Jesse Callahan és Kurt Wagner szobája

Bár, Jesse korábban kíváncsisággal vegyes izgalommal tekintett előre új iskoláját - sőt új életét - illetően, ez pusztán kíváncsisággá szelídült, amint az intézmény kapuját átlépve sétált a birtokon. Furcsa nyugalom lett úrrá rajta, azonban az a bizonyos kérdőjel még ott bujkált benne. Az a kérdőjel, mely jelenleg, mint egy nagy piros pecsét, új életének hófehér, patyolat lapján éktelenkedett.
Míg az épület bejárata felé igyekezett, tekintetét körbehordozta leendő társain. Voltak olyanok, akik akárcsak Ő, messze nem tűntek mutánsnak, viszont olyanok is voltak, akiken erőteljesen kiütköztek a gén jellegzetessége. Akárhányszor egy, az Ő szóhasználatában "csodabogarat" látott, rosszindulattól mentes, őszinte elképedéssel bámulta meg. Lehet, hogy volt, akinek ez nem tetszett, de a fiú nem tudta jól leplezni reakcióit. Nézelődése nem tartott sokáig, ugyanis hamarosan elérte a bejáratot, s belépett az épületbe.
Ha esetleg Jesse attól tartott volna, hogy a falakon belül nem lesz elég csodálkoznivalója, akkor megkönnyebbülhetett, ugyanis bent is legalább annyi ismeretlen forma és alak várt rá, mint kint. Nem is volt neki túl egyszerű feldolgozni a rengeteg újdonságot ilyen csekély idő alatt. Inkább megszaporázta lépteit, majd kis kóválygás után sikerült megtalálnia a professzor irodáját. Illedelmesen kopogott, majd a választ hallva, belépett.
Odabent Xavier elhalmozta az olyan elsődleges tudnivalókkal, mint például az órarend, a mentora személye - ez egyelőre nem sokat mondott Jesse-nek, ugyanis nem sok fogalma volt róla, ki az az Ororo Munroe -, az osztálya, valamint az tanítási időn kívüli szabadidős lehetőségek. Miután minden részletre próbált megfelelő kapacitást mozgósítani, és a lehető legtöbb hasznos információt megjegyezni, a fiú megköszönte az eligazítást, majd a professzor által kijelölt szoba felé vette az irányt. Menet közben végig a szakkörökön morfondírozott. Volt pár igazán hangzatos, és érdekes terület, ami felkeltette az érdeklődését, egyelőre azonban fontosabbnak találta, hogy le tudjon pakolni, így megkönnyebbülés öntötte el, amint megtalálta új "lakhelyét."
Az ajtón befordulva, elégedetten konstatálta, hogy minden modern kütyü, és kényelmi cikk megtalálható, amire egy hozzá hasonló srácnak szüksége lehet.
- Klassz! - tört ki belőle a felgyülemlett izgalom, majd elvigyorodott.
Sietősen elindult az egyik ágy felé, ám félúton vette észre, hogy azon már rajta van valaki cucca. Gondolkozott rajta, hogy odébb pakolja-e az utazót, ugyanis az hely szimpatikusabb volt számára, mint a másik. Végül arra jutott, jobb, ha nem piszkálja a gazdátlanul hagyott pakkot, és inkább ledobta cuccát az üres ágyra. Ahogy megszabadult terhétől, nagyot szippantott a levegőbe, majd felhorkant - most tudatosult szaglóközpontjában a meglehetősen szokatlan szag, ami átjárta a szobát.
- Mi a... ?!
Felvont szemöldökkel kezdett kutatni egy teli szemetes, vagy egy nyitott ablak után, utóbbi esetében feltételezve, hogy valami kellemetlen, kinti szag bűze terjeng a szobában.

Tüzetes keresés után sem sikerült megtalálni a szag forrását. Jessie már szinte émelygett a tisztítószerszerű "aromától", ami láthatatlan köpenyként a szobára telepedett. Épp azon volt, hogy kimegy a folyosóra - mivel a szoba felé jövet nem érzett semmi ilyesféle szagot -, mikor végre megszűnt az orrfacsaró bűz. Maga sem tudta eldönteni, hogy mitől szállt el a kellemetlen szag, de nem is ez volt a lényeg, hanem hogy már nem irritálja szaglószervét.
Ahogy már nem kellett a bűzzel foglalkoznia, elhatározta, hogy tüzetesebben megvizsgálja a helyiséget. Különösen tetszett neki, hogy az intézet szobái nem a tipikus, szűkös, elmaradott kollégiumi szobákra hajaznak, hanem a diákok szájíze szerint vannak berendezve. Előre látta magában, ahogy szabadidejében, az ágyán hanyatt fekve nézi kedvenc filmjeit a DVD lejátszón, vagy ha úgy tartja kedve, épp csak letelepedik a gép elé. Persze, ha épp szobatársa nem ül ott...
Ekkor tudatosult benne - bár a csomag alapján elvileg korábban is rájöhetett volna -, hogy nem egyedül fogja belakni a helyiséget. Eddig nem igen kellett osztozkodnia, hiszen egy szem lánytestvére volt, így szülei mégsem pakolhatták őket össze egy szobába, már csak az eltérő igények miatt sem, ezzel biztosítva Jessie számára az "aranyéletet", a saját szoba kényelmét. Ez most picit meginogni, sőt mondhatni megdőlni látszott, hiszen már szinte biztos volt, hogy társat kap maga mellé, akivel testvériesen osztozkodnia kell a szobán. Vagy, ha az idegen nézőpontjából nézzük, akkor tulajdonképpen Ő kapott társat, hiszen előbb birtokba vette a szobát, mint Jessie. A lényeg, hogy ez egy pillanatra aggodalommal töltötte el a fiút: vajon ki fog-e jönni a másik sráccal? Abban ugyanis szinte biztos volt, hogy a másik lakó is fiú lesz - hogy nézne ki, ha koedukált szobák lennének? Előbb-utóbb elkezdene nőni az intézmény lélekszáma. Bár ez így sincs kizárva... Jessie kezdte úgy érezni, hogy fantáziája kicsit elrugaszkodott a jelentől, így megpróbálta visszarángatni magát az aktuális dimenzióba, és rögtön közelebb is lépett a rejtélyes második cuccához, hogy alaposabban szemügyre vehesse azt. Az első, ami szembetűnt, hogy nem épp egy újfajta utazó díszelgett a pamlagon, sőt, mondhatni divatjamúlt volt. Feltűnő volt továbbá az is, hogy csak úgy tátongott, ugyanis a cipzár el volt húzva rajta - ennyire értéktelen dolgok lehetnek benne, hogy a tulajdonosa így nem félti őket? Bár a kíváncsiság erősen hatalmába kerítette, mégsem vetemedett arra, hogy beletúrjon az ismeretlen csomagba, így inkább hátrébb lépett, hogy még csak véletlenül se vigye tévútra a kísértés.
Hátrálás közben különös puffanást hallott. Először megugrott, és talpa alá nézett, azt hitte rálépett valamire, ám mikor nem talált semmit, körbenézett a szobában, ahol látszólag minden ugyanúgy volt, mint pár pillanattal azelőtt. Kizárásos alapon azt gyanította, hogy a hang valahonnan a folyosóról jöhetett. Mivel nem igazán tudta behatárolni magának, mi is lehetett az, ami ezt a zajt keltette, így jobb híján elszánta magát, hogy megnézi mi lehetett ez az érdekes hang. Megindult hát az ajtó felé, majd nagy hévvel kitárta azt, és a folyosóra kilépve érdeklődőn nyújtogatta nyakát az összes lehetséges irányba.

Gyanús volt, hogy míg kifelé ment, megszűnt minden zaj, akár a légy zümmögését is hallani lehetett volna, már ha lett volna egyáltalán légy a helyiségben. A nagy nyaknyújtogatás is eredménytelenül ért véget, hiszen semmi olyasminek nem lelt nyomára, ami akárcsak egy kicsit is közelebb vihette volna a megoldáshoz. Ugyanakkor mégis, mi lehetett az a furcsa zaj? És egyáltalán hogyan keletkezhet zaj, ha nincs semmi, illetve senki olyan a közelben, ami, vagy aki nem csak hogy hasonló hangot, de semmilyen más zörejt nem adhat ki magából. Jessie számára az egész helyzet kezdett valamiféle régi horrorfilmbeli hangulatra emlékeztetni, holott jól tudta, biztosan van racionális magyarázata az ilyesféle zörejeknek. Csak épp arról nem volt fogalma, hogy mi lehet ez a magyarázat.
Már épp visszafele indult volna a szobába, mikor fordultában pillantása a folyosón lévő ablak felé vetült. A látványra egyből földbegyökerezett a lába, ugyanis valami lila, füst-, illetve ködszerű anyagot látott kifelé igyekezni. Már ha egy hasonló légnemű anyag igyekezhet bárhova is. A blokk csupán addig tartott, míg megpillantotta a furcsa képződményt, utána inkább kis bizonytalanság lett úrrá a fiún. Még soha életében nem látott ehhez hasonlót. Olyan volt, mintha a kora őszi, jól ismert ködöt, valami befestette volna valami furcsa anyaggal. Ám ebben a gondolatmenetben túl sok volt a "valami", egyszóval a kérdőjel. Jessie számított arra, hogy feltehető furcsaságok fogják övezni az útját az intézményen belül, s kívül egyaránt, ám azt nem gondolta volna, hogy ennyire hamar. Kissé lassú léptekkel próbálta megközelíteni a fura jelenséget, nem volt biztos annyira a dolgában, mint azt előre elhatározta, így mondhatni félénken indult meg az ominózus köd felé. Ebben a pillanatban újra orrába hatolt a már jól ismert szag, így jobb kezével orrnyergeit szorítva lépdelt tovább. Pár pillanattal később lazított a szorításon, hiszen amúgy is visszafojtott lélegzettel igyekezett közelebb jutni a lila lepelhez. Kinyújtotta jobb kezét, mint aki meg akarná érinteni, ám abban a pillanatban hirtelen csattant valami. Jessie megugrott, majd tett egy száznyolcvan fokos fordulatot, és a hang irányába, a szobája felé fordult. Felvont szemöldökkel, és lüktető szívvel indult hát vissza, ám most kicsit tempósabban, hogy végre a végére járhasson ezeknek a titokzatos történéseknek. Elszántan, és határozott léptekkel szorgalmazta az előre jutását, miközben a nyitott ajtón át a szobába lépett, felkészülve bármilyen kellemetlen meglepetésre, kezdve egy újabb lila gomolyagtól, egy másik csattanásig.

Mielőtt belépett volna a szobába, Jesse hangokat hallott, melyek a helyiségből szűrődtek ki a folyosóra. Ennek hatására határozottsága valamelyest alább szökött, aminek következtében pár centivel a küszöb előtt megtorpant. Fülelt, hátha sikerül kiszűrnie valamit, mert eddig egy értelmes szót sem sikerült elkapnia, csupán azt hallotta, hogy valaki dödög.
Hallotta, hogy az egyén az Ő táskáját méregeti, valószínűleg az térhetett vissza, aki Jesse előtt vette birtokba a szobát - legalábbis a második mondatból ez szűrhette le a fiút. Hirtelen arra lett figyelmes, hogy a beszéd megszűnt, majd lépések zaja törte meg a beállt csendet.
Ahogy a járkálást hallgatta, eszébe ötlött, hogy míg a folyosón volt, nem hallott ilyet, és azt is kizárta, hogy az egyén a szobában volt, mialatt Ő lepakolta cuccait. Akkor vajon hogy juthatott be, ha nem a folyosóról surrant be, és nem volt a helyiségben? Hogy lehetett képes észrevétlenül bemenni a szobába? Ezek a gyanús gondolatok kavarogtak a fiú fejében, míg elhatározta, hogy lesz ami lesz, Ő márpedig a végére jár a dolognak.
Megindult befelé, mire az ajtó is elkezdett becsukódni. Gyorsan utána kapott, majd a kilincsénél fogva újra kitárta. Amint feltárult szeme előtt a szoba képe, egy furcsa idegenre lett figyelmes.
Az egyén alakja az emberkére hasonlított, ám bőr-, és szemszíne már kevésbé. Mire Jesse-nek sikerült feldolgoznia a kékes színt, és a sárga szemeket, egy farok is előkerült valahonnan, ami végleg besokkolta a fiút.
- Üdv - köszönt, majd nyelt egy nagyot, miközben végig az idegen himbálózó póttestrészét vizslatta. Udvariasságból kezet nyújtott, ekkor vette észre, hogy a fiúnak - legalábbis, a hangja alapján fiúnak állította be -, mindössze három ujja van kezein, de azok legalább virsli nagyságúak.
- Hogy őszinte legyek, nem megijesztettél, inkább megleptél - nyögte ki nehezen Jesse a fiú kérdésére válaszul. - Jesse Callaghan vagyok - eszközölt egy gyors bemutatkozást. - Téged hogy hívnak? És hogy jutottál be a szobába?

A srácnak valószínűleg nem tetszett, hogy Jesse olyan feltűnően bámulta a szokatlan külsőt, mivel ez valamennyire látszott is arcán. Nyilván nem a legjobb érzés azt látni, hogy valaki végigméri a porcikáidat, viszont azt is el kell ismerni, hogy a látvány nem volt hétköznapi. Végül aztán a jövevény is "megnyugodott", s kedvesen kezett fogott Jesse-szel. A fiú kifejezetten örült ennek, és megpróbálta kitörölni a fejéből, a srác külsejét, és magára a személyre koncentrált.
- Örvendek, Kurt! - válaszolt Jesse a fiú bemutatkozására, majd sietve hozzátette. - Persze, semmi gond, valószínűleg én is meglepődtem volna, ha eltűnök, és pár másodperc múlva már egy másik táska is trónolt volna a szobámban.
Jesse kezdte úgy érezni, hogy végre feloldódik a fiú társaságában, és egyre inkább természetesebben viselkedett, valamivel kötetlenebben, mint az első pillanatban, mikor meglátta Kurtot. Élénken figyelt, míg a fiú beszélt, kicsit elcsodálkozott a szakkörválasztáson, ugyanis Ő biztos nem azt vette volna fel.
- Hát, ez érdekes. Tudod, nekem meg sem fordult a fejemben, hogy ezt a szakkört válasszam - konstatálta a döntést.
A kérdésére kapott válasz első felén picit meghökkent, a kulcsról Ő is tudott, de nem épp erre célzott, mikor a fiúnak szegezte a kérdést, épp félbe akarta szakítani, mikor látta, hogy kipattant az isteni szikra.
- Teleportáló? - kerekedtek el a szemei. - Hát ez nagyon fain! Bárhova el tudsz teleportálni? -faggatózott izgatottan.
Kicsit eljátszott a gondolattal, hogy mi lenne, ha neki lenne hasonló képessége, de Kurt pár másodperc múlva kizökkentette.
- Ugyan már! Nem vagy ennyire ijedős - jelentette ki határozottan Jesse. - Mondjuk inkább úgy, hogy meglepődtem, furcsálltam. Egyáltalán nem vagy rémisztő, inkább amolyan meglepetések embere - vigyorodott el.