Gabriel Taylor szobája

A szoba tágas, és minden szükséges bútor megtalálható benne, amire csak szüksége lehet két főnek.

Gabriel most egymaga van a szobában, és nincs társa de így legalább kihasználhatja az egész helységet, és nincs probléma azzal, hogy mikor min osztozzon. Mai nap megtörtént az évnyitó, és elhangzottak a tanévre vonatkozó információk. Órarend is kiosztásra került, és a fiú megismerhette a többi diákot is, ha csak névről is. Talán ezután a nagy nyüzsgés után magányra vágyott, és vissza vonult szobája rejtekébe. A televízió most nem ad semmi érdemlegeset, így talán az utolsó mentsvár a könyvolvasás előtt most a számítógépezés. Gabriel amint bekapcsolja azt, az internetnek hála egy apró ablak bukkan fel, ami a következő üzenetet tartalmazza.

Hello!
Tudom, hogy te más vagy mint a többi. Tudom, hogy fura volt tapasztalni a változást. De ez egy adomány. Egy adomány, amit használnod kell. Ha egy kis társaságra vágysz, csak kattints.

Különös... mintha az üzenet kimondottan Gabrielnek szólna, de az is lehet, ez is egy olyan marketinges reklám szöveg, ami próbált egy bizonyos célközönséget megszólítani. Ám még is, mintha ez kimondottan a fiúnak szólna... mintha kimondottan a mutánsoknak.

*Vidáman sétál be szobájába, és miközben a tankönyveit tartalmazó táskáját a szoba legtávolabbi sarkába hajítja büszkén tekint körül újdonsült birodalmán. Minden oka megvan az örömre, hisz otthon egy fele ekkora szobán osztoztak meg öccsével, itt azonban úgy tűnik egyenlőre az egész csak az övé!*
~Nem mondom, hiányzik Colin, éjszakánként is max egyedül nyúzhatom a Mortal Kombat 4-et, de akkoris, Wow!~
*Rásandít iskolatáskájára, de azonnal elveti a tanulás ötletét...a következő pár orára mindenképpen.Végigjáratja szemét a helyiségen, de az igazat megvallva egy Starcraft és egy Pókember pószter-t kivéve, na meg polcon árválkodó Gyűrűkúra köteten kívül még nem csomagolt ki semmit 3 sporttáskájából, melyek most mini piramisként álldogállnak az ágy mellett.*
-Najó...akkor irány a net!
*Illetve, természetesen a gépét már az előtt összerakta, mielőtt a szülei elbúcsúztak tőle néhány órája.Gyakorlott mozdulattal beizzítja a masinát, és 1 perccel később máris kedvenc weboldalának fórumán osztja az észt az ehavi Amerika Kapitányban elrejtett utalásokról.Épp kezdene belejönni, mikor egy felugró ablak kizökkenti a ritmusból. Az internet világán edződött Gabriel-nek persze esze ágában sem volna rákattintani egy ilyen kétes tartalmú hírdetésre, ő azonban még nem az az ember, így főleg a kíváncsiság álltal vezérelve gondolkodás nélkül rákattint a hírdetésre.*
~Mi a legrosszabb ami történhet?~

Amint az üzenetre kattint Gabriel, az eddig a böngészőben megnyitott honlap eltűnik, és egy újat tölt be. Pár pillanat, és egy eléggé elhanyagolt, és nem túl szép külsejű fórumon találja magát a fiatal srác, ahol több chat szoba is található. A honlapcím pedig a következő; masvagyok.forum.com
Persze ez lehet másként is értelmezni, de amint egy kicsit beleolvas a tartalomba Gabrielen fura döbbenet lehet úrrá rajta. Olyan témákat olvashat, mint: Használd bátran a képességeidet!, Ne félj önmagadtól!, Ki is vagyok valójában? Ha bármelyik témára rákattint, és alaposabban körül néz, egyértelmű utalásokat találhat arra, hogy ez nem mindennapi fórum. Mind ez a következő üzenetből teljesen nyilvánvalóvá válik.

,,Sziasztok! Egy tizenkét éves lány vagyok, és nem tudom mit tegyek . Alig két napja történt meg velem, hogy hozzáértem a virágomhoz, és az elszáradt. Azt hittem csak káprázik a szemem, de nem. Újra megpróbáltam, és a szobanövényeim mindegyike elrohadt. Mi vagyok én? A szüleimnek elmondjam?"

Olvasható a legegyértelműbb bejegyzés, amire a válasz a következő;

Ne aggódj! Nem kell félned, ez a természet csodás formája, amit úgy hívnak evolúció. Nem vagy mindennapi lány, te több vagy az átlagnál. Olyan erők birtokába vagy, amiknek köszönhetően nem a tömeghez tartozol. Hidd el nem vagy egyedül! Többen is vagyunk. Ha akarod találkozhatunk és mindent elmesélek neked. De a szüleidnek ne említsd, mert nem értenék meg. Csak bennünk bízhatsz!

Az üzenetet a fórum adminisztrátora küldte. Úgy fest igen érdekfeszítő felfedezést tett Gabriel. A helyzetet pedig csak fokozza, hogy a statisztikát olvasva csak ő van fent egyedül jelenleg a honlapon, de pár másodperc múlva, már egy újabb tag is feltűnik, aki az egyik chat falra ír. Az pedig nem más, mint az adminisztrátor.

-Hello!

*Bár eleinte akadtak kétségei, miután figyelmesen elolvasott pár bejegyzést, már biztos volt benne, hogy ez az oldal csak egy valami lehet:*
-Egy mutáns fórum!
*Izgatottan veti bele magát az információ sűrűjébe, azzal a feltett szándékkal, hogy az utolsó betűig elolvas mindent. Ekkor fedezi fel az üdvözlést, melyet feltételezése szerint neki címeztek. Reflexből válaszol:*
-Hali!
*Vesz egy nagy levegőt, majd ujjai megint táncra perdülnek a billentyűzeten.*
-Szép kis oldal:)
~Szép kis oldal? Jézusom....~
-Honnan jött az ötlet?
*Kénytelen-kelletlen be kell ismernie, hogy hirtelen fogalma sincs mit írhatna még, ezért ujjaival türelmetlenül dobolva várja a választ.*

A chaten megindul a beszélgetés. Gabriel és az adminisztrátor egymásra talált.

-Köszönöm! Bár szerintem tudnám még hova fejleszteni, csak nincs túl sok időm rá. Inkább a problémák megválaszolásával szeretnék foglalkozni.

Ezzel hosszú másodpercekig nem érkezik válasz a kérdésre, ami leírásra került.

-Tudom jól, hogy ki vagy Gabriel! Szerintem te pedig azt tudod, hogy honnan jött az ötlet.

Írja, majd a statisztika szerint egy újabb tag lépbe, akinek a nick neve is láthat. Sega212. Ám az érdekesség nem ez, hanem az, hogy az adminisztrátor tudja Gabriel nevét úgy, hogy a fiú még csak nem is regisztrált a fórumra, de még is valahonnan kiderült. Ebben a pillanatban pedig a beszélgetésbe Sega212 is belép.

-Sziasztok! Admin tudnál nekem segíteni?

*Megdöbbenve olvassa a választ.*
~Honnan a fenéből tudnám, hogy honnan vette az ötletet? Valamiért az az érzésem, hogy átsiklottam valami fontos felett, várjunk csak....~
-Honnan tudod a nevem?
~Ha ez tényleg tudja ki vagyok....Pedig épp most akartam beadni neki, hogy tudok repülni, meg sebezhetetlen vagyok.Vajon az igazgató tud erről a fórumról?~
*Ebben a pillanatban fedezi fel az új jövevényt.*
-Szia sega:)
~Hehh, sega...Nintendo mindörökké!~

Sega212 kérdésére nem érkezik válasz. Helyette az admin kitiltja őt a beszélgetésből és csak ő, illetve Gabriel marad a chaten.

-Kaptál egy meghívót! Csak azok léphetnek fel a fórumra, akik megkapják a hirdetésemet! Senki más. Tudom jól, hogy ki vagy. Tudom, hogy milyen problémákkal küzdesz a képességed miatt.

Írja, és mintha már kezdene egyre inkább bizar formát ölteni a beszélgetés.

-Tudom, hogy pont olyan mutációt kaptál, ami nem hozzád illik. Amitől talán mondhatom is, hogy szenvedsz. Igazam van?

Kérdi. Majd a fórum kezd elmosódni Gabriel előtt, és mintha csak a chat falat látná, és semmi mást körülötte. Szépen lassan elhomályosul a környezete, a monitor, az íróasztal, és az egész szoba. A külvilág kezd eltűnni, és csak és kizárólag a chat fal létezik számára. Semmi más...

-Hát ez...egy kicsit sem bizarr.
~Rendben, akkor én most szépen nyugodtan leballagok a tanáriba, és iderángatom a mentorom...~
*Ám ekkor, szinte varázsütésre badarságnak érzi egy másodperccel előbbi aggályait.*
~Ugyan már, ez csak egy chat, mit tehetne velem onnan....bárhol is ül?~
-Hogy illik-e hozzám? Hát nézőpont kérdése...
-Láttam egy srácot, akinek varangy képe van, kihez illik ilyesmi?
*Észre sem veszi, hogy valami nincs rendben, és csak ír, megállás nélkül.*
-Úgy értem...jó tériszonyom van, de az annyira nem gáz, állítólag le is lehet küzdeni...
-És tiszta poén, hogy képes vagyok felmászni bármilyen magasra..
-Egy szép napon talán nevetni is tudok majd rajta...
-Hahaha...

A chat fal egyre inkább "magába szippantja" Gabrielt és minden mást kezd elfeledni azon kívül. Mintha semmi nem létezne csak az adminisztrátorral való beszélgetés. Megszűnik az idő és csak is a kérdések és válaszok érdekelhetik a fiút.

-A mutáció nem nevetséges! A tériszony pedig leküzdhető, ahogy a képességed korlátai is. Én azért vagyok hogy segítsek neked! Neked, és mindenki másnak aki rászorul.

Ekkor kis szünet következik, és mintha a monitor előtt ülő Gabriel egyre közelebb, és közelebb hajolna a képernyőhöz. Mintha csak csalogatná az magához és magatehetetlenül egyre közelebb és közelebb hajol.

-Mond csak Gabriel? Nem gondoltál még arra, hogy milyen lehet az mikor mások csodálnak téged? Mikor fenéznek rád? Mikor...

Ebben a pillanatban a fiú mintha a fejében hallaná az utolsó szót, és azt az érzést kelti, mint mikor egy álomból riad fel valaki.

-... félnek!

Kitisztul a kép, ismét beköszönt a valóság. Már nem csak a chat létezik Gabriel előtt. Ám észre veheti, hogy arca teljesen rá van dőlve a monitorra. Mikor kicsit arrébb megy, csak arra eszmélhet, hogy mind ez talán csak egy álom volt. Hisz a számítógép be sincs kapcsolva...

-De én nem akarom hogy...
*Némi fájdalommal ütközik a valóságba. Riadtan bámul a sötét monitorra*
-...féljenek tőlem.
*Körbepillant a szobájában hívatlan vendégek után kutatva. Meglovagolva újonnan felfedezett paranóiája hullámát, még az ágy alá, és a szekrénybe is benéz, hátha.*
~Mi a franc volt ez? Oké, ideje megejteni azt a látogatást a tanáriba...~
*Ekkor azonban valami szöget üt a fejébe.*
~Vááárjunk csak. Lehet egy diáktársam szórakozik velem...talán ilyen egy mutáns csíny.~
*Lassan lenyomja ajtaja kilincsét, és kilép a folyosóra.*
~Talán jobb ha előbb körbekérdezősködöm, hátha tapasztalta ezt a jelenséget más is. Legalább megismerem a többieket.Jó kis téma lesz kezdésnek: "hé, a te géped is úgy kezdett beszélni, mint egy főgonosz a Power Rangers-ből?"~
*Ezzel útnak indul, hogy megkeresse osztálytársait.*

//Folytatás Közösségi szoba

//előzmény: Közösségi szoba //

-Megjegyzem, amekkora itt a könyvtár, lehet nem kellett volna ennyit magammal cipelnem. No, itt is volnánk...
*Lenyomja a kilincset, és amikor az ajtó feltárása után azt tapasztalja, hogy még minden cucca a helyén van hatalmas kő esik le a szívéről, ugyanis természetesen a nagy rohanásban még bezárni is elfelejtette az ajtót.*
-Hölgyeké az elsőbbség.
*Gabriel nem túlzott, az íróasztal nagy részét elfoglaló számítógépen, és az ágy mellett piramis formációban álló 3 sporttáskán kívül semmi sem árulkodik arról, hogy ide már beköltözött valaki...illetve mégis, a falra ragasztott 2 poszter, és a hátizsák, melyet Gabriel, miután Erin-t követve a szobába lép, ezúttal normálisan helyez a földre, és nem hajítja a legtávolabbi sarokba, mint szokta, ami már csak a benne lévő üveglap miatt is szerencsés.*
-Érezd otthon magad.
~Mondjuk gondolom a lányok lakórészének szobái is hasonlók lehetnek, kivéve, hogy az ottani WC-ben nincs piszoár. Bár ez Amerika szóval ki tudja....~

- Én se rendezkedtem be, szóval megértelek, nyugi. Nos, amikor először észleltem ezt a képességet, akkor teljesen spontán volt. Ideges voltam és egyszer csak a tárgy, amit megfogtam, átalakult. Utána sokáig nem mertem hozzá nyúlni semmihez, de aztán hetekig nem történt semmi, aztán egyszer megint. Így ment ez egy darabig, én meg azt hittem valami földönkívüli vagyok, vagy nem is tudom mi. Megijedtem. Azóta már tudom, hogy nem, és jobban figyelek rá, de nem veszek mérget arra, hogy nem ismétlődnek meg balesetek. Te berezeltél, amikor a képességed jelentkezett?
Követem őt az emeletre, miközben hevesen magyarázok neki. Az emeleten megjegyzem, merre kell menni, hányadik ajtó Gabrielé és az előzékeny udvariasságnak eleget téve, bemegyek a szobába. Tényleg nem sokat pakolászott még a fiú, de nagyjából nálam is ez a helyzet, azt leszámítva, hogy nálam nincs a falakon semmi. Leteszem az origami virágot és a füzet-toll-órarend triót az asztalra és a poszterek kötik le az érdeklődésem.
- Ezek?

-Az nem kifejezés....
*Feldereng neki az a viharos éjszaka, amikor először szembesült vele, hogy az anyatermészetnek milyen rossz a humorérzéke.*
-A képességemet túl könnyű irányítani. Most már többnyire nincs gond, de az elején volt, hogy észre sem vettem, és.... hagyjuk.
*Újra elmosolyodik, így nem tudhatod, hogy az előbb egy rossz emlék idéződött fel benne, vagy csak nem jutott eszébe semmi frappáns, amivel befejezhetné a mondatot.A fiú követi Erin tekintetét a poszterek irányába, mielőtt válaszolna a kérdésre.*
-Ó, azok. Szerettem volna, ha legalább egy kicsit emlékeztet a hely a régi szobámra. Amúgy egy játékból van, nagyjából egyetlen közös programunk az öcsémmel amióta elmentem otthonról...

Megmosolygom a beszámolót. Egy biztos: mind tele tettük a nacit, amikor megváltoztunk kamaszkorukban.
- Hát nem szép? Míg mások a pasi/csaj ügyeikkel vannak elfoglalva, meg a kilókkal és a pattanásokkal, addig nekünk ezzel kell szembesülnünk és megbirkóznunk. Vajon miért pont mi lettünk erre kiválasztva?
Merengek néhány pillanatig és megkérdem:
- Te hiszel Istenben meg abban, hogy nem véletlenül vagyunk pont mi, pont most itt? Én hinni akarok benne, mert ha nem így lenne, az élet egy nagy káosz lenne. Persze így is annak tűnik, de szerintem van benne rendszer.
Mindig is érdekel az ilyen téma, a problémák kibogozása, az elvont filozofálás, talányok megoldása. Egyszer még megfejtem a káosz elméletet, az fix.
- Van tesód? Tök jó. Nekem is van egy öcsém, de ő még pici. Viszont remélem, hogy a korkülönbség nem lesz gond és mi is találunk közös nevezőt. Legfeljebb majd elanyáskodom vele. – elkomorodik a hangom – Viszont, figyelnem kell rá. Mi van, ha ő is olyan, mint mi? Én nem szeretném, ha ugyan úgy kellene rettegnie, mint nekem és bizonytalanságban kell tengődnie. Ha eljön az idő, és lesz rá lehetőségem, na meg olyan lesz köztünk a viszony, akkor neki, de csak neki, megmutatom a képességem. A családom többi tagja nem tudhat róla. Megijednének.

-Az átlagember azt szokta kérdezgetni, miért nem lehet különleges, kint mi.
*Gabriel, amikor felfedezte képességét, azonnal a gép elé ült, és átkutatta a netet, minden használható információ után, a mutációval kapcsolatban. Többnyire nem járt sikerrel, és csak olyan oldalakra bukkant, ahol az emberek azt játszották, hogy szerhősök...*
-Ami pedig a randizást, és egyéb "szörnyűségeket", biztos vagyok benne, hogy bőven kivesszük majd belőle a részünket.
*A vallási téma kicsit meglepi. Ő maga is szívesen foglalkozik a nagy kérdésekkel, de mint őshonos Amerikai, két szemével látta, hogy a káosz nem elmélet.*
-Az angyalokban hiszek, végülis az egyik után kaptam a nevem. Na meg...
*Elharapja a mondat végét, és nagyon gyorsan témát vált.*
-Van bizony, kettő is. Nem sokkal fiatalabbak mint...én....
*Valamiért eddig fel sem merült benne az, ami nyilvánvaló kellett volna, hogy legyen számára az első pillanattól. Pár év, és a tesói házakat gyújtanak fel, vagy ablakokat törnek be, netán még el is szöknek otthonról. Aztán felfedezik a mutáns képességeiket, és még jobban elszabadul a pokol!*
~Kicsit talán túldramatizálom a dolgot. Ennyire azért nem volt vészes gyerek egyik sem, sőt Colin pont olyan nyugis alak mint én....a mai események tükrében még nyugisabb is.~
-Ne aggódj, biztosan imádni fogja a vagány nővérkéjét, aki átrepült az óceán felett, és vissza. Az pedig, hogy "varázsolni" is tudsz csak hab a tortán.

Érzem, hogy ez a téma nem fekszik a srácnak, úgyhogy inkább vállat vonok és annyiban hagyom a dolgot. Elfordulok a képektől és leülök a földre. Mindig is szerettem a földön ücsörögni, annál lentebb nem eshetek és általában kellemesen hűvös.
~ Anyám már sikítozna, hogy keljek fel, mert felfázok. ~
- Sose voltam egy nagy hódító. Nekem ezek csak úgy jönnek. Én a szerelem első látásra híve vagyok, ha nem történik meg elsőre, akkor nem erőltetem. Én úgy gondolom, hogy a kierőszakolt érzelmek nem olyan erősek, mint a spontán dolgok. De most legjobban úgyis a tanulás köt le és a képességem kiismerése. Stréber vagyok. - vigyorgok.
Rákönyökölök a térdemre, így már egész kényelmes az ülés.
- Neked nincs honvágyad?

-Hát, az én sem.
*Feleli csendben, és letelepszik a lánnyal szemben a székén.*
-Azt hiszem én is, de ebben a suliban a stréberek tanulnak meg először repülni, úgyhogy talán ez nem annyira gáz.
*A honvágy szó hallatán felkacag.*
-Ne haragudj, de a 6 napos órarend, és a szuper képességű bunkókkal együtt is ezerszer szívesebben vagyok itt, mint otthon. Anyám elkezdett randizni, és valahogy nem vagyok rá kíváncsi...
*Mélyet sóhajt, és a földre bámul.*
-Amúgy meg, ha valamiért mégis nagyon hiányozna, bármikor haza tudnék sétálni innen.
*Újra mosolyra húzza a száját, és felnéz Erin-re.*
-De gondolom, ha az ember másik országból jött, akkor nem ugyan az a helyzet. Fogadok nagyon hiányzik a kis tesód.

Igaza van Gabrielnek, le leszünk foglalva, máson jár majd az eszünk, nem otthon. De ahogy hallom, neki nem okozott nagy gondot eljönni otthonról.
~ Igaz, én se teketóriáztam sokat, de nekem jobb most itt. Nem gondolok folyton arra. ~
Már csak a helyi statisztikai adatokból kiindulva teszem fel a számomra legevidensebb kérdést neki.
- A szüleid elváltak? Biztosan rossz lehet, hogy anyukád új apára pályázik.
Én eddig bele sem gondoltam, hogy mi lenne, ha anya elkezdene valaki mással találkozgatni. Alighanem kiborulnék, és hetekig lelki válságban gyötrődnék, mint a baleset után. Az azt jelentené, hogy már ő sem hisz abban, amiben én még reménykedek. Nagyi adta fel elsőnek a reményt, utána kövesse az anyám? Ez felérne egy árulással.
- Na ja, én nem gyalogolok csak úgy haza. Én egy kicsit bajosan vagyok ezzel, még az időeltolódás is megvisel. Te ezen a környéken laksz?
Belegondolok, hogy vajon mennyire hiányzik az öcsém. Nem nagyon tudom eldönteni.
- Fogalmam sincs, hogy mennyire hiányzik nekem. – zavartan felnevetek – Emlékeztet egy rokonomra, és most jobb távol maradni tőle. Majd ha egy kicsit idősebb lesz, akkor szorosra fűzöm vele a kapcsolatot, de most még nem. Amúgy is szinte még csak baba, nem sokat lehet vele kezdeni.
Többet nem beszélek az öcsémről, ha nem firtatja a dolgot Gabriel, de így sem fogok túl mélyre bonyolódni az emlékekben. Ciki lenne itt bőgni.

-Igen...
*Egy szóban, és mély levegővételben foglalja össze véleményét a témáról. *
-Hát igen, az szép mutatvány lenne...Mondjuk ki tudja, lehet pár év, és szárnyaink nőnek. Neked jól állna.
*Rákacsint a lányra, utána pedig kitekint az ablakon abba az irányba, amerre szerinte a házuk fekszik.*
-Hát, elválaszt tőle fél New York, meg a Hudson, de amúgy igen. Igaz ezen a részen még soha életemben nem jártam az előtt.
~Akkor jól tippeltem, tényleg kisbaba. Szegényt valamiért nagyon elszomorítja a téma, talán jobb, ha nem firtatom tovább.~
*Hirtelen felpattan a székéből, de nem ám olyan költő értelemben, a szó szoros értelmében ugrik.*
-No de...Nem úgy volt, hogy felfedezzük a sulit?
*Kérdi széles vigyorral az arcán.*
-Ha még van kedved hozzá, az előtt kéne nekivágnunk, mielőtt takarodót fújnának...persze utána biztosan nagyobb kaland lenne...

~ Jól állna a szárny? ~
Megnézem a vállaimat és valahogy nem tudom elképzelni, hogy kis Cupidóként repkedjek a város felett. És csak reménykedek benne, hogy nem lesz testi tünete a mutációmnak, mert akkor lőttek a családi látogatásoknak és a nyári szüneteknek.
Azért egy kicsit irigylem Gabrielt, hogy legfeljebb buszra száll, vagy stoppol és otthon is van. Nekem kábé az egész zsebpénzem rámenne az utazásra, ha úgy döntenék, magamtól lógok el. De ilyet nem tennék, maximum vészhelyzetben.
Aztán hirtelen összerezzenek a gyors mozgás miatt.
- Ja, igen. De menjünk, még egy csomó dolog van, amit meg akarok nézni.
Felkecmergek a földről és indulásra készen várakozok.

Valamiért az az érzése támad, hogy gyengécske bókja teljesen mellé ment. Úgy tűnik itt a szárnyakról mindenki a testi elváltozásokra asszociál először, nem pedig az angyalokra. Mondjuk logikus....*
-Ó, bocsi...
*A világért sem akarta a frászt hozni a lányra, bár el kell ismernie, hogy egy üvegszőnyeg nagyon dekoratív darabja volna a szobájának, még ha nem is lenne kimondottan praktikus...*
-Valamiért így szoktam kiszállni...Ne haragudj, ha megijesztettelek.
*Az ajtó felé biccent fejével.*
-Vár ránk a nagyvilág.

Én részemről kimegyek a folyosóra, és megvárom, amíg idegenvezetőm esetleg bezárja az ajtót, vagy elrendezi, amit akar. A folyosón néha hangokat hallok, biztosan a többi gyerek duruzsol a szobájában. Telefon, pizsi parti, stb. Kíváncsi vagyok, hányan lehetünk. De nem rágódok rajta, évközben megtudom.

//Írtam ám PM-et//

*Követi a lányt, majd miután kilépett a folyosóra, ezúttal kulcsra zárja maga mögött az ajtót.*
-Nem tudom mennyi értelme van ezen a helyen, de így olyan, mintha saját lakásom lenne.
~Jár ide egyáltalán olyan diák, akinek egy zárt ajtó gondot jelent?~
-Tehát akkor a kertben egyeztünk meg?
*Ezzel elindulnak lefelé a lépcsőn, majd kifelé az épületből. Kis szerencsével már senkivel sem futnak össze, így...

//Folytatás: Iskola Udvar, kert //