Iskola udvar, kert

A meglepetéstől alig bír szóhoz jutni. A fiú nem csak kedves vele, de még kezet is akar fogni. Ilyet még nem élt át az életében. Először ránéz a saját kezére, majd Scott-éra. Egy kicsit elszégyelli magát, hogy egy ilyen kézzel kell megérintenie, de végül csak határoz, és megteszi.
- Én nevem Trant Hardwin, de gondolom le tudtad olvasni a szobám ajtajáról. - Teszi hozzá vigyorogva. - Ha akarsz szólíthatsz Trant-nek, vagy Undornak. Tudod azért, mert ez az én kódnevem. - Megpróbálja férfiasan, erősen megrázni a fiatal srác kezét, de tudja hogy csak imitálja az ilyeneket. Mikor kihúzza a kezét a másikéból, bizsergető érzés vesz rajta erőt. A fejére csap. - Bocs a szobámban hagytam valamit. Mindjárt jövök, megvárnál? - Teszi fel reménykedve a kérdést. Gyorsan visszasiet a szobájába, és a már félig üres bőrápolókrémes tubust a hóna alá kapja. Tudja milyen hülyén is néz ki, de már rég nem törődik ilyen csacskaságokkal. A siettében gondolatai csak úgy cikáznak a fejében.
~ Talán ez a fiú lesz az első barátja, és talán a kosárlabdapályán még többet is szerezhet. Talán. De bolond is voltam, hogy vissza kellett jönnöm a krémért, talán most bolondnak tart, vagy még rosszabb. ~ Újra a saját kis világába merül, és észre sem veszi mikor eléri a fiút. Éppen csak, hogy meg tud állni, időben vette észre, így nem csinált magából nagyobb bolondot.

A fiú elenged egy szívből jövő sóhajt, mikor meglátja hogy megvárta a Summers fiú. Amikor kiérnek az udvarra a nap kellemesen elvakítja, és csak lassan fogja fel, a többiek jelenlétét. A span megnevezésen összeszorul a szíve kicsit, még soha nem volt olyan, hogy valamihez, vagy valakihez tartozott volna.
~ Span. Span. Span. ~ Csak ez zeng a fejében, nem is hallja a neveket, már csak akkor szidja újra magát, mikor Scott az eligazítást tartja. A feladata először örömmel tölti el, majd elbizonytalanodik.
- Öhm tudjátok spanok... - Próbálja használni a szót, hátha jobban el tudja fogadtatni magát. - eddig nem túl sokat kosaraztam. És a méretemmel nem is hinném, hogy én lennék a legmegfelelőbb a kosárra dobásban. De megteszek minden tőlem telhetőt, amit csak lehet. - Beáll a helyére, és megpróbál lassan lélegezni. Nem festene túl jól, ha már az első meccsén összeesne. Feltartott kézzel várja a labdát, és a kevéske gyakorlatával, amit élete során szerzett, megpróbálja elkapni, sőt kosárra dobni a kosárlabdát.

Trant el sem tudja nyomni feltörekvő vigyorát. Nem ismeri pontosan a kosárlabda szabályait, de úgy látszik nem is teljesen tartják be a többiek sem. A harci mámorban nem törődik a nyugalommal, vagy azzal hogy ideje lenne már megint bekenni a testét. A bőre már nem csak bizsereg, de nem akarja leállítani ilyen kicsinység miatt. Élt már át rosszabbat is, mint egy kis késés a krémezéssel.
A játékba megpróbál mindent beleadni. Az első kosár olyan, mint mikor születésnapja lenne. Csak torta nélkül természetesen. Mindenki gratulál, és még mosolyognak is, de nem azzal az álszent vigyorral, amit már betéve tud. Ez igazi, ez tényleg az. Megpróbál futni, cselezni, és még elfogni egy-két labdát is, úgy ahogy a tévében látta.
Végül eljön a meccs csúcspontja. Megkapja a labdát, és ha dob egy hárompontosat nyerni fog a csapata. Olyan édes ezt még csak végiggondolni is a csapata. Bele tartozik egy csapatba, együtt van más emberekkel. Olyan jó érzés. A labda a kezében van, de a látása már homályos, önkénytelenül is megnyalja a nyelvével a szemeit. Így már jobban lát. Felugrik amennyire csak tud, és a csúcspont előtt egy kicsivel ellöki a labdát magától. Nem törődik vele, hogy a tüdeje már tíz perce sípol, és a mozgása is kicsit koordinálatlan. Tudja, hogy ez mindent megér. Számítanak rá, és nem akar senkit sem cserben hagyni. A szemével végigköveti a labda reptét.

A labda jó felé megy. Trant érzi, hogy mindent jól csinált, megérte megtenni. Kosár lesz belőle, ez lüktet az agyában. Nem is. Inkább a szívében érzi, hogy nyerni fognak, majd hirtelen sötétség. Az áldott sötétség, ami mindent eltöröl. Nem sípol már a tüdeje, nem fáj a bőre, és a krém átható illata, amitől már hányingere lenne, ha nem lenne erős a gyomra, sem érződik. Csak a nyugalom fogadja. Karjaiba öleli és nem is ereszti egy hosszú pillanatig el.
A napfény egy ágyú erejével, vágódik a szemei közé. Üdén és frissen kel fel. A társai körülveszik, nem is inkább a spanjai körülveszik. Valami nincs rendben, ez feltűnik neki, a száját kinyitja.
- Mi nyertünk? - Olyat kérdez, amit már akkor megbánt mielőtt még befejezte volna a mondatot. Meglátta Lindát mellett. Eszméletlenül fekszik míg Scott fel nem veszi. Nem is fogja fel, hogy a társai pedig őt támogatják függőleges helyzetbe, csak a lány arcát látja. Azt a gyönyörű arcot, ami valahogy emlékezteti a saját elgyötört változatára.
- Mi... mi történt? Mi lett Lindával? - Az egyetlen dolog amire csak gondolni tud, lassan eljut az agyából a hangképző szerveiig. Reménykedve várja a választ, el sem tudja képzelni mi történhetett az alatt a rövid idő alatt, míg nem érzékelte a körülötte lévő világot. Mikor már tud, követi a szemüveges fiút. Próbál közelebb kerülni hozzá és megtudni mi történt, és miben tud segíteni.