Iskola udvar, kert

//Előzmény: Gabriel Taylor szobája //

-És amúgy, amikor nem gyanúsan élethű üvegszobrokat kreálsz....az igazat megvallva fogalma sincs hogy akartam befejezni ezt a mondatot, csak arra voltam kíváncsi, van-e kedvenc filmed?
*Az iskola hátsó ajtójához érve egy pillanatra megtorpan. Lágy szellő csapja meg az arcát, amitől egy pillanatra összerezzen, és bármennyire is próbálja rejtegetni, bizony látszik rajta.*
~Ugyan már! A jeti lábaimra a cirkuszi kellékestől veszem a cipőket, amíg ez a vacak rajtam van, tuti nem fúj el a szél!~
*Mély levegőt vesz, és azzal kilép a szabadba. Beletelik pár másodpercbe, de végül örömmel konstatálja, hogy nem esik föl, és valószínűleg nem is fog.*
-Huhh...Vagyis, nem is olyan vészes ez a hely.

Követem barátomat az összkomfortos, pazar kertbe, ami inkább bennem egy park benyomását keltené elölről, ha nem tudnám, hogy hátul pálya és medence foglal helyet. Ilyen luxust kevesen tudhatnak magukénak, a középkori angol várurak is megirigyelték volna. Mondjuk a medencét sűrűbben is használhatták volna a régi ősök, mert iszonyatos volt a higiénia.
- Kedvenc filmem? Hm, igazából ezeket a hirtelen kérdéseket sose tudom elég kimerítően elmondani, mert át kell őket gondolnom. Adj fél percet.
Kimegyünk én meg észreveszem, hogy Gabriel kényelmetlenül érzi magát idekint és annak ellenére volt hajlandó kijönni velem, hogy kockázatos számára. Halványan elmosolyodok, és ha nem ellenzi a fiú, akkor belékarolok jobbról.
- Lássuk csak. Jim Carrey vígjátékok, Hugh Jackman filmek, Batman összes. Filmek, amikben azért van logika és nem csak sikítoznak és lőnek. Például a Keresztapa trilógia. Meg még milliónyi film van, fejből nem tudom az összest. És te?

//Előzmény:Konyha és étkező- A kaland máskor játszódik, mint Gabe, és Erin kalandja, így ne vegyetek róla tudomást //

Mikor kilépsz az ajtón,a süvítő hideg megcsapja az arcodat. Nincs jó idő, még jó, hogy a többiek adtak pár meleg cókmókot. Hát persze, rajtad kívül csak nagyon kevesen gondolták, hogy az amúgy télen kihalt udvaron fog kikötni reggeli után.
Már távolról meglátod Haspók hatalmas alakját. A hozzá vezető hatalmas lábnyomok egyszerre meseszerűek, és viccesek: meseszerűek, hiszen egyből a Godzilla juthat eszedbe, félelmetesek, ha belegondolsz, hogy milyen könnyen fellökött. Nem lenne szerencsés alá kerülni, hiszen több száz kiló nehezedne Rád.
Ha visszapillantasz, láthatod, hogy sokkal több diák van jelen, mint amennyi a kajáldában volt. Szóval a hír most is futótűzként terjedt. Elkaphatod pár diák tekintetét, amiből bíztató erő sugárzik. Sokan vannak veled, és támogatnak.
Mikor odaértek, Haspók már villantja is a harcos dumáját:
- Nocsak, a tékozló lány ideért. Már azt hittem, itt fagyok meg, mert sosem jössz el.
A diáksereg immár eloszlott körülöttetek, egy hatalmas nagy körbe vagy bezárva Haspókkal. Menekülés nincs, csak győzelem, vagy vereség. Haspók két nagy földetrengető lépést tesz feléd, majd lehajol, hogy szemmagasságba kerüljön veled.
- Szép a szemed, kicsilány! Csak nem behúzott valaki?
Ha a szemedhez kapsz, érezheted, hogy csúnyán bedagadt az, amelyikre az ütést kaptad. Haspók megbélyegzett, és nyoma van, ami nem múlik el egyhamar. Ez haraggal tölthet el. Ráronthatsz Haspókra, vagy megvárhatod, míg Ő gyorsul fel. Erre nem sokat kell várni, mert úgy látszik megindult feléd sietős léptekkel. Az elején 5 méter volt közöttetek, ami már jelentősen lecsökkent.

//Közben leesett, hogy mi még 3 hónappal előttetek vagyunk, szóval igen, nem avatkozhatunk bele...még //

*Maradék félelme is nyomban elröppen, amint Erin belé karol. Maga a gesztus amúgy meglepi, de esze ágában sincs ellenkezni.Boldogan tekint az égre, ahová már ő sem fog föl esni.*
~Miért nem tudok a zsákos embertől rettegni, mint minden normális gyerek....vagyis...kamasz....hmm...akkor mostmár a pattanásoktól kéne?~
-Jim Carrey nálam is nagy kedvenc, az én trilógiám viszont a csillagok háborúja.
~Hugh Jackman-re pedig ezek szerint majd rá kell keresnem az imdb-n ma este.~
-De kishúgom folyton elfoglalta a tv-t, és így nekem inkább a könyvek jutottak, mint például a Galaxis útikalauz stopposoknak...azt el is hoztam magammal.


//Apró megjegyzés: Sajnos ebben az univerzumban valamiért az X-men című filmet nem forgatták le, így Hugh Jackman munkásságát csak 2001-ben ismerheti meg a karim, amikor kijön a Kate és Leopold.Már alig várja //

- Én nem kedvelem a Csillagok háborúját. Igazából nem nagyon értem. Olyan hiányos film a számomra. De azért kíváncsi lennék, ki Darth Vader-t játszó színész. – vigyorgok – Az a típus, aki rossz szerepbe mászott, mert akárki lehet a maszk alatt, bármikor lecserélhetik, és senki nem fogja megismerni. Mondjuk a paparazzik ellen jó.
Könyvek terén nem ismerem az említett művet, így csak a fejemet rázom értetlenül.
- Nem olvastam. De nekem megvan a Zabhegyező és a Kétszáz éves ember.

Amint kiléptem az udvarra megcsapott a hideg levegő. Hideg borzongás futott végig egész testemen, de amilyen gyorsan jött el is ment. Örültem, hogy felkészültem az itteni időjárásra, bár Londontól messze van..
Lassú léptekkel közeledtem a hatalmas fiú hatalmas árnyéka felé. Láttam a lábnyomait, amitől megijedtem, de egy kicsit még is mosolyra húzódtak ajkaim. ~ Ez az egész olyan, mintha Godzilla sétált volna el előttem én pedig követem, mint a horrorfilmekben az ostoba libák... ~ Gondoltam, majd ahogy a mosoly ajkaimra fagyott hirtelen előjött egy kép fejembe. ~ Mi van, ha alá kerülök és lenyom a földre? Úristen, abba belehalnék.. ~ Gondolataimból kiszakadva arra eszméltem, hogy egyre több diák van mögöttem és előttem, valamint, hogy egy kört alkotnak. Pár pillanat múlva Haspókkal találtam szembe magamat.
- Ha használnád azt a nagy fejedet, rájönnél, hogy hideg van, és nem ártana egy pulóver.- Villantottam rá egy grimaszt, majd mikor közelebb hajolt és megkérdezte ki húzott be elgondolkodtam. ~ Itt az esély Heily, érintsd meg!!! ~ Kiabált a hang a fejemben én pedig pulcsim zsebéből előrántottam a kezeimet és az arcára tettem. ~ Gondolatok milliói öntötték el a fejemet. Láttam, hogy mit akar, hogy pontosan milyen dühös, mindent. Ahogy Alex-et lelöki a székről, ahogy behúz... ~ Minden érzése és gondolata már az enyém volt. Nem érdekelt, hogy ki mit mond, muszáj volt valahogy legyőznöm, valahogyan megmutatnom neki, hogy szánalmas amit csinál..

Legnagyobb meglepetésére közelebb mész hozzá, é kinyújtod a kezededet. Megérinted a nagy, zsíros testét, és hallhatod a gondolatait, amik még számodra is meglepőek. Nem állatias gondolatokat hallasz, hanem... félelmet. Félelem egy újabb kudarctól, félelem attól, hogy egy magadfajta kisebb ember kifog rajta. Fél a megaláztatástól, és attól, hogy újra nevettség tárgya lesz. Fél a...
Idáig jutottál Haspók gondolataiban, mikor meglök téged. Ez most nem volt olyan erős, mint amit az ebédlőben kaptál, éppen annyi, hogy seggre hupantál tőle. Mikor rátekintesz, arcán zavarodottság lesz úrrá. Valószínüleg Ő is érzett valmit az iménti kapcsolódásból.
Nem teketóriázhatsz, mert még mindig van esély rá, hogy ez a Godzilla méretű mutáns maga alá gyűrjön. Megszerezted, amit akartál, kérdés, hogy képes vagy- e használni.

*Színpadiasan a mellkasához kap, mint akinek fizikai fájdalmat okoztak e szavak, kedvenc filmje kapcsán. Természetesen most sem jobb színész, mint a nap elején volt, így alak2tása alig nevezhető hihetőnek.*
-Apám előtt ne mondj ilyet, a bibliája után az a 3 VHS kazetta a legféltettebb kincse.
*A második mű hallatán felcsillan a szeme.*
-Asimov? Mindig is kíváncsi voltam rá!
~Fura, hogy nem ismeri az útikalauzt, végül is egy szigeten élt az írójával.~
-Hmmm...
~Na persze, én is egy "szigeten" élek egy csomó más íróval, akikről sohasem hallottam, úgyhogy azt hiszem annyira mégsem fura.~
*Vigyorogva a lányra tekint.*
-Nagyon jó vagy ebben a....
*Arca ekkor picit elpirul, látszik, hogy belezavarodott a mondatba.*
-...szóval, köszi, hogy nem hagysz fölesni.

Éppen a gondolataiba merültem, mikor ellökött magától én pedig fenékre estem. Gondolkodva néztem rá, ahogy közeledett felém. ~ Na most vagy soha Heily.. ~
- Én nem akarok veled verekedni...- Néztem rá fel.
- Nem foglak megszégyeníteni mások előtt. Sőt, ha akarod felőlem verj kék-zöldre, de akkor megint csak lenéznének.- Motyogtam kicsit ijedt hangon. Igyekeztem erősnek mutatkozni. Semmi jó nem származott volna belőle, ha kimutatom, hogy mennyire meg vagyok rémülve tőle.
- Nézd, én sajnálom, hogy a nyakadba borítottam a reggelit. Ideges voltam és féltettem Alex-et. Legyen szent a béke.- Álltam fel a földről, majd a tekintetébe mélyesztettem az enyémet. A levegő igen hideg volt és a csend ami eluralkodott az udvaron eszméletlenül zavart. Mindenki arra számított, hogy leteper, még én is, de nem ezt tette.
- Nos? Hogy döntesz?- Néztem rá kérdőn és visszahúztam a kesztyűmet a kezemre. Megszoktam, hogy mindig rajtam van, így fázott gy picikét.
Míg vártam a válaszát körbenéztem. Egy-egy érdeklődő tekintetettel összeakadt az enyém, de most nem érdekelt egyáltalán ki, mit mond.

Mindenki meghökkentően néz Rád. "Mi lelte ezt?" "Haspóknál nem hatnak az ilyen szavak" "Nézd már, Jedit átszik a lány!", és effajta gondolatokat hallasz szavak formájában. Igazuk is lehet, mert Haspókot ez nem hatotta meg. Ökle megint elindul feléd. Még van időd elugrani a méretes csapás elől, most már te is tudhatod, hogy ez nem fog megállni pár centivel az arcod előtt!
Más taktikát kell választanod, hogy verbáisan legyőzd Haspókot. Hisz az igazi csaták fejben dőlnek el, nem a csatatéren.

- Hihi! – kuncogok a Bibliás-kazis megjegyzésen. – Ez jó volt. Nekünk nincsenek meg, de talán a tesóm még rákap. Bár kicsi rá az esély. Ő most inkább a meséket fogja nézi.
~ Illetve az én meséimet, amik ott porosodnak a padláson egy dobozba és lassan szétszedi őket. Pedig mennyit őrizgettem a sok Disney filmet. Na igen, azok a régi szép idők, a rózsaszín kazetták, a szőnyegen csokizás és cukrozás, aztán a sírás-rívás a babákért és kiegészítőkért. A versengés, hogy kinek van jobb babája meg cucca. Jézusom! De éretlenek voltunk a barátnőimmel! Most már asszem mindet kenterbe verném ezzel az üveggé-válik-minden-tárgy-a-kezemben dologtól. ~
A nagy visszarévedésemben egy irlós-pirulós megjegyzés zökkent ki.
- Tessék? Nem hagylak felesni? Ezt hogy érted?
Lehet valami helyi kifejezés. Még van mit tanulnom a jenki dialektusról.

-Hát tudod...
*Egy pillanatra az égre tekint, majd visszafordul Erin felé.*
-Tudom, hogy hülyeség, de nincs egy hete, hogy rájöttem, mire vagyok képes, és még félek, hogy felkap a szél, és Kansas-ben kötök ki. Az államot pedig nem szeretném elhagyni érettségi előtt, ha nem muszáj...Szóval köszi na.
~Lehet, csak idő kérdése, de valahogy kétlem, hogy valaha is képes lennék hozzászokni ahhoz, hogy idekint mászkáljak.~

//3 hónappal később//

-Juhhé!!
*Örömében 3 méteres magasságba szökken a levegőben. Földetérése után visszafordul barátja felé, aki remélhetőleg hamarosan beéri.*
-Azt hittem sosem ér véget ez az óra.

Mikor a fiú ismét az öklét emelte egy mozdulattal elvetődtem, hogy ne az arcomba kapjam megint csak. ~ Mit csináljak, mit csináljak...? ~ Kering a kérdés a fejemben, majd újra visszagondolok, hogy mitől fél a legjobban...~ Ha kinevetik..~ Erre a gondolatra merész ötletem támadt. A fiúra néztem, felálltam, majd egy apró mosolyt varázsoltam az arcomra. Az apró mosolyból egyre nagyobb és nagyobb mosoly lett, míg a végén már hangosan nevettem. A hangom egyre jobban betöltötte az udvar csendjét. Reméltem, hogy azok, akik itt vannak szintén elkezdenek nevetni velem együtt, így is feszélyezve Haspókot.
Utáltam bárkit is bántani, de ha nem hagyott más eshetőséget kénytelen voltam durvább módszereket bevetni.

- Á, hogy úgy értetted. Hát szívesen segítek, ahol tudok. Egyébként, az új indián neved szerintem legyen Lebegő Lufi. – kicsit heccelődök. – Az enyém mi legyen?

//3 hónappal később//

Baloldalamon egy rakat jegyzet, könyvek és két toll beleszúrva a spirálfüzet gerincébe. Az egyik toll már hasznavehetetlen, mert megüvegesedett. Kipirultam, annyira körmöltem a dolgozatomat, most meg biztos röhejesen festek. Tudom jól, hogy ilyenkor mindig rák vörös vagyok az izgalomtól, pedig semmi alapja, mert jónak érzem a dogát. Már a többiek is tapasztalták, hogy ilyenkor kell bő 20 perc, mire normalizálódok.
- Neked hogy sikerült?

Haspók arcára megint értetlen bárgyúság ül ki a mosolyod láttán. Majd mikor hangos nevetésben törsz ki, láthatóan megzavarodik. Ügyetlen mozdulattal fordul hátra, megnézi, hogy min nevetsz. Hirtelen - magához képest hirtelen- felismeri, hogy rajta nevetsz. De miért? Nem érti, de magára vette. Ez végre a te sikereidhez írható.
- Mit nevetsz? Mit nevetsz?!- kérdi immár ingerülteben, majd elindul feléd. Láthatóan komolyan bepipult, egy újabb ütést alkar bevinni, hasonlóan az előbbi mozdulathoz. Csak hogy most sokkal ügyetlenebbül mozog, hála a hirtelen jött zavarbaesésnek. Miközben feléd ront, mint egy felbőszült bika, egy újabb kilépő manőver következtében megérintheted. Ebben az esetben hallod a gondolatait.
~ Mit nevet ez a lány? Észrevette, hogy milen kövér vagyok? Csak ne kezdjen el csúfolni miatta, Mama segíts!~

//3 hónappal ezelőtt//
-Lebegő lufi? Hát akkor te vagy a lufis lány!
~Milyen kreatív vagyok...~
-Bár a Kristály jobban illene hozzád.
//3 hónappal később//

-Ó, egész jól, sőt. Mindenre tudtam a választ....szokatlan érzés.
*Vigyorogva méri végig barátját. Láthatóan ezúttal is murisnak találja az izgalomtól vörös arcát.*
-És mivel a te bűnöd, hogy a szabadidőmet tanulással töltöttem gépezés helyett, biztos vagyok benne, hogy a tiéd is minimum zseniális lett, szóval nyugalom.
*Fejével a lány üveggé dermedt tolla felé biccent.*
-Ha átmegyek mindenből karácsonyra veszek neked egy 1000 darabos csomagot. Kis szerencsével márciusig ki is fog tartani.
~Néha az az érzésem, hogy ő aggódik helyettem is.~
-Szóval...mi a terved, most hogy ezen is túl vagyunk, és hetekig nincs kilátásban másik dolgozat?

- Kristály. – ízlelgetem. – Nem is rossz.

//3 hónap múlva (Ez jó, be is teszem becenévnek )//

- Gratulálok! Mondtam, hogy menni fog neked is, ha én noszogatlak. – kacsintok – Nekem is jó lett. Legalábbis gondolom, hogy jó lett, mert annak érzem. Minimum jó minősítést kapok rá.
Bár azt be kell vallanom, hogy itt közel sem olyan nehéz az iskola, mint otthon. Annak meg külön örülök, hogy bár már egy kicsit hozzám nőtt, de nem kell egyenruhát hordanom.
Rápillantok a tollamra.
- Az ötödik kérdésnél véletlenül eldurrant az agyam. – morgolódok – Az egy kicsit húzós volt. Amúgy már gyűjtheted is a pénzedet arra az ezres készletre, mert én nem hagyom, hogy megbukj. Mit képzelsz, hagyom, hogy külön osztályba járjunk?
Elgondolkodok a következő kérdésen. Mit is kéne csinálni, most tényleg nem lesz új doga.
- Mit szólnál egy barátságos kosárlabda meccshez? – kérdezem, annak ellenére, hogy tudom, rongyá ver a srác ezekkel a bakugrásokkal.

Láttam, hogy Haspók egyre jobban elbizonytalanodik. Mikor az arca közel került hozzám egy mozdulattal kiszabadultam a kesztyűmből, majd az arcra tettem a kezemet és leolvastam a gondolatait. Mikor mindent megtudtam eleresztettem, majd kicsit elgondolkodtam. Nem akartam teljesen megbántani, de a gyengélkedőn se akartam kilyukadni....
- Vigyázz, hogy hova lépsz, még a végén elesel és szétloccsansz, mint egy vízzel teli lufi.- Nevettem fel hangosan. Legszívesebben képen nyomtam volna magamat, amiért ilyeneket mondtam neki, de nem akartam, hogy bárkinek is baja essen. Főleg ezek után. A fejem még mindig iszonyúan sajgott és egyre kevésbé láttam a jobb szememmel...pont azzal, amelyiknek behúzott...

Haspók megint neked ront, de elvéti a mozdulatot, és úgy húz el melletted, mint a bábúk mellett elhaladó tekegolyó. Ez egy igen rossz dobás volt. Mostmár tudod, hogy jó úton haladsz, ismered a félelmeit. Mintha maga Nostradamus lenne a körön belül, úgy jósolod meg az elkövetkezendő pillanatokat: miután Haspók elhúz melletted, elveszíti egyensúlyát, és orra bukik.
Erre a többiek- hallva a hallottakat, és látva a látottakat- harsány nevetésben törnek ki. Így igaz, a helyzet kicsit komikus. Szavaid súlya megtette a hatását: ebből a nézőpontból Haspók nem más, mint egy túlsúlyos, vicces fiatal gyerek. Mindenki nevet rajta, nem törődve Haspók reakciójával, aki éppen most tápászkodott fel a földről.
- Ne nevessetek! Ne nevessetek ki!- hallod elkeseredett hangját. Még valami feltűnhet: Haspók érdekesen veszi a levegőt, mintha kezdene fulladni. És ezzel jár, hogy miközben próbál behúzni egyet a tömegben állóknak, mozgása egyre lomhábbnak tűnik. Éppen ezért a fiatalok csak még jobban nevetnek, miközben sikeresen el-el ugrálgatnak az ütések elől.
Mikor ezt megelégelve feléd fordul, láthatod, hogy szemeiből patakzik a könny. Ugyanakkor elkeseredett dühöt is felfedezhetsz abban a buta szempárban. Még egy utolsó próbálkozást tesz az felé, hogy telibe kapjon, és mag alá temessen.

A tervem bevált. A fiú idegesen kezdett felém futni, de nemigazán volt határozott. Ide-oda csapongott, majd mikor felém fordult láttam a szemében a könnyeit, amik szépen lassan lecsorogtak az arcán..És azt is láttam, hogy a szemében nem csak fájdalom és könny csoportosul, de ott a harag és a düh is.
A többiek hangosan nevettek, így is elterelve egy kicsit rólam a gondolatait. Mikor ismét felém indult nem tudtam mit csináljak. Ijedten néztem, ahogy közeledik felém. ~ Hell, ne hagyd, hogy megint bántson.. ~ Motyogtam magamnak, majd mielőtt eltalált volna kitértem az útjából.
- Vigyázz, nem szeretném a cipőmet súrolni, mert te szétloccsantattál a betonon...- Néztem rá keményen, majd ismét hangosan nevetni kezdtem. Legszívesebben sírtam volna és hagytam volna, hogy halálra verjen, mint sem alázzam meg ennyi ember előtt, de már nem volt vissza út...
Kiszakadtam az elméletek gyártásából és Haspókra pillantottam. Reméltem azért nem nagyon tiportam a lelkébe, mert ha igen, akkor én magam ajánlkozom fel neki, hogy verjen lilára...még ha egy kicsit mazochistán is hangzik..

-Nem is tudom...
*Feleli, és láthatóan komolyan megfontolja a lány ajánlatát, de végül egy legyintéssel elveti azt.*
-Valahogy ma nincs kedvem hozzá. Viszont...
*Hirtelen felcsillan a szeme.*
-Lejött a Keresztapa első része, és már nagyjából év eleje óta rágod a fülem, hogy nézzem meg. Most úgyis van rá időnk, mit szólsz?
~Ha Haspók még nem járt arra, akkor talán pattogatott kukoricát is szerezhetnénk a konyhából. ~

//Mivel közben elkezdődött a kaland, azt hiszem ennek itt most vége szakad. Köszi a játékot //

Haspók Rád veti magát, de megint elvéti a manővert, mert sikeresen odébbállsz. A nagytömegű diák elrepül melletted, hogy aztán " szétloccsanjon a betonon". Hatalmasat puffan, és úgy látszik, hogy onnan már nem áll fel könnyen. Csak az ideges fújtatását, és elkeseredett sírását hallod. Sír, mint egy ötéves, akinek elvették a játékát.
Körülötted már nem egy ember fetreng a röhögéstől. Ki- ki a lábát csapdossa, más a hasát fogja a már fájdalmassá vált nevetéstől. A legtöbben viszont megneszelték Haspók elvérzését, és Rád, a csata erkölcsi győztesére tekintenek. Pár pillanat múlva- ezt te hosszú perceknek érezheted- mindenki elhallgat, és a következő lépésedre kiváncsi.
Mostmár mindenki számára világossá vált, hogy te győztél. De mit teszel ezek után? Odamész a legyőzötthöz, és megadod neki a kegyelemdöfést? Esetleg megbocsátasz neki? Vagy hagyod, hogy hadd fetrengjen a hóban? Ez már csak rajtad áll, a végkifejleten már nem változtat.

Ismét hangosan nevetne néztem, ahogy Haspók nekem támadt, majd mikor a földre esett körülnéztem. Láttam, hogy az összes diák aki körülöttünk áll a térdét csapkodja, vagy a hasát fogja, mert már fáj a nevetés neki. Arcomról a mosoly lefagyott, majd a fiúra néztem. Láttam a könnyeit, ahogy végigfolynak az arcán, és a hangját is hallottam, ahogy hangosan zokogott.
- Hagyjátok abba a röhögést.- Néztem szúrósan a többiekre, majd feléjük fordultam.
- Miért öröm az nektek, hogy ezt tettem vele? Miért szórakoztok ilyen jól?- Kérdeztem és döbbenten pillantottam körbe. Undorító volt látni, ahogy a másikon röhögnek, mikor az illető alig tudja hova bújjon ijedtében. Gyorsan a fiú felé fordultam, majd a kezemet felé nyújtottam, hogy felsegítsem.
- Sajnálom.- Néztem rá bocsánatkérő pillantásokkal.

A többiek csak röhögnek, még azok után is, hogy leszóltad őket. Senkit sem hat meg az, hogy próbálsz emberséges lenni az ellenséggel. Talán nem is viselkednek rosszul, de te ennek ellenére mégis odamész a legyőzött Haspókhoz. Az túl van már a síráson, mostmár csak hangosan szipákol, és nyeli a saját orrának tartalmát. Mikor nyújtod a kezedet, Ő még nem vesz észre téged, majd miután megszólalsz, Ő zavarodottan Rád néz. Nem tudja mire vélni a dolgot, de egy másodperc hezitálás után elindul a keze kinyújtott jobbod felé. A háborúnak vége...
Vagy mégsem? Haspók nem a békét fogadja el, nem. Elutasítja a veled való megbékélést, és nagyot csap a kezedre. A csattanásra mindenki felkapja a fejét, és érdeklődve figyel. A beállt csendben érthetően hallhatja mindenki Haspók durcás, gyilkos hangját.
- Vidd innen a kezedet, te aljas kis...!- olyan csúnyát mond Rád, hogy az nyomdafestéket nem tűr. Időd sincs visszaválaszolni, mert a tömeg egy emberként fújolja ki a legyőzött óriást. Hirtelen egy lány elkap, és finoman elvezet onnan.
- Szia! Nagy voltál! Had segítsek!- mondja, és hozzádér, oda, ahol a szemed mostanra már csúnyán bedagadt. Hirtelen érzed, hogy a zúzódás kezd felszívódni. Még megsem tudod köszönni, mikor a tömeg felkap, és vállukon visznek vissz a jó meleg épületbe.
Vége!