Közösségi szoba

2000. december 16.
15:30

Miután az utolsók is megérkeznek, köztük Jubilee, Linda, Tim, abban a pillanatban Ororo tanárnő végig néz a kisebb csapaton köszönti őket és fél-hangosan megszólal.

-Ha mindenki megvan, akkor indulhatunk is! Szeretném ha nem okoznátok galibát, mivel tömegközlekedéssel fogunk végig utazni a városon.

Ezzel pedig lassan elindul a sereghajtó két felnőtt, akiknek léptei ropogva törik meg a szűz hóban a csendet. Logan csak morogva vonja meg vállát a felé intézett szavak hallatán, kivéve Trantnél.

-Ne aggódj pubi, engem nem érdekel a külsőd...

Mondja közönyösen, amit talán nehéz eldönteni hogy sértésnek, vagy bóknak szánt. Ami különös, hogy Loganen nem láthatja Trant hogy bármiféle "undor" hatalmába kerítené. A diákok gondtalanul, és minden probléma nélkül beszélgethetnek, és lesz is rá idejük, hisz Staten Islandtól eljutni Manhattenig egy elég hosszú túra, még a tömegközlekedéssel is, ami előttük áll. Akár tetszik, akár nem, sajnos másképp nem fognak tudni a gyerekek a Central Parkba érni. Talán bő egy órás utazás az mire elérik a célállomást, ez idő alatt pedig Ororo tanárnő igen nagy figyelmet szentel a csapatra, mint felvigyázó, de különös módon nem szigorú, hanem sokkal inkább baráti módon közeledik immáron tanítványai felé. Ha arról van szó el is beszélget bárkivel, korlátok nélkül. Ez idő alatt pedig Logan csak élvezi ön önmaga társaságát. Úgy fest eléggé magának való. Vagy csupán nincs hangulata egy csapatnyi gyerekkel jó pofizni. Kitudja? De lehet az utóbbi most a helytálló.


//Folytatás: Manhattan :: Central Park :: A park keleti része//

//Előzmények: Manhattan, Utcák//

A közösségi szoba üres. Ahogy elnézem szinte az egész ház üres. A többiek alszanak, vagy a kórházban vannak. Gondolom a tanárok nem akarták őket az est közepén rosszhírekkel terhelni karácsony előtt.
Kihámozom magamat a meleg ruhákból és a szoba legkényelmesebb kanapéjára dobom magam.
- Jaj, de jó itthon lenni. Kíváncsi vagyok mikor fognak berendelni minket, hogy meséljük el pontról pontra a történteket.

*Furcsa, de látva, hogy a lány mennyire elpirult, Gabriel kicsit megnyugodott. Jobban nem szeretné zavarba hozni őt, ezért inkább nem említi többet a fagyöngy témát, Erin reakciója úgyis elárult mindent, amit tudni szeretett volna.*

*Az iskolába érve ő maga is leveti meleg ruháit, bár az ő esetében a többesszám csak a sapkája miatt szükséges, egyébként csak egy kabátot vett fel, normál utca ruhái fölé. Miután megszabadult eme hatalmas 9lt9zék mennyiségtől, a lány mellé heveredik a kanapén.*
-Nem tudom - feleli a lány felé fordulva. Amennyibe ő is felé fordul, úgy természetesen a szemébe néz - de nekem nem sürgős, hogy odaadják az életmentő medálomat....vagy a számlát azokért a pálinkákért...
~Akkor jó ötletnek tűnt.~
-Egyébként neked nincs mitől tartani, csak rád kell nézni, és tudják, hogy jó kislány vagy.

- Pálinkák? – fordulok szembe a fiúval. – Lemaradtam valamiről?
Még a végén az is bebizonyosodik, hogy a részeges karate mester nem is volt akkora marhaság.
- Na azért te sem vagy egy vandál, valljuk be. – kacsintok rá – Mondj egy esetet, amikor direkt rongáláson kaptak. Kivétel a mait, mert akkor megkövetelte a helyzet.
A sárkányra nézek az ölembe.
- Tényleg, azt még ki kell fizetnem. De… kinek is? Ugye nem loptad el?

-Ja tényleg - kap a fejéhez - te akkor azt tetted, amit egy normális ember tenne, és elbújtál. Annyira nem nagy dolog, kölcsönvettem pár üveg szeszt, és felgyújtottam vele a bestiát. Sajnos nem állította le....
*A lány megjegyzésén mosolya csak még szélesebbre húzódik. Való igaz, a tipikusnak számító heti 3 kihágáshoz képest az ő eddig nullája tényleg nagyon kevés, ám nála ez nem csoda...*
-Jól van lebuktam, jó kisfiú vagyok - feleli kacérkodva - túl jó hatással vagy rám.
~Mondjuk tényleg. Ötös földrajzból? Korábban azt hittem hármas a legjobb jegy, bár olyat se sűrűn kaptam...~
*Felszalad a szemöldöke a puszta feltételezés hallatán is, hogy ő lopásra vetemedett volna.*
-Ezek szerint mégis látsz bennem rossz fiút - most ő kacsint a lányra - ne aggódj, kifizettem azzal a borzalmas álarccal együtt...ami azt jelenti, hogy csak nekem lógsz... Hmm...
*Megvakargatja szakállát, amit jelenleg még nem hord, miközben nagyon elgondolkodik valamin.*
-Mond csak, megvan még az az adag pattogatott kukoricád a konyhában? Úgy megnéznék valamit, mielőtt elkezdenek órákat tartani kettőnknek...

Elhűlve hallgatom a történetet, amiről lemaradtam. Felgyújtotta volna? Hitetlenkedve csóválom a fejemet.
A sárkány árára még élénken emlékszem, így ha akarna, sem tudna lerázni magáról Gabriel. Elhatározom, hogy holnap kifizetem neki. Ma már nem érzek lelki erőt ahhoz, hogy számolgassam a pénzemet és tisztázzam a tartozásaimat.
- Holnap megkapod az árát. És ne is gyere azzal, hogy nem, mert ez nem a te ajándékod lesz az öcsémnek. – előzöm meg a kardoskodást, ha esetleg felvetné.
Az álarcról nem rémlik semmi. Biztosan happolt gyorsan egyet magának, csak nem tudom honnan. Ha fene fenét eszik is, akkor sem ugrik be, hogy a játékboltban vagy máshol láttam volna jelmezest vagy álarcost.
- Tudd meg, hogy kinézem belőled. Főleg az után, hogy piát loptál és gyújtogattál… Már elindultál a lejtőn. – tréfálkozok vele. – Nem tudom meg van-e még a kukorica. Minden azon múlik, hogy nem zabálták-e fel. Én attól tartok frisset kell csinálni. De neked még van kedved ma filmet nézni? – kérdem hitetlenkedve.
Nekem inkább az ágyamhoz volna kedvem. Túl sok cukrosat ehet ez a gyerek, ha ennyire buzog benne az energia.

-Francba, akkor vehetek neki mást - vágja rá nevetve - de amúgy tényleg nem kell sietned vele, itt úgysem megyünk sokra a pénzzel.
Hallva a lány viccelődését, közelebb húzódik hozzá a fotelban, majd sejtelmes vigyorral az arcán, alig hallhatóan súgja Erin-nek:
-Nem is tudod mennyire.
Ahogy jobban belegondol, kevés dolgot tudna elképzelni, amire jobban vágyik most ebben a pillanatban, mint a jó meleg, pihe puha ágyikójára. Kedve persze lenne hozzá attól, csak fél, hogy energiája nem lenne, ha tényleg olyan hosszú az a film, mint állítják.
-Lenne...de nem szeretném, hogy bealudj rajta, és én emiatt kimaradjak a sziporkáidból. Ugye jól látom, hogy rád férne egy kiadós szunya?
Felkel a fotelből, majd a kezét nyújtja a lány felé, azzal a céllal, hogy felsegítse onnan. Na nem mintha szüksége lenne erre a lánynak, de valamiért úgy hozzászokott ehhez a mozdulathoz ma.
-Haza kísérhetlek? -Kérdi, ismét nevetve.

Az „igéző szemek” technika nálam nem jön be. Valamiért mindig nevethetnékem támad, ha valaki előveszi a Don Juhan pózt. Ez annyira filmes, hogy már rontja az egyéniséget és semmi sem marad a egyediségből. De azért Gabrieltől aranyos.
- Bizony, nem ártana, mert helyben elalszom, Nem terveztem ilyen hosszúra a napomat. Tegnap sem aludtam jól. Hideg front volt, fájt a fejem.
Elfogadom a felajánlott kezet és belékarolok.
- Örömmel venném, uram, ha felkísérne a lakosztályomra. – vigyorgok hatalmasat.

Viszonozza a lány mosolyát, majd mint aznap már sokszor, a lánnyal az oldalán indul meg, ezúttal a lány szobája felé. Hihetetlenül gyorsan teszik meg az oda vezető utat, igaz nem is volt valami messze.
-Megérkeztünk hölgyem. Én... - szégyenlősen kezdi nézni a cipőjét, mintha valami nagyon érdekes lenne oda írva. - örülök, hogy jól vagy. Vigyázz magadra, és szép álmokat...
~Micsoda kitűnő tanács, hisz marha veszélyes tud ám lenni ez a szoba...ó Jézusom...~
Még mindig nem engedi el a lányt. Ahogy közelebb hajol hozzá, hogy megpuszilja búcsúzóul, hirtelen újra átéli a ma történteket, azt hogy hányszor haltak meg majdnem mind a ketten, és egyszerre szégyellni kezdi magát, amiért ilyen gyáván viselkedik. Hirtelen pályát változtat, és az arca helyett a szájára adja a búcsú puszit, ami annyira nem is puszi, ha a lány sem löki őt el magától.

//Szia! Bocsi, csak jó rég néztem az e-mail-eimet //

A szobákhoz vezető folyosó kihalt, biztos mindenki az igazak álmát alussza. Nem baj, így legalább nem kell válaszolnunk az olyan tolakodó kérdésekre, hogy miért nézünk ki nyúzottan és koszosan. Alig várom már az ágyba bújást.
Az ajtóm előtt szembefordulok barátommal, hogy elbúcsúzzak. Gabriel viszont furcsán viselkedik.
~ Szegényke, biztos hulla fáradt és ezek a történések is megrázták. ~
Nem is vagyok vele tisztában, hogy mennyire mellélőttem ezzel a gondolattal, ugyanis mire észbe kapok, az esti búcsú puszi nem az arcomra megy, sokkal inkább a számra kapom. Annyira megdöbbenek, hogy se nem húzódok el, se nem viszonzom. Állok, mint egy faszent, és érzem, ahogy elönt a meleg. Mikor lett ilyen magasra tekerve a fűtés?

A jó hír, hogy a lány nem szaladt el sikítva, a rossz pedig, hogy olybá tűnik sikerült a frászt hoznia szegény lányra, de olyannyira, hogy komolyan aggódni kezd érte, ezért gyorsan átöleli őt, mielőtt hanyatt esne.
-Minden oké?
Ő maga is meglepődik rajta, mennyire magabiztosnak tűnik a hangja hirtelen. Semmi dadogás, vagy remegés, de még csak olyan kötőszavakat sem használt, mint "izé", vagy "hát", annak ellenére, hogy nagyon fél tőle, mit fog reagálni Erin, ha egyszer magához tér. Az örökkévalóságnak tűnő 5 másodperc végén, ami között telt el, hogy ajkai elhagyták a lányét úgy dönt, inkább nem várja meg, s újabb lágy csókot lehel a lány ajkaira.

„Minden oké?” Hallom fejemben a kérdést, de valamiért bilincs van a mellkasom és nem tudok levegőt venni a válaszhoz. Nem érzek mindent rendben, ami azt illeti, össze vagyok zavarodva. Kusza képek tódulnak az agyamba, nehéz nap volt, ezt a befejezést már nehezen viseli el az agyam tiltakozás nélkül.
Én mindig barátként tekintettem Gabriel-re, mégpedig nagyon jó barátként, de többre nem. A második próbálkozásnál sután megkísérlem eltolni magamtól a fiút és fájdalmas arckifejezéssel nézek rá.
- Sajnálom, de… Én erre nem vagyok felkészülve.

-Semmi baj - feleli, s egy percig sem ellenkezik a mozdulat ellen - megértem.
Bár fáj az elutasítás, végül elereszti a lányt, s egy apró lépést el is távolodik tőle. Hazudna, ha azt mondaná, nem félt ettől, és ebben a pillanatban nagyon sovány vigasz az, hogy legalább megpróbálta.
-Hát...akkor jó éjt...
Szomorúan fordít hátat a lánynak, hogy minél előbb a szobájába kerülhessen innen. Talán Erin-nek is jobb, ha most nem látja őt egy darabig...
~Francba,francba,francba!~
Az utolsó pár métert már futva teszi meg. Bezárkózik szobája mélyére, és hónapok óta először izzítja be a Starcraft-ot, ha már 15 évesen nem rúghat be, hogy elfeledje bánatát.