Közösségi szoba

A professzor utoljára még megkérdi, hogy ki jön és ekkor döbbenek le. Alig maradtunk páran. Sokkal többre számítottam és ahogy nézem, a tanárok is. A többi diák elszel, úgy gondolom leülök egy picit, de gyors eligazítás és figyelmeztetés "ne használják a mutációjukat" már indulunk is. Én mivel nem vagyok felöltözve gyorsan elsietek a szobámba.

Felkapom a szép fehér kapucnis kabátomat és elindulok a kijárat felé. Egész pontosan néhány diák segítségével elérem a kijáratot, ahol a két kísérőtanár beszélget és várja a diákokat. Észreveszik, hogy jövök és abbahagyják, de az utolsó mondatot még hallom.
~Kiderítik, hogy mi van vele? Elég gondterheltnek tűnik Mr. Logan, vajon mi lehet?~ kíváncsiskodom magamban, de inkább csak illedelmesen odasétálok.

- Üdvözlöm tanárnő és izé... Tanárú.... Mr. Logan. Még csak egy hete vagyok itt és igyekszem majd betartani, amit kért... Csak még nem tudom kontrollálni, sajnos. Remélem nem okozok ezzel galibát. - nézek lefelé szégyenlősen, miközben velük beszélek. Már nagyon várom, hogy jöjjön valaki és elterelődjön rólam a figyelem. Megkönnyebbülök, amikor halk hóropogást hallok a hátam mögül.

- Igazad van, de én megelégednék egy tanárral is. - válaszolok Gabrielnek. Azt már nem teszem hozzá, melyik azaz egy tanár, akire gondolok.
Max kis attrakcióján csak vigyorgok. Eszméletlen nagy pofátlanságnak érzem ezek után így odaállítani elé, én a helyében meghúznám magam a sorvégén.
~ Hát ez nem jött be. ~ - állapítom meg, mikor látom, hogy Mr. Logan nem viszonozza a köszönést. Jogos.
Ororo tanárnő figyelmeztetését nekem nem kell kétszer elmondani, nem akarok bajszot akasztani az ofővel. Meg aztán szerintem fölösleges mondani. Kicsit sértetten húzom fel az orromat, hogy ilyen dolgokat feltételeznek.
~ Nem hiányzik, hogy a karácsonyfához kötözzenek, és elégessenek boszorkányságért. ~
Nekem személy szerint nem kell messze mennem a kabátomért, mert most jöttem be és törtnetesen még most itt vannak a ruhadarabok a földön. Felnyalábolom őket és visszaöltözök. Pikk-pakk készen is vagyok, amikor eszembe jut, hogy azért kéne magammal vinni némi pénzt és táskát. Fáradtan sóhajtok, ebben a hacukában le fogok izzadni, mire felcaflatok az emeletre és vissza.
- Mindjárt jövök. – mondom Gabrielnek.
Hősiesen, amennyire csak tudok, igyekszem. Mire visszaérek a cuccommal, az osztályfőnök és az új tanár beszélgetéseiből csak az utolsó mondat töredékét hallom. „mi az összefüggés közted és Cur…” Nem tudom hová tenni, lehet csak valami teljesen általános dologról beszélgettek.
Gyors pillantás azokra, akik kilógnak a sorból, történetesen Trant, Kurt és Craig. Trant így beöltözve, patkányszerű izével a vállán – ami még beszél is! Ez állati nagy. – úgy fest, mint egy csöves. Szegény fiú iránt sose tudtam legyűrni az undoromat, szégyellem is magam miatta, mert amúgy nem tehet róla. Biztos a háta közepére kívánja a dolog, akárcsak a többi testileg megváltozott tanuló.
Beállok a sorba valahová Gabriel környékére, akit a legjobban ismerek, de Mr. Logan olyan barátságtalan pillantásokat vet hátra a csapatra – vagy csak rám? –, hogy biztos vagyok benne, a télapós megjegyzésem miatt van, amit többen is hangosan díjaztak.
~ Pokolian hiányzik Mr. McCoy. Miért nem jön velünk kísérő tanárnak? Különben se vagyunk annyian, hogy két tanár keljen hozzánk. ~
Az előttem álló hátát nézem, pontosabban Dean Newman-ét, és megállapítom, hogy ezt a fiút nem ismerem.
- Szia! Új vagy?

A jelentkezés lezárult, mindenki elindul a saját dolgára. Az arcokra nem igazán figyeltem, ami feltűnt, hogy Vanessa nem jelentkezett. Kár, pedig ez most egy ideális alkalom lett volna, hogy sült gesztenyét eszegetve jobban megismerjük egymást. Vadóc egy csaj, de talán pont ettől lesz izgalmas.
Gyorsan felugrok egy pulcsiért, és egy melegebb dzsekiért. Csak felkapom őket, és már rohanok le. Odalent már nincs olyan nagy tömeg, már csak azok maradtak, akik jönnek a külvilágba. Egy lányon, (aki szép, mint az álom) megakad a szemem. Talán Ő az első igazán bátor lány, aki a -többiek által csak szőrmóknak nevezett- tanárhoz odamerészkedik. Még csak egy hete van itt, nem csoda, hogy nem ismerős az arca.
A lányon felbúzdulva a kis Trant is odamerészkedik Logan úrhoz. A kis hörcsög is csak járatja a száját, Trant legnagyobb szerencsétlenségére. Ennél az embernél nem hiszem, hogy a cserfes személyek jó benyomást tennének. Főleg, ha az egy állat.
Elindulok én is a tanár felé, de igazából az újonnan kialakult klikkhez tartok. Menet közben oadobok egy "Jónapot kívánok!" köszönést, és biccentek a fejemmel, majd megfogom a két bebugyolált barát vállát, és megszólítom őket.
-Sziasztok srácok, mi a helyzet? Látom felkészültetek a kiruccanásra. Ne aggódjatok, nem lesz semmi baj.- És újra atanár felé biccentek. Amilyen vadállat ez, biztosan rendben leszünk. Vigyorgok is hozzá, hogy jó benyomást tegyek a srácokon, majd megpaskolom a vállukat, és továbbhajtok.
Az új lány felé megyek, és próbálok mosolyogni. Mikor odaérek hozzá, előveszem a szívtipró oldalamat.
-Szia! Hallottam, új vagy közöttünk! Honnan jöttél? Ha bármi segítség kell, hozzám fordulhatsz bizalommal.

Na legvégén fújnak egy oszolj stílust, miután megtudtuk, hogy nem kellene használni a mutációnkat. Hát mondjuk nekem nem szerepelt a terveim között, de jó hogy figyelmeztetnek, mert a végén még szánt szándékkal el akartam volna érni, hogy belevessenek valamelyik csatornába, miután leköpködtek. Na jó, tudom én, hogy nem úgy értette a tanárnő, szóval csak bólintok kegyet beleegyezően, aztán irány öltözni. Nekem nem kell a szobámba menni, mivel az egyik lenti fogasra fel van akasztva a cuccom, de előtte benézek a konyhába, és egy gyors szendvics legyűrése után felkapom a kabátomat. Mire kiérek, már szép számmal vannak, legalábbis a menni készülők fele tuti ott van. Kilépve az ajtón nyújtózok egyet, és széles jó kedélyű mosollyal nézem a havas tájat. Na szupi! Imádom ezt az évszakot. Nem éppen vagyok az a depressziós csávó, meg anti-szoc típus, szóval kiszemelek magamnak valakit, mondjuk... őt! Eztán pedig Andrew mellé lépek, akiről hallottam ezt-azt Vanessa terén de hát nem akaork én itt bekavarni, meg hát látom most épp másnál keresi a vigaszt. megértem. Vanessa... öcsém az a Tigris lány... nehéz eset. De mind egy. Hagyom had cserkéssze be majd Adnrew, csak nehogy fordítva történjen a dolog és a cica harpja lle a vadász fejét.

-Hali! Anthony vagyok! De hívj inkább Tonynak.

Köszöntöm a lányt, ha netán nem ismerne, eztán a bemutatkozás megtétele után csak hagyom had ismerkedjenek a többiek. Fél szemmel mr. Logan felé sandítok, és megfordul a fejembe, hogy ő aztán ki van gyúrva, és úgy látszik a szőr fűti őt, mivel nincs túlzottan beöltözve. Én még így pulcsiban, és kabátban is érzem a hideget.

-Nyugi...
*A mondat végét már csak suttogni meri.*
-...valamiért az az érzésem, hogy ezek ketten egymással lesznek elfoglalva inkább.
*Max megmozdulása különösebben nem köti le a figyelmét, viszont így, hogy eltűnt a képből, már ő is láthatja a beszélő hörcsögöt, amiért mindenki úgy oda van. Ő maga csak vállat von, és újra Erin felé fordul.*
-Hát, lehet nekem sem ártana felöltözni...akkor itt találkozunk.
~Lépcsőn menjek, vagy csak ugorja fel az emeletre?~
*Egy hatalmas szökkenéssel az emelet felé veszi az irányt.*
Ha itt egyesek belerondítanak a Quantum mechanika törvényeibe, nehogy már a sima fizika miatt aggódjak, nem igaz? BASSZUS!!~
*Kicsit rövidre sikerült az ugrás, és a lába beleakadt a korlátba. Szerencsére az utolsó pillanatban el tudta kapni azt, és végül ott ért földet ahol szeretett volna, anélkül, hogy kárt tenne magában, vagy a berendezésben, de azért jól megijesztette magát.*
~Francba, ez közel volt....mondjuk akik nem tudják, hogy nem direkt csináltam, azok szerint tuti látványos volt az a bukfenc...~
*Beszalad a szobájába, és magára kapja fekete kabátját. Sapkával, sállal nem vacakol, de azért egy pár kesztyűt zsebre vág, hátha kell. Kifelé menet még felkapja a pénztárcát az asztalról, mielőtt vissza szaladna a bejárat felé.*
~Jobban oda kell figyelnem, mostanában túl kényelmesen ugrándozom, apropó.~
*Lehuppan az emeletről, majd a gyülekező tömeg felé veszi az irányt. Amikor meglátja a 3 fős Titkos Mutáns Testvériséget, ellenállhatatlan vágyat érez arra, hogy ő maga is fejére húzza kapucniját, és csatlakozzon a bandához, de végül arra jut, hogy Ororo néni nem találná jó viccnek, és lemond a dologról.*
~Nocsak, a professzor segíteni akar neki? Hát, kezdetnek kölcsön adhatná neki a borotváit...~
*A csuhásokon kívül felfedez egy másik tömörülést is, melynek központjában az új lány áll.*
~Na...látom Andrew nem vesztegeti az időt...~
*Egy mély levegővétellel, és egy felcsóválással lerendezi magában a dolgot. Közben Erin is visszatért, és láthatóan talált is magának egy játszótársat. Ő sem akar kimaradni a társalgásból, ezért kezét nyújtja Dean felé.*
-Nem maradtál ki semmiből. Az én nevem amúgy Gabriel.
~Biztos, hogy volt már közös óránk, ha ittvan egy hete...vagy mégsem?~

2000. december 16.
15:30

Miután az utolsók is megérkeznek, köztük Jubilee, Linda, Tim, abban a pillanatban Ororo tanárnő végig néz a kisebb csapaton köszönti őket és fél-hangosan megszólal.

-Ha mindenki megvan, akkor indulhatunk is! Szeretném ha nem okoznátok galibát, mivel tömegközlekedéssel fogunk végig utazni a városon.

Ezzel pedig lassan elindul a sereghajtó két felnőtt, akiknek léptei ropogva törik meg a szűz hóban a csendet. Logan csak morogva vonja meg vállát a felé intézett szavak hallatán, kivéve Trantnél.

-Ne aggódj pubi, engem nem érdekel a külsőd...

Mondja közönyösen, amit talán nehéz eldönteni hogy sértésnek, vagy bóknak szánt. Ami különös, hogy Loganen nem láthatja Trant hogy bármiféle "undor" hatalmába kerítené. A diákok gondtalanul, és minden probléma nélkül beszélgethetnek, és lesz is rá idejük, hisz Staten Islandtól eljutni Manhattenig egy elég hosszú túra, még a tömegközlekedéssel is, ami előttük áll. Akár tetszik, akár nem, sajnos másképp nem fognak tudni a gyerekek a Central Parkba érni. Talán bő egy órás utazás az mire elérik a célállomást, ez idő alatt pedig Ororo tanárnő igen nagy figyelmet szentel a csapatra, mint felvigyázó, de különös módon nem szigorú, hanem sokkal inkább baráti módon közeledik immáron tanítványai felé. Ha arról van szó el is beszélget bárkivel, korlátok nélkül. Ez idő alatt pedig Logan csak élvezi ön önmaga társaságát. Úgy fest eléggé magának való. Vagy csupán nincs hangulata egy csapatnyi gyerekkel jó pofizni. Kitudja? De lehet az utóbbi most a helytálló.


//Folytatás: Manhattan :: Central Park :: A park keleti része//

//Előzmények: Manhattan, Utcák//

A közösségi szoba üres. Ahogy elnézem szinte az egész ház üres. A többiek alszanak, vagy a kórházban vannak. Gondolom a tanárok nem akarták őket az est közepén rosszhírekkel terhelni karácsony előtt.
Kihámozom magamat a meleg ruhákból és a szoba legkényelmesebb kanapéjára dobom magam.
- Jaj, de jó itthon lenni. Kíváncsi vagyok mikor fognak berendelni minket, hogy meséljük el pontról pontra a történteket.

*Furcsa, de látva, hogy a lány mennyire elpirult, Gabriel kicsit megnyugodott. Jobban nem szeretné zavarba hozni őt, ezért inkább nem említi többet a fagyöngy témát, Erin reakciója úgyis elárult mindent, amit tudni szeretett volna.*

*Az iskolába érve ő maga is leveti meleg ruháit, bár az ő esetében a többesszám csak a sapkája miatt szükséges, egyébként csak egy kabátot vett fel, normál utca ruhái fölé. Miután megszabadult eme hatalmas 9lt9zék mennyiségtől, a lány mellé heveredik a kanapén.*
-Nem tudom - feleli a lány felé fordulva. Amennyibe ő is felé fordul, úgy természetesen a szemébe néz - de nekem nem sürgős, hogy odaadják az életmentő medálomat....vagy a számlát azokért a pálinkákért...
~Akkor jó ötletnek tűnt.~
-Egyébként neked nincs mitől tartani, csak rád kell nézni, és tudják, hogy jó kislány vagy.

- Pálinkák? – fordulok szembe a fiúval. – Lemaradtam valamiről?
Még a végén az is bebizonyosodik, hogy a részeges karate mester nem is volt akkora marhaság.
- Na azért te sem vagy egy vandál, valljuk be. – kacsintok rá – Mondj egy esetet, amikor direkt rongáláson kaptak. Kivétel a mait, mert akkor megkövetelte a helyzet.
A sárkányra nézek az ölembe.
- Tényleg, azt még ki kell fizetnem. De… kinek is? Ugye nem loptad el?

-Ja tényleg - kap a fejéhez - te akkor azt tetted, amit egy normális ember tenne, és elbújtál. Annyira nem nagy dolog, kölcsönvettem pár üveg szeszt, és felgyújtottam vele a bestiát. Sajnos nem állította le....
*A lány megjegyzésén mosolya csak még szélesebbre húzódik. Való igaz, a tipikusnak számító heti 3 kihágáshoz képest az ő eddig nullája tényleg nagyon kevés, ám nála ez nem csoda...*
-Jól van lebuktam, jó kisfiú vagyok - feleli kacérkodva - túl jó hatással vagy rám.
~Mondjuk tényleg. Ötös földrajzból? Korábban azt hittem hármas a legjobb jegy, bár olyat se sűrűn kaptam...~
*Felszalad a szemöldöke a puszta feltételezés hallatán is, hogy ő lopásra vetemedett volna.*
-Ezek szerint mégis látsz bennem rossz fiút - most ő kacsint a lányra - ne aggódj, kifizettem azzal a borzalmas álarccal együtt...ami azt jelenti, hogy csak nekem lógsz... Hmm...
*Megvakargatja szakállát, amit jelenleg még nem hord, miközben nagyon elgondolkodik valamin.*
-Mond csak, megvan még az az adag pattogatott kukoricád a konyhában? Úgy megnéznék valamit, mielőtt elkezdenek órákat tartani kettőnknek...

Elhűlve hallgatom a történetet, amiről lemaradtam. Felgyújtotta volna? Hitetlenkedve csóválom a fejemet.
A sárkány árára még élénken emlékszem, így ha akarna, sem tudna lerázni magáról Gabriel. Elhatározom, hogy holnap kifizetem neki. Ma már nem érzek lelki erőt ahhoz, hogy számolgassam a pénzemet és tisztázzam a tartozásaimat.
- Holnap megkapod az árát. És ne is gyere azzal, hogy nem, mert ez nem a te ajándékod lesz az öcsémnek. – előzöm meg a kardoskodást, ha esetleg felvetné.
Az álarcról nem rémlik semmi. Biztosan happolt gyorsan egyet magának, csak nem tudom honnan. Ha fene fenét eszik is, akkor sem ugrik be, hogy a játékboltban vagy máshol láttam volna jelmezest vagy álarcost.
- Tudd meg, hogy kinézem belőled. Főleg az után, hogy piát loptál és gyújtogattál… Már elindultál a lejtőn. – tréfálkozok vele. – Nem tudom meg van-e még a kukorica. Minden azon múlik, hogy nem zabálták-e fel. Én attól tartok frisset kell csinálni. De neked még van kedved ma filmet nézni? – kérdem hitetlenkedve.
Nekem inkább az ágyamhoz volna kedvem. Túl sok cukrosat ehet ez a gyerek, ha ennyire buzog benne az energia.

-Francba, akkor vehetek neki mást - vágja rá nevetve - de amúgy tényleg nem kell sietned vele, itt úgysem megyünk sokra a pénzzel.
Hallva a lány viccelődését, közelebb húzódik hozzá a fotelban, majd sejtelmes vigyorral az arcán, alig hallhatóan súgja Erin-nek:
-Nem is tudod mennyire.
Ahogy jobban belegondol, kevés dolgot tudna elképzelni, amire jobban vágyik most ebben a pillanatban, mint a jó meleg, pihe puha ágyikójára. Kedve persze lenne hozzá attól, csak fél, hogy energiája nem lenne, ha tényleg olyan hosszú az a film, mint állítják.
-Lenne...de nem szeretném, hogy bealudj rajta, és én emiatt kimaradjak a sziporkáidból. Ugye jól látom, hogy rád férne egy kiadós szunya?
Felkel a fotelből, majd a kezét nyújtja a lány felé, azzal a céllal, hogy felsegítse onnan. Na nem mintha szüksége lenne erre a lánynak, de valamiért úgy hozzászokott ehhez a mozdulathoz ma.
-Haza kísérhetlek? -Kérdi, ismét nevetve.

Az „igéző szemek” technika nálam nem jön be. Valamiért mindig nevethetnékem támad, ha valaki előveszi a Don Juhan pózt. Ez annyira filmes, hogy már rontja az egyéniséget és semmi sem marad a egyediségből. De azért Gabrieltől aranyos.
- Bizony, nem ártana, mert helyben elalszom, Nem terveztem ilyen hosszúra a napomat. Tegnap sem aludtam jól. Hideg front volt, fájt a fejem.
Elfogadom a felajánlott kezet és belékarolok.
- Örömmel venném, uram, ha felkísérne a lakosztályomra. – vigyorgok hatalmasat.

Viszonozza a lány mosolyát, majd mint aznap már sokszor, a lánnyal az oldalán indul meg, ezúttal a lány szobája felé. Hihetetlenül gyorsan teszik meg az oda vezető utat, igaz nem is volt valami messze.
-Megérkeztünk hölgyem. Én... - szégyenlősen kezdi nézni a cipőjét, mintha valami nagyon érdekes lenne oda írva. - örülök, hogy jól vagy. Vigyázz magadra, és szép álmokat...
~Micsoda kitűnő tanács, hisz marha veszélyes tud ám lenni ez a szoba...ó Jézusom...~
Még mindig nem engedi el a lányt. Ahogy közelebb hajol hozzá, hogy megpuszilja búcsúzóul, hirtelen újra átéli a ma történteket, azt hogy hányszor haltak meg majdnem mind a ketten, és egyszerre szégyellni kezdi magát, amiért ilyen gyáván viselkedik. Hirtelen pályát változtat, és az arca helyett a szájára adja a búcsú puszit, ami annyira nem is puszi, ha a lány sem löki őt el magától.

//Szia! Bocsi, csak jó rég néztem az e-mail-eimet //

A szobákhoz vezető folyosó kihalt, biztos mindenki az igazak álmát alussza. Nem baj, így legalább nem kell válaszolnunk az olyan tolakodó kérdésekre, hogy miért nézünk ki nyúzottan és koszosan. Alig várom már az ágyba bújást.
Az ajtóm előtt szembefordulok barátommal, hogy elbúcsúzzak. Gabriel viszont furcsán viselkedik.
~ Szegényke, biztos hulla fáradt és ezek a történések is megrázták. ~
Nem is vagyok vele tisztában, hogy mennyire mellélőttem ezzel a gondolattal, ugyanis mire észbe kapok, az esti búcsú puszi nem az arcomra megy, sokkal inkább a számra kapom. Annyira megdöbbenek, hogy se nem húzódok el, se nem viszonzom. Állok, mint egy faszent, és érzem, ahogy elönt a meleg. Mikor lett ilyen magasra tekerve a fűtés?

A jó hír, hogy a lány nem szaladt el sikítva, a rossz pedig, hogy olybá tűnik sikerült a frászt hoznia szegény lányra, de olyannyira, hogy komolyan aggódni kezd érte, ezért gyorsan átöleli őt, mielőtt hanyatt esne.
-Minden oké?
Ő maga is meglepődik rajta, mennyire magabiztosnak tűnik a hangja hirtelen. Semmi dadogás, vagy remegés, de még csak olyan kötőszavakat sem használt, mint "izé", vagy "hát", annak ellenére, hogy nagyon fél tőle, mit fog reagálni Erin, ha egyszer magához tér. Az örökkévalóságnak tűnő 5 másodperc végén, ami között telt el, hogy ajkai elhagyták a lányét úgy dönt, inkább nem várja meg, s újabb lágy csókot lehel a lány ajkaira.

„Minden oké?” Hallom fejemben a kérdést, de valamiért bilincs van a mellkasom és nem tudok levegőt venni a válaszhoz. Nem érzek mindent rendben, ami azt illeti, össze vagyok zavarodva. Kusza képek tódulnak az agyamba, nehéz nap volt, ezt a befejezést már nehezen viseli el az agyam tiltakozás nélkül.
Én mindig barátként tekintettem Gabriel-re, mégpedig nagyon jó barátként, de többre nem. A második próbálkozásnál sután megkísérlem eltolni magamtól a fiút és fájdalmas arckifejezéssel nézek rá.
- Sajnálom, de… Én erre nem vagyok felkészülve.

-Semmi baj - feleli, s egy percig sem ellenkezik a mozdulat ellen - megértem.
Bár fáj az elutasítás, végül elereszti a lányt, s egy apró lépést el is távolodik tőle. Hazudna, ha azt mondaná, nem félt ettől, és ebben a pillanatban nagyon sovány vigasz az, hogy legalább megpróbálta.
-Hát...akkor jó éjt...
Szomorúan fordít hátat a lánynak, hogy minél előbb a szobájába kerülhessen innen. Talán Erin-nek is jobb, ha most nem látja őt egy darabig...
~Francba,francba,francba!~
Az utolsó pár métert már futva teszi meg. Bezárkózik szobája mélyére, és hónapok óta először izzítja be a Starcraft-ot, ha már 15 évesen nem rúghat be, hogy elfeledje bánatát.