olykor-olykor előkacsintó csillagokat. Szemem sarkából látom a karácsonyfa villódzó fényeit a parkban, de úgy általában tök üres az egész Central, ami elég szokatlan, mert mint hírlik, az alvilág még karácsonykor sem pihen.
Kicsit távolabb húzódtam az eseményektől, de innen is jól látszik, hogy a mentősök bepakolják a sérülteket.
~ Jó ég, mit műveltünk? Elrontottuk az egész kirándulást és mások karácsonyát. Szegény új lány. ~
Még mindig csak így hívom a sérült lányt, mert az eseményeknek hála, hol eszembe jut a neve, hol meg totálisan kiesik. Alighanem kisebb fajta megrázkódtatás ért. A katonákon még mindig nem tettem túl magamat. A katonák azért vannak, hogy védjék az embereket.
~ Na ja, az embereket. De mi nem látszottunk annak. ~
Egy kiáltást hallok, valaki a nevemen szólított. Feltornázom magamat a jéghideg padtámláról, amihez már odadermedt a hátam, majd körültekintek. Nem látom a hang forrását, így csak találomra kiabálom el magamat.
- Itt vagyok!

*A kiáltást hallva abba az irányba fordítja a fejét, amerről hallani vélte azt. Azonnal ki is szórja a lányt, amint felpattan az egyik padról. A következő másodpercben már rohan is felé, gravitáció kúrájának köszönhetően hihetetlen sebességgel. Amint odaér egy másodpercet sem pazarol szóra, csak szorosan átöleli a lányt. Arra azért megpróbál ügyelni viszont, hogy az ölelése ne legyen túl szoros. Nem lát rajta külső sérülést, de azért jobb az óvatosság. *
-Amikor eltűntél én azt hittem....Úgy örülök, hogy jól vagy!
*Erin szemébe néz, és úgy érzi, mintha évek teltek volna el azóta, hogy utoljára képes volt ilyen boldogan, és felszabadultan mosolyogni.*
-Ugye jól vagy?
*Teszi hozzá gyorsan, majd kicsit félve emeli tekintetét a sok sérültre, akiket az orvosok ebben a pillanatban is próbálnak megmenteni.*
-Ugye mind túléltük?

Körbeforgok, hogy merről jön a válasz, de újabb szólongatás helyett megpillantom Gabriell-t, ahogy sprintel felém. Megkönnyebbülten sóhajok, és a leheletem hosszú csíkban párolog el a hideglevegőben.
Amikor Gabriel odaér hozzám, a fiú erősen átölel. Mondhatni meglepődök ezen a kirohanáson, egyáltalán nem vártam, hogy a barátom így üdvözöl. Csak pillogok párat és bátortalanul hátba veregetem.
- Én is aggódtam érted. Mikor lemaradtál tőlünk és nem láttalak, berezeltem. Úgy megijedtem, azt hittem mind otthagyjuk a fogunkat. Minek mentél el hősködni?
A szóáradatom mindenre választ ad. Fizikálisan jól vagyok, leszámítva pár karcolást, de szellemileg minden bizonnyal megviselt a dolog.
- Nem tudom, hogy életben marad-e az új lány és mi lesz az ofővel. Szegény lány sok vért vesztett, de egy osztálytársunk ellátta, amiért ő is megsérült.

*Pár perc után elengedi a lányt, s zavartan vállon veregeti őt. Mivel látja, hogy ezzel kicsit meglepte őt, megpróbál magyarázkodni...*
-Bocsi, én csak...
*...nem sok sikerrel. Az utolsó kérdésre viszont szemöldökei az égig szaladnak fel.*
-Hogy én??? Csak téged próbáltalak utolérni, aztán....
*Itt egy kicsit megakad a mondandójában, tekintve, hogy az ezek után történteket tényleg nehéz úgy beadni, mint racionális, életösztön áltat hajtott cselekedeteket.*
-Nem tudom. Bepánikoltam, és azt hiszem, tényleg elkezdtem hősködni - vallja be végül egykedvűen - de azért remélem nem ábrándultál ki belőlem nagyon - teszi hozzá gyorsan incselkedve.
*Bár összeszorul a szíve a hallottak alapján, próbálja ezt nem kimutatni. Azzal nem segítene senkinek...*
-Gyere, menjünk innen, szerintem a tanárnő is azt akarná, hogy a suliban gyülekezzen mindenki.

Gabriel a legjobb haverom a suliban és közös titkunk, hogy mind a ketten mutánsok vagyunk, feljebb emelte a ranglétrán a többi barátommal szemben, akik Angliában élnek. Nem csoda hát, hogy mindenféle végigszaladt a fejemen, amikor eltűnt szemem elől a fiú. De azért meg kell értenem őt, csak az események sodorták őt is, mint mindenki mást. Ott kellett segíteniük, ahol tudtak. Mint a katonáknál.
Inkább röviden, de annál melegebben megölelem őt, nem olyan sután, mint az előbb. Elengedem, had mozogjon nyomorultja. Amúgy is, szerintem ez mindent kifejezett, amit érzek.
- Ne tűnj el többet.
Hogy ebben biztos is legyek a jövőben jobban rajta tartom a szememet, és most is belékapaszkodok, amikor elindulunk.
- A többiekkel kéne hazamennünk? Eléggé szétszóródtunk.
Látszik rajtam, hogy nem vagyok jelenleg a toppon, ami a szervezkedést illeti. Nem bírom eldönteni, egyedül bumlizzunk haza, vagy össze kéne szednünk a szétzilált csapatot, akiknek egy része kórházban fekszik, vagy kísérőként van ott.

-Nem fogok - ígéri mosolyogva.
*Ahogy Erin belé kapaszkodik, hirtelen valami puha tárgy kezdi nyomni az oldalát. Pár másodpercig gondolkodik csak rajta, hogy mi lehet az a tárgy, ami ráadásul jóformán az egész zsebét kitölti, mikor is hirtelen az eszébe jut.*
-Ha már eltűnésnél tartunk - szólal meg, s szabad kezével előhúzza a számára ismeretlen sárkány plüssfigura mását - őt elhagytad.
*Átnyújtja a lánynak Süsüt, miközben továbbra is a busz felé sétálnak.*
-Dean elvileg már elindult a többiekkel. Engem is hívtak, csak nem akartalak, hátrahagyni. Aztán kitudja, lehet azóta is a parkban vannak...
*Közben megérkeztek a buszmegállóhoz.*
-Szerintem menjünk. Mára elég volt a szabad foglalkozásból....

Barátom előhúzza a játékot, amit eredetileg kistesómnak szántam elküldeni, én meg úgy kapok utána, mintha én magam lennék a gyerek.
- Jaj, tényleg! A sárkányt el is felejtettem. Köszi Gabriel. – hálásan mosolyogok rá a sárkányt nyomorgatva fél karomban.
Elindulok a buszmegállóba a fiúval, közben hátra-hátra sandítok a park felé. A mentősök lassan végeznek, bevágják az ajtót és szirénázva elindulnak a latyakos úton. Az ofőre gondolok, akit katonák támadtak meg. Kardfog már annyira nem is izgat, nyílván ő volt a provokátor, de hogy van-e köze a katonákhoz, vagy csak véletlen egybeesés, azt nem tudom.
- Szerinted mit fog szólni mindehhez a prof? Már biztosan tudja, mi történt velünk. Azok a katonák...

-Igazán nincs mit, úgyis messze még az év vége -felei némi cinizmussal a hangjában, ám arcán még mindig ott virít őszinte, boldog mosolya - és rengeteg témazáró vár még ránk.
*A katonák hallatán szembe fordul a lánnyal, szabad kezét kezét pedig a vállára teszi, nagyjából ahogy a filmekben szokták, amikor meg akarnak vigasztalni valakit.*
-Hé, ne aggódj miattuk. elintéztük őket emlékszel? Hála neked, a puskáikból marha drága dísz lett. Biztos vagyok benne, hogy pár óra, és az ofőnk megint a régi lesz. Ami pedig a professzort illeti....
~Jó kérdés. Magnus-ról tudom, hogy legszívesebben ízekre szedné a fickókat...legalábbis így fog érezni, ha tudomást szerez a történtekről, de a professzor az más tészta...~
-Tartok tőle, hogy egyhamar nem tartunk még egy ilyen kirándulást. Szerencsére a következő karácsony úgyis csak jövőre lesz.

Azért nagy nehezen az arcomra varázsolok egy vigyort a dolik említésére. Mindig én segítek neki, ezt pontosan jól tudom, és ezért még bőven lesz alkalmam törleszteni.
Szembe fordul velem Gabriel, és nyugtatgat, valamit el is ér vele, de persze az aggódásom megmarad, de a drága dísztárgy említésére már egy fokkal jobb kedvem van.
- És hála neked, remekül rávetetted magad arra a bőrnyakúra. De nem fogom kitenni a lábamat vagy fél évig az intézetből, amíg meg nem bizonyosodom róla, hogy azok a zöldsapkások nem valami félreértés miatt fordultak ellenünk.
Belegondolni is rossz, hogy ez valami előre kitervelt dolog volt.
- Gondolod, hogy másoknak is tudomásuk van a mutánsok létezéséről? Mert ha igen…
Nem fejezem be a mondatomat. Igazából nem merem kimondani, amit gondolok. Máris idegesség kap el, és ezt valakin le fogom vezetni agresszív viselkedéssel. Valakin, aki nagyon meg fogja szívni, pedig teljesen ártatlan lesz.

-Na igen - feleli szerénykedve - sokat gyakoroltam a "tehénkedő sárkány" mozdulatot.
*Látva, hogy a lánynak még mindig nagyon rossz a kedve, megpróbálkozik egy újabb öleléssel, ezúttal azonban már jóval finomabban teszi, nagyjából úgy, mint ahogy Erin csinálta az előbb. Halkan próbálja tovább vigasztalni a lányt.*
-Szerintem tuti nem próbálkoznak semmivel, annyi fölösleges cuccuk nincsen.
*Mélyen a lány szemeibe néz, és bár maga sem biztos benne, azért megpróbál biztató választ adni a kérdésre.*
-Ne félj, az igazgatónk remekül ért az amnéziakeltéshez. aki tud rólunk annak szabad is. És egyébként is, tudod, hogy a fejére ugrok minden kommandósnak, aki bántani próbál téged.
~Arról nem is beszélve, hogy mire mennének a játékaikkal Magnus ellen? Ez a két fazon egyesített erővel valódi mészárlásra lenne képes....már persze, ha akarnák.~
*Ha Erin nem bontakozik ki az ölelésből, ezúttal ő sem engedi el őt.*
-Bár félek, az éjszakai tivornyákról a városban tényleg le kell mondanunk pár napig, amíg lenyugszanak a kedélyek kicsit.

- Tehénkedő…? Ez az új tai chi mozdulat? – kuncogok.
A győzködés megteszi a hatását, egyre inkább lenyugszom, és végül még talán sikerül meggyőzni is, hogy az X suli ellen senkinek semmi esélye nem lenne. Az én fejemen is átfut a gondolat, hogy ha kedvenc mentorommal, Mr. Lensher-rel próbálnának kikezdeni ezek a tökfejek, akkor minden bizonnyal alul maradnának éspedig csúfosan. Magnetó ki nem állhatja az okoskodókat, akik a mutánsok ellen vannak, nekem legalábbis a szavaiból ez jött le.
Újabb ölelést kapok és addig nem is húzódok el barátomtól, amíg az esti kiruccanásokat említi.
- Fú, tényleg! Meddig járnak itt a buszok? Karácsony van, lehet nem indítanak sokat, le ne késsük, mert akkor taxizhatunk és az egy vagyok lesz.
Kézen ragadom Gabrielt és szaporán elindulok a buszmegálló felé, ha ő is jön. Kezd visszatérni belém a józan gondolkodás.
- Tudod, arra gondoltam, hogy beiratkozom valamilyen szakkörre. Még mindig nem választottam, de mivel kedvelem Mr. Lensher-t, szerintem hozzá fogok járni. Persze a szabadidőim száma ezzel erősen megcsappan. Le kell mondanom a görkorizásról a tornateremben.

-Sajátos harcmodor, de eddig bevált...
*Örömmel látja, hogy sikerült egy kicsit megvigasztalnia a lányt. Úgy tűnik ehhez legalább jól ért.*
-Ez a város sosem alszik, szóval biztos járnak egy darabig....
*A lány azonban már rángatja is maga után, ő pedig nem látja értelmét ellenkezni, főleg hogy néhány perce még ő sürgette a dolgot. Szapora léptekkel követi Erin-t a megállóba.*
-Nem rossz ötlet, bár adhatnál egy esélyt Dr.McCoy evolúciós szakkörének is. Izgi cuccokról szokott menni a csevej, nem is olyan szigorú mint Mr. Lensher... - a mondat vége előtt kicsit halkabbra veszi, mintha zavarba jönne - és mellesleg, én is oda járok...
*A görkori lemondásáról hallva együttérzően tekint a lányra.*
-Hát, ha gondolod megpróbálhatok jobban odafigyelni, hogy legalább miattam ne essen ki annyi szabadidőd....bár nem sok esélyt látok rá, hogy összejöjjön...
~Igaz, nem is nagyon vágyok ráá, hogy elveszítsem kedvenc korrepetálómat....~

- Mr. McCoy is szimpatikus, de elfogult vagyok Mr. Lensher-el. Tudod, ő a kedvencem. És én annyira szigorúnak sem találom. Persze ha az ember megadja neki a tiszteletet és készül az óráira, akkor semmi para nincs vele.
Olyan öt-hat lépés után vigyorogva ránézek.
- Miért? Szeretnéd, ha veled egy szakkörre járnék? A korrepetálások miatt ne aggódj. Nem hagyjuk ki őket, mert nem engedem, hogy rosszul teljesíts. Tulajdonképpen egy szadista rabszolga hajcsár leszek veled.
Bele sem merek gondolni, ha szegény Gabriel-el így bánok, mi lesz majd a kölykeimmel? Gyűlölni fognak…
A megálló már nincs messze, csakhamar elérjük. Egy öregember ücsörög még rajtunk kívül a megálló fedett részén egy vastag kabátban. Ezek szerint még járnak a buszok. Mázli.

*Erin vigyora ragályos lehet, mert Gabriel is átveszi szinte abban a pillanatban, hogy meglátja azt a lány arcán.*
-Még jó, hogy szeretném - vágja rá gyorsan - sosem árt, ha ül mellettem valaki, aki érti is miről van szó.
~Arról nem is beszélve, hogy ő az oka annak, hogy a középiskola nem is tűnik olyan borzasztónak. Sőt, többnyire egész kellemes tud lenni. Öcsém már aggódik is mi lelet engem, hogy ilyen "kevés" időt töltök a gép előtt.~
-Jól hangzik - feleli búgó hangon, mintha egy nagy adag eperfagyit tettek volna elé - azért az ostorral óvatosan, valaki még felfedezi a nyomait tesi óra közben.
*A buszmegálló nem túl figyelemreméltó hely, így ő is csak azt szűri le belőle, hogy mivel várnak rá, csak jár még az a tragacs.*
-Amúgy, én sem fogok hazamenni a szünetben.

- Hát majd meggondolom, hogy kihez menjek. – válaszolok bizonytalanul.
Sose szerettem két dolog közt dönteni, pláne, ha mind a kettő fontos.
- Becs’ szó, csak akkor veszem elő a nádpálcát, ha nagyon rászolgálsz, vagy ha megkérsz. – kacsintok barátomra.
Milyen hihetetlennek tűnik az néhány órával ezelőtt történt esemény. Most itt állunk a buszmegállóban és vigyorgunk egymásra, mintha semmi az égvilágon nem zavarta volna az életünket. Mint két normális tini.
- Tényleg? – csillan fel a szemem – Akkor jó sok időt együtt tölthetünk. Majd meglátogatjuk a többieket a kórházban, meg csapunk egy jó kis karácsonyi bulit. Mit szólsz hozzá? Aztán rendelünk pizzát, és kólát vedelünk mellé, meg filmeket nézünk, és hógolyó csatát tartunk. Kihívjuk a tanárokat ellenfélnek. Már látom is magam előtt, hogy Mr. McCoy ronggyá ver minket, a prof leszedál bennünket, Mr. Lensher meg csak lazán pajzsot fabrikál maga elé üres kólás dobozokból.

*Fanyar mosoly ül ki az arcára a nádpálca hallatán.*
~A szüleim biztos imádnák....ha nem készültek volna ki az én képességemtől.~
-Tényleg. - Bizonygatja vidáman, látva, hogy Erin mennyire örült a hírnek. - Ó, én benne vagyok mindenben.Gyorsan el fog telni aza két hét...kivéve, ha Bobby is beszáll a hócsatába, és ránkküld egy lavinát...
*Közben berobog az a fránya busz. Mikor a leszállók szétszélednek, és Gabriel megindul a lépcsők felé, Erin után nyúl, ám figyelmetlenségében a lány kezét kapja el, ám ezt csak odafönt veszi észre, ha addig nem szólnak rá.*
-Angliában amúgy mit szoktatok csinálni karácsonykor? Rémlik, mintha nálatok kicsit más lenne.
*Igyekszik helyet foglalni mindkettejüknek, az amúgy annyira nem is zsúfolt buszon, tekintve, hogy hosszú még az út az iskoláig.*
-Megnézhetnénk végre a Keresztapát, most, hogy időnk is lesz rá.

- Bobby-t megtesszük bírónak. Már ha itt marad a szünetben. Nem lenne fair, ha ő is beszállna.
Befut a busz. Ó, már alig várom a kellemes fűtött buszbelsőt, ahol ledobhatom magam egy ülésre és befészkelhetem magam. Állati éhes vagyok, nem is tudom mikor ettem utoljára. Úgy számoltam, hogy majd a vásárban az arcomba nyomok valamit, de ez nagyon elmaradt, ahogy sok más is.
Gabriel a kezem után nyúl, amit nem vetek a szemére, mert jó meleg. Odafent egy kétüléses sorba tolakszom és barátomnak is helyet foglalok. A vénszatyor, akit megelőztem hiába néz rám csúnyán, pillanatnyilag nem tud érdekelni. Ha ő is olyanokat élt volna át, mint én, akkor ő se azt nézné, ki az idősebb és ki van felpakolva karácsonyi csomagokkal. Én részemről az ölembe teszem az öcsikémnek szánt sárkányt és befészkelem magam.
- Angliában se nagyon más. Azt kivéve, hogy sokan elmennek éjféli misére és hagyományos karácsonyi pudingot készítünk. De én nem szeretem azt a trutymót, szóval egy falatot sem eszek belőle. A protestáns mise egy kicsit más. Pulyka, korizás, éneklés az utcán, zokni a kandallópárkányon, fenyő a sarokban, reggel ajándék.
Hátra döntöm a fejemet, mikor elindul a busz. Szeretem a tömegközlekedést, ha nincsenek sokan és most éppen így van. A meleg álmosít.
- Jó, nézzük meg őket. De ne csodálkozz, ha majd hangosan véleményt nyilvánítok, ha bakit fedezek fel. Amúgy ti mit szoktatok csinálni karácsonykor?

-Most, hogy így belegondolok, nem hiszem, hogy marad - vallja be, kicsit csalódottan - folyton arról beszélt, mekkora hóembert építenek majd a kertben.
*Erin aranyérmes a tömegközlekedésnek nevezett küzdősportban. Mire Gabriel kettőt pislantana, a lány már szerzett is nekik két helyet, ő pedig nem gondolja meg kétszer, hogy leüljön-e. Szöcskeugrásban átvágni a parkon elég fárasztó tud lenni.*
-Ó, csupa unalmas karácsonyi dolgot - kezd bele a beszámolóba - reggel mise, amit valahogy sosem tudtam megszeretni. Korán van, és unalmas is. Kis koromban mindig arról fantáziáltam közben, hogy felmászom a falra, majd ugrálok a csillárok közt...
~Hmm...most, hogy meg is tudnám tenni, lehet nem is volna olyan unalmas.~
-Aztán otthon énekeltünk a fa körül, a legkisebb gyerek meg kiosztotta az ajándékokat...szegény húgom olvasni még nem tud, de járni már igen, szóval idén lehet éjfél előtt is végeznénk...
*Szomorúan gondol bele abba, hogy idén biztos gyorsabban végeznek majd, tekintve, hogy sem ő, sem pedig az apja nem lesz ott. Végül inkább elhessegeti a gondolatot, és újra mosolyogva tekint a mellette ülő lányra.*
-Úgyhogy az általad felvázolt program sokkal jobban tettszik. A kommentár miatt pedig ne aggódj, én is szoktam...

- Akkor le kell mondanunk Jégemberről. Kicsit irigylem azokat, akik haza tudnak menni. Iskolakezdés óta nem láttam anyámat, nagyanyámat és az öcsémet. Csak telefonon beszéltünk és e-mailt váltottunk. Eléggé lehangolt a dolog, amikor megtudtam. De azt hiszem az én problémám most nagyon jelentéktelen a többiekéhez képest. Főleg azoknak, akik kórházba kényszerültek. Majd meglátogatjuk őket, ugye?
Nevetek egy jóízűt Gabriel mise menetén.
- Csillárokon ugrálni? Lehet ördögűzőt hívtak volna. – kacagok – Én meg szép üveggé alakítanám a kereszteket, és mindenki marha nagy csodának hinné. – teszem hozzá, de halkan, hogy a többi utas ne hallja meg.
- Amúgy… te vettél valamit azoknak, akik a suliban maradnak?
A busz a következő állomásokon megáll, emberek gyorsan rotálódnak. Szinte egészen kicserélődnek, mire majdnem a sulihoz érünk. Már csak néhány megálló, és vár minket a jó meleg ház. Még mindig alig hiszem el, hogy a prof merte feláldozni a házát iskolának. Az a sok randalírozó kölyök, nem egypár veszélyes képességgel, akár fel is gyújthatná az épületet, vagy lyukat lőhetne belé.
~ És nem félti azt a sok értékes holmit sem. ~

-Még szép! - Feleli lelkesen. - Ha kell, átszökkenünk a kerítésen, de meglátogatjuk őket.
~Mondjuk amilyen sokan kórházba kerültek, lehet praktikusabb lenne ott tartani az órákat. Átvonulhatnánk addig a zárt osztályra, ott nem volna annyira feltűnő, miket hordunk össze.~
-Hmmm...ha már csodáknál tartunk, én tudnék vízen járni - jegyzi meg ő is halkan - kár, hogy nem találkoztunk hamarabb. Lehet futva távoztunk volna a miséről, de nem unatkoztunk volna az hétszentség.
*Sejtelmes vigyor jelenik meg az ábrázatán a lány legutolsó kérdésének hallatán.*
-Úgy érted, hogy neked vettem-e ajándékot? - Kérdi kajánul vigyorogva, és igaz ami igaz, Erin-t kivéve egy barátja sem tölti a karácsonyt az iskolában. - Ha jó kislány leszel, karácsonykor megtudod.
*Hirtelen eszébe jut valami, és bár nagyon szeretné megkérdezni, már a dolog puszta gondolatától elvörösödik az arca. Szerencsére ezt rá lehetne fognia hidegre, ha a lány korábban nem tapasztalta volna meg, milyen jó meleg tud lenni a keze, a zord körülmények ellenére is....*
-Mond - kezd bele végül bátortalanul - nálatok szoktak fagyöngyöt lógatni?
~Nálunk elég fura hagyomány kötődik hozzá.~
*Közben a busz annyira elnéptelenedett, hogy Gabriel néha aggódva tekintett előre, hogy megbizonyosodjon afelől, hogy legalább a buszvezető itt van még rajtuk kívül. Percekkel később már meg is érkeztek az utolsó utáni megállóhoz, melyet egy átlagos New York-i meglátogatott volna. Miután felállt székéből, karját nyújtja Erin felé.*
-Hölgyem?

//Folytatás: közösségi szoba //