Xavier és Magnus irodája

Charles és Magnus közös irodája, ahol a megbeszéléseket tartják és az új diákokat is itt igazítják el, majd pedig töltetik ki velük a szükséges papírokat. Az irodában két nagyobb antik íróasztal kapott helyet, könyves szekrények, és több dísztárgy, amik főként szépen megmunkált szobrokként mutatkoznak meg. A két férfi asztalán egy-egy laptop pihen, és számtalan akta, illetve a falakon néhol fényképek lógnak, amik közös kalandjaikról árulkodnak különböző országokban. Az irodába a bejárás kizárólag engedéllyel történhet, és sosem hagyják magukra a diákokat a helységben.

Fényes nappal van, úgy dél tájékán lehet az idő. Az iskola falai között, egy új diák teszi meg lépéseit Erik Lensherr kíséretében, aki nem nagyon hagyja fiatal sorstársát, hogy bámészkodjon, mert egyből az irodába kíséri, aminek az ajtaján a következő felirat olvasható: Charles Xavier professzor és Erik Lensherr irodája. Magnus kinyitja az ajtót, majd betessékeli Anthonyt, és leülteti őt az egyik íróasztal elé, majd pedig ő is helyet foglal mögötte. A helységben kizárólag ők ketten tartózkodnak és egy röpke ideig nyomasztó csend uralkodik bent. Míg nem Lensherr megszólal komoly hangvétellel.

-Anthony... Örülök, hogy végre az iskolánk falai között tudhatunk. Tehetséges vagy fiam, és tudnod kell, hogy a lehető legjobb kezekben vagy. -mondja a férfi és láthatóan folytatná, de az irodába egy ismeretlen alak lép be a következő pillanatban. Kedves, nyugodt kisugárzás járja át, amit hamar érezhet Anthony is. A férfi csak némán leül a másik íróasztal mögé, és figyel miután biccentett Magnus felé.

-Mond csak Anthony, mit vársz az iskolától? -hangzik el az első kérdés amire az imént belépett kopasz alak kicsit előrébb dől és meredt figyelemmel várja a választ.

Csak ámulok, miközben sietve terelget mr. Lensherr, és nem igazán hagyja, hogy alaposabban szemügyre vegyek bármit is. Vagy bárkit. Igen hamar egy irodában találom magam, és székbe ültetve mikor velem szemben leül mr. Lensherr, úgy érzem mintha a gimiben valami rosszat tettem volna, és most meghúzva az igazgató előtt kell bűnbocsánatot kérnem. De a számomra kissé kínos, vagy nem is kínos... inkább nyomasztó csend hamar megtörik, és egyből jön szerintem valamiféle sablon szöveg, amit gondolom minden diák megkap, aki beiratkozik ebbe a mutáns iskolába. Még mindig kicsit nehezemre esik elhinni a dolgot, de már benne vagyok a sűrűjében, szóval nem igazán kételkedhetnék. Bár senki nem mutogatta nekem eddig hogy ,,né' má' mit tudok". Igaz kb. 5 perce, hogy beléptem az iskolába. De mielőtt bármire is reagálhatnék, vagy túlzottan is elmerűlnék mr. Lensherr szavaiban, belép az irodába egy kopasz eléggé szimpatikus alak. Se kopogás, se semmi. Akkor biztos ő Xavier. Az eszem vág mint a borotva, hisz az ajtón két név állt. Na meg persze az iskolának is kettő névadója van. Ők lennének a páratlan páros? A nagy duó? Minden bizonnyal. Kicsit furán érzem magam, hogy a ennyire a figyelem középpontjában vagyok. Érkezik egy kjérdés, aztán válaszolnom kéne, ami várat magára pár másodpercig, míg leküzdöm, hogy 4 szempár lesi szavaimat eléggé meredten.

-Azt mondta nekem ,hogy többen vagyunk. Nem tudom ők miként látják a helyzetet, de nekem tetszik a képességem. Igaz, eleinte fura volt, de megbarátkoztam vele és szeretném megtudni mire vagyok képes. Na meg az is motivált, hogy nem ápolok túl jó kapcsolatot a családommal. Lényegében... semmijet, és gondoltam egy kis környezetváltozás csak jót tehet nekem. Meg azt is mondta, hogy jó oktatást kapok. Fontos a jó oktatás.

Mondom kissé elhalkulva és elnyelve a szavaim végét, aztán csak magam mögé tekintek, hogy lássam mr. Xavier miként is reagál szavaimra, na meg persze mr. Lensherre is vetek egy kósza tekintetet, de valami miatt a kopasznak a véleménye jobban izgat. Olyan fura az alak.

Anthony miután elhallgat, Xavier kicsit hátrébb dől, és Magnusra tekint. Mintha a két férfi arcrezzenései arról árulkodnának, hogy beszélgetnek, de még is... egy hang sem jön ki torkukon. Anthony észreveheti, hogy szemük is erről árulkodik. De rövid idő után a fiú előtt ülő férfi ismét megszólal.

-Öröm hallani, hogy így gondolod. Próbálunk a legjobb oktatást biztosítani a diákjaink számára. Emellett pedig szeretnénk biztonságban tudni azokat, akik veszélynek vannak kitéve. -mondja, majd pedig néhány mappát vesz elő, és némi kutakodás után papírlapokat tesz Anthony elé.

-Kérlek ezeket töltsd ki. A szokásos papírforma, hogy az iskolánkba járhass. -kissé unottan és monotonan mondja Lensherr a szavait, amit azzal koronáz meg, hogy egy egyfajta házirendet tol a fiú elé, amin már számtalan aláírás szerepel. Valószínűleg a többi diáké. A házirendben általános szabályzatok szerepelnek, amik többsége az illemmel és az etikettel van összefüggésben. De a legutolsó pont az, ami figyelemre méltó. Azt írja; A mutáns képességek sosem lehetnek eszköz a bántalmazásra. Egyetlen tanuló sem alkalmazhatja társai irányában ártó szándékkal képességét. Kétséget kizáróan ez lehet a legfontosabb pont, ami kicsit vastagabb betűkkel is van írva.

Hát mr. Xavier nem reagál semmit. Azt hittem bele szól, de úgy fest, inkább csak megfigyel. Aztán van egy pár pillanat, ami kissé fura számomra. A két férfi, mintha beszélgetne szavak nélkül. Furcsán is szemlélem a dolgot, és ide-oda kapkodom a fejemet mr. Lensherr és mr. Xavier között. Aztán néhány kitöltendő lapot tolnak elém, amire tollat ragadok, és nekiállok az adatok megadására. Beiratkozási lapnak nevezném. Majdnem teljesen ugyan olyan, mint amiket a gimmnáziumban kellett kitöltenem még annak idején. Ezek után jöhet a házirend. Van már néhány alakaparintás, és én vagyok a következő. Gyorsan megpróbálom átfutni, és hellyel-közzel olyan pontokat látok, amiket minden suliban megtalálok, de vannak eltérések, mint teszem azt az utolsó vastagbetűs rész. Igazából eszem ágában nem volt mások ellen hazsnálni az erőmet. Na most a báttyáimról ne beszéljünk, mert ők provokáltak annál az ominózus esetnél. Aláfirkantom a nevemet, aztán csak nézek, hogy hogyan tovább. Bár át fut az agyamban egy kérdés, amit jó lenne feltenni.

-Mr. Lensherr! Ha nem haragszik meg, kérdeznék valamit. Érdekel a mutáció, és szeretném tudni, hogy sokan vannak olyanok mint mi?

Anthony kérdése amint elhangzik, Xavier feláll a székéből és aggódó arccal bólint Magnus felé, és indul el a kijárat irányába. Abban a pillanatban hangzik el egy kopogtatás, mire kinyílik az ajtó ami mögött két diák áll, és a professzor szájából csak annyi hangzik el; -Siessünk! -mintha csak tudta volna, hogy valakik érkezni fognak. Ezzel pedig az irodában Anthony és Magnus magára maradt. A férfi egy pillanatig a jelenet hatása alatt van, de utána próbál visszatérni az új diák kérdésére.

-Igen, vannak! Rengetegen vagyunk, de nem mindenki osztja a nézeteinket. Sokan elutasítják a csatlakozást, és úgy gondolják, hogy egyedül jobb nekik. Pedig nem igaz. Kel nekik egy család, ahol elfogadják őket. - ezzel elhallgat, majd feláll a székből, és a fiúra néz. -Végeztünk. Mától az iskola tanulója vagy. -mondja egy apró mosollyal, majd kinyitja az iroda ajtaját. -De ha most nem haragszol... -ezzel Erik kitessékeli a fiút, és sietve elindul az udvar felé.

Előzmény: Iskola udvar, kert

Trant lehajtott fejjel sétál a tanára mellett. Tudja, nem tett jót. HA igazán észnél lett volna akkor nem erőlteti túl magát. Az érzelmek kavarognak benne. Egyrészt élvezte, hogy a csapat részese lehet, másrészt viszont szomorú, hogy valakit rosszul csinált még ha nem is tudja mit. Nem tudja mi történt a lánnyal, de azt érzi hogy az ő hibája volt.
Útközben még felkapja a krémet a padról, és tovább ballag egy szó nélkül X professzor mellett. Lassan kenegeti a kezét, és megpróbál nem törődni a rá irányuló figyelemmel. Máskor is sikerült már elbújni az agya legmélyebb bugyraiba csak, hogy jókedvű maradjon, mikor nem is lenne rá semmilyen oka. Így tudta megőrizni a nyugodtságát, és lelki békéjét. Mikor befordulnak az épületbe, halkan, és kicsit félősen azért megkérdezi.
- Bajban vagyok Professzor Xavier? Én tettem valamit Lindával? Ugye nem lesz semmi baja? - Teszi fel a kérdéseket, amiből kderül nem is igazán saját magáért aggódik, inkább az újdonsült ismerőséért. Lindáért, akivel valami rosszat tett.

Trantet a profeszsor leülteti, majd hosszú pillanatig nem szólal meg sem ő, sem Lensherr, akik egymás között különös beszélgetést folytatnak le. Egyetlen hang sem jön ki torkukon, mind össze arcuk rezzenéséből és a szemkontaktusból látható, hogy más módon társalognak. Trant számára talán ez nem új dolog, ha tud arról, hogy Xavier mire képes. Ezek után a fiú választ kap kérdéseire.

-Nem, nem követtél el semmi rosszat. Hacsak az nem bűn, hogy jól szeretnéd magadat érezni és mások társaságát keresni. Linda hamarosan jobban lesz. Az ő képessége a sérülések gyógyítása, teljesen egyedi módon. -mondja, végig nyugodt, kimért hangon. -A te légzési nehézségedet ő átvállalta, ezzel téged felszabadított a fájdalmaktól. De ne okold magad semmiért. -mintha csak Trant gondolataiba látna a professzor, úgy mondja mind ezt. -Linda a saját felelősségére döntött így. -hallgat el Charles, mikor Erik átveszi tőle a szót.

-De most nem ezért vagy itt. Mind ez nem történik meg, ha túlzott beilleszkedési és megfelelési morálod nem vakít el. Tudnia kell a társaidnak, hogy mik a határaid. Hidd el, így is el fognak fogadni. Szeretnénk veled megértetni, hogy az iskolában senki nem kezel különcként, és senki nem fog kiközösíteni a mutációd okozta korlátaid miatt. Meg fogják érteni. -hangzik el Erik szájából, aki szintén megértően közli mind ezt, és hallatszik hangjából, hogy nem tartja hibásnak Trantet, hisz megérti őt még ha elsőnek nem is ezt sugallják szavai. Ezek után ismét Xavier szólal meg. -Mi nem tehetjük meg helyetted. Ezt neked kell meglépned, és közölni a tanulókkal, hogy mik a határaid. Mi nem szólunk bele, hogy a gyerekek megosztják-e egymással a mutációjukat, vagy sem. Ez egyedi döntés. De a te esetedben úgy érezzük szükséges lenne.

Trant a lehető legjobb választ adja, úgy érzi Lensherr és elégedetten bólint. Bár társa másképp vélekedik, és mintha elgondolkodna valamin, igen hosszasan. Néhány pillanat telik el a némaságban, mire Erik úgy dönt megragadja a szót. Igen támogatólag lép Trant mellé, és teszi a fiú vállára a kezét. A férfi egy pillanatig sem kerülgeti visszataszító érzés különös módon.

-Ne is érdekeljen. A képességed adomány! -mondja teljesen átszellemülve a gondolattal. A professzor pedig mind végig hallgat, és a kezdeti elmerülése arra a pontra jutna, hogy arcán kissé talán az aggodalom jele mutatkozik. De csak egy szempillantásnyi ideig, mire feleszmél, és kedvesen elmosolyodva bólint. -Remek! Akkor kerítünk erre alkalmat. -ezzel leül íróasztalához és gondterhelten sóhajt, de ismét elmosolyodik. -Csak ügyesen Trant... és mond csak a mai kis izgalom ellenére jól érzed magad az iskolában? -kérdi Xavier, mintha csak hirtelen témát akarna váltani, és erre Erik is felfigyel. Kicsit furcsálva is néz barátjára, de nem jegyzi meg észrevételét, inkább csak a fiú válaszára figyel.

Trant válasza hallatán a professzor csak kedvesen bólint, hisz öröm hallani számára, hogy a történtek ellenére a fiú ennyire pozitívan áll a dolgokhoz. Ám szólni nincs ideje, még ha akarna sem, mert Magnus egyből hangoztatja véleményét.

-Itt biztonságban vagy, és mindenki megért. Nincs értelme titkolni azt aki vagy. Hiszen te is jól tudod, hogy az emberek társadalma mennyire kitaszító tud lenni... -mondja egyre ingerültebben, bár csak a szemfülesebbek vehetik észre mert mind ez hangsúlya apró változásán vélhető felfedezni. -... amit nem értenek attól félnek és a mi helyzetünkben... -hirtelen Xavier szólal meg kissé rendre intően. -Erik! Kérlek! -Ezzel csak egy rövid szemkontaktus történik kettejük között, aztán a professzor tovább folytatja. -A tanév ünnepélyes megkezdésén majd mindenki kiáll aki úgy dönt és elmondja mi a képessége. Így talán neked is könnyebb lesz Trant.

Ezzel elhalkul a beszélgetés, és ha csak Trantnek nincs valami további kérdése, amit fel akarna tenni, akkor tudtára hozzák, hogy csak mindössze ennyit akartak és végeztek, ami után a fiú elhagyhatja az iroda falait és oda mehet ahová jónak látja.

Trant távozik az irodából, és amint kiér az ajtón, azzal kell szembesülnie, hogy nincs egyedül. Ketten már várnak rá. Alexander és Stasie. Amint a fiút meglátják, egyből odamennek hozzá, és a lány szólal meg, aki őszinte érdeklődéssel kezdi el faggatni kiszemeltjét. Mind-e közben Alexander némán hallgat, de mintha szeméből kiolvasható lenne a végtelen megértés és az is, hogy mintha tudná semmi komoly dolog nem történt az irodában.

-Na mi volt? Ugye nem kell elmenned? Köztünk maradsz, igaz? -sorakoztatja fel a kérdéseket, és szinte nem is várja meg a választ, már folytatja is. -Mennyünk fel Lindahoz, nézzük meg mi van vele. Eddig rád vártunk. -mondja, és immáron Tranttel együtt elindulnak a lépcsők felé, az emeletre miközben Stasie a fiú válaszait figyeli.


Folytatás: Linda Macenroy és Sarah Rushman szobája

2000. szeptember 01.
13:15

//Előzmény:Manhattan - Utcák, sikátorok, zsákutcák, és körutak
Előzmény: Földalatti részleg (szint 2) - Veszélyterem//


Megérkezve Ben és Gabriel azonnal távozhattak, és mentek is. Elegük volt a zsúfolt napból, és bár Lensherr tanárúr váltott velük pár szót, díjazva tettüket, ők szobájukba mentek. Vanessa szintén távozhatott, mint aki jól végezte dolgát, korgó gyomra már biztos nem kívánja tovább más társaságát, kizárólak a nagy adag húsét, ami bent pihen a konyha hűtőszekrényében. Ennek ellenére Xavier még is megállítja őt, majd néhány szó után útjára engedi a lányt.

-Vanessa! Köszönöm a segítségedet, és bár Curtis elmondta miként hatottál rá...

Kicsit neheztelve ugyan, de kedvesen folytatja ennél a pontnál.

-... még is hálás vagyok. Lehet pont a te fellépésed az, ami felébresztette a fiút önmaga keltette álmából.

Mondja kicsit furán fogalmazva, majd hagyja a lányt had távozzon. Minden bizonnyal a ruhacsere is még szükséges lesz. Magnus Andrewra teszi kezét, majd kísérő jelleggel "húzza" maga után, jelezve, hogy nem szeretné ha távozna, majd pedig az irodája elé ülteti, ahová Curtissel együtt belép a férfi. Egy rövidebb beszélgetés zajlik le odabent, míg Andrew oda kint várakozik. De nem egyedül, mivel észrevehet egy csapatnyi diákot...

Végre megérkeztünk az iskolába. Mostmár nagyobb biztonságban érzem magam itt: odakint egy kicsit féltem, a képességem rakoncátlankodása miatt. Mi lett volna, ha valaki felfedezi, hogy mire képes a bőröm? A megaláztatást, és a rettegést nem akarom megtalálni. Így most végre fellélegezhetek.
A tanárok az irodájukba tessékelnek bennünket. Bent, Gabrielt azonnal elengedték, Vanessának viszont még megháláltak egy- két dolgot, mielőtt elengedték. Mintha rólam megfeledkeztek volna, ezért elindultam én is a lobogó vörös hajzat irányába, de Lensherr professzor a vállamra helyezett kezével más irányba tessékel. Elmondja, hogy még szeretné, ha odakint várakoznék.
- Valami baj van, tanárúr?- kérdezem, hátha választ kapok rá. De semmi ilyesmi, Curtist viszont behívják, és becsukják maguk mögött az ajtót.
Nem gáz, legalább pihenek egy kicsit. Leülök az iroda előtti székre, és fejemet nekinyomom a falnak. A fal hidege végigér a tarkómon, az érzés megfizethetetlen egy ilyen nap után. Vajon minden napom ilyen izgalmas lesz ebben az új iskolában?
Nem tarthat tovább az önfeledt pihenés,ugyanis két diák jön felém. Biztos ők is tudomást szereztek a visszatérésünkről. Néhány jellegzetes forma megmaradt a fejemben, így már nem félek az első találkozástól.
- Sziasztok srácok! Milyen volt a napotok? Remélem, ti sem unatkoztatok!- próbálok mosolyogni, de az igazság az, hogy nagyon elfáradtam. És ilyenkor képes vagyok fosni a szót, lehet nem kellene.

Veszélyterem! Na tuti, hogy még vissza akarok menni. Bár még az első szinttel is voltak problémáim, és nem egészen úgy sikerült minden, ahogy kellett volna, de megcsináltuk. WoW! Remélem mr. Lensherr és Xavier vissza fognak majd engedni oda, mert még mindig tombol bennem egy kicsit az adrenalin érzete. A ruhaváltás miatt a szobában pihenő Maxel is össze futottam, és bár nem volt valami jó formában, már biztos kezekben van, és csak pihennie kell. Úgy fest a kezdeti nagy problémák kezdenek elsimulni, bár még tény, hogy hátra van a nagy beszélgetés. Lassan gyalogolok az iroda elé, eléggé kifáradtam, ennyire még soha nem terheltem meg a kőbőrömet. Ez látszik is. Valószínűleg a külső szemek számára eléggé mosott sz@r képem lehet. De muszáj megjelennem, legalábbis mr. McCoy azt mondta, hogy nem ártana a történtek után, ha most leülnénk megbeszélni mindent az igazgató urakkal. Bevallom félek, mert bár lehet, hogy Scott azt mondta nem fognak bennünket kirúgni, bennem van ez a kis dolog, hogy mi van ha még is?

-Sziasztok!

Intek a már iroda előtt álló 3 srácnak, és úgy fest, hogy nem csak minket, de talán..., ő az a srác aki lelépet a tanárnővel valami mutáns gyereket begyűjteni. Kíváncsi vagyok, vajon mi történhetett, de arra is fáradt vagyok, hogy beszéljek. Csoda, hogy a köszönést ki tudtam köpni. Sóhajtok egyet, majd leülök. Eléggé leharcoltak most a lábaim. Egyenlőre most szótlanul ülök, és kicsit pihenek a történtek miatt.

2000. szeptember 01.
13:22


Lassan megérkezik mindenki, és bár néhány szót tudnak váltani a fiatalok egymás között de semmi többet, mivel az iroda ajtaja kinyílik, és Magnus áll a küszöbnél, és tessékeli be a kisebb diák sereget, aminek a sorát Scott zárja ki időközben szintén megérkezett. Az ajtó ezután bezáródik, és néhány másodpercnyi hallgatás után Xavier professzor szólal meg.

-Ő itt Curtis, iskolánk új tanulója. Mától hozzánk fog járni! Fogadjátok őt szeretettel.

Mutatja be a fiút Xavier, aki szégyenlősen int, és kissé zárkózottan Egyedül Andrew az, akinek nem kell bemutatni őt. Ez után a professzor Andrewnak címzi mondanivalóját.

-Kérlek vezesd majd körbe Curtist...

Majd meghallja a fejében az igazgató hangját.

~... kimondottan téged kért.

Ezek után egy picit hosszasabb csönd következik, amikor is Scott próbálná megtörni azt, de amint szólna, Lensherr csak kissé rosszalló tekintettel néz rá, és ezzel belé folytja a szót a fiúba. Xavier végignézi kissé tanácstalan arccal a fiatalokat, majd elmosolyodik. Talán tehetetlenségében, vagy bánatában, esetleg megkönnyebbültségében, de bár hogy is talán bizalomébresztő ez a megnyilvánulás. Végül megszólal a professzor.

-Úgy hallottam jártatok az iskola alsóbb szintjein. Biztos rengeteg kérdésetek van. Engedjétek meg hogy elmondjak mindent nektek, amit tudnotok kell róla. A földalatti szint azért épült, mert egy befolyásos szervezet úgy gondolta hogy elitkatonákat állítana alkalmazásba, amit mutánsok képeznének, és ez a két rejtett szint lenne a kiképző terepük. Jómagam, és Lensherr professzor nem támogattuk az ötletet, ennek ellenér még is megépültek a földalatti emeletek, de évekig nem volt használatba, míg nem úgy döntöttünk, hogy néhány tehetséges tanulónk talán odalent folytathatná képességeinek megismerését, mivel rendelkezésre áll néhány nem mindennapi eszköz arra, hogy fejlesszék tudásukat.

Pár pillanatra elhallgat, majd folytatja.

-Szó sincs arról, hogy mi katonákat képeznénk, és nem is tervezzük. A diákok mindegyike, aki lejárást kapott, önszántából döntött úgy a felajánlás hallatán, hogy részt vesz az ottani tevékenységekben. Megértem, ha zavartak vagytok, és nem értitek mind ezt. Tudom, hogy el kellett volna mondanom az igazat, és sajnálom hogy nem tettem meg. Jogotok van tudni hogy hol is tanultok.

Mondja Xavier őszintén és kissé csalódva, de sokkal inkább magában, mint a diákokban, amiért nem mondta el nekik mit rejt a földalatti szint. Ahogy a diákok az irodában sorakoznak, mintha hirtelen mindannyian kicsit megnyugodnának, ha netalán eddig valami miatt idegesek, vagy zavartak lettek volna, és észrevehetik, hogy Lensherr professzor sokkal fiatalabb, mint mikor távozott az iskolából. Mintha több évet "lemosott" volna magáról. De még mielőtt túlzottan is bele merülne bárki a fura jelenségbe, Xavier ismét megszólal.

-Azt hiszem el kell mondanunk mindenkinek mit is rejt a földalatti szint.

Mondja, és bár ezen szavakat leginkább barátjának, és kollégájának, Eriknek szánja. Egy valami biztos. Andrew és társai ma különös kalandban vehettek részt, és azok sem unatkoztak, akik az iskola falai között ragadtak, mert egy nagy titkot fedezhettek fel, és talán kicsit jobban megismerték egymást a tanulók ezáltal. Ezek után Xavier feláll, majd útjára enged mindenkit, Andrew pedig körbevezetheti Curtist az új otthonában. Amint kiüresedik az iroda, Charles és Erik kettesben marad. Utóbbi elgondolkodva szól barátjához.

-Talán jobb is így, Charles! Már nem kell titkolózni, tudják mi van odalent. Mindannyian fejleszthetik képességeiket szabadon, nem tartva attól, hogy a szabadban meglátja őket valaki.

-De Erik... ! Én nem akarom őket ilyen módon tanítani. Én csak mutációjuk uralását szeretném megmutatni. Nem akarom, hogy a Veszélytermet használják, mint Scott, és Fanster. Én csak...

-... kérlek Charles! Tudod jól, hogy nem maradhatunk sokáig titokban. A S.H.I.E.L.D. tud rólunk, és csak idő kérdése, hogy mikor szerez tudomást a fajtánktól az egész kormány. Láttad miként reagálnak az emberek arra, amit nem értenek. Hallhattad mit mondott ma Fury. Az igazság pillanata közel van. Láthattad a felvételeket és...

-... de Erik! Én hiszek abban, hogy megváltozhatnak az emberek.

-Ugyan Charles! Ez csak dajkamese! Egy álmot dédelgetsz, aminek semmi értelme! Fel kell készíteni a diákjainkat az igazságra, még ha fájdalmas is.