Közösségi szoba

-Ha könnyebb, mint jégen lehet kipróbálom egyszer.
~Igazándiból, lehet inkább előbb kéne, mint utóbb, tudjátok amíg még emlékszem rá, mit jelent az a szó, hogy "szabadidő".*
-Szerencsétlennek nem tartom magam, de a képességem alapvetően az, hogy akár a legveszélyesebb helyekre is könnyedén el tudok ugrani...arról nem is beszélve, hogy majd minden pulcsim piros, és veled járok egy osztályba.
*Kíváncsian belekukucskál a lány órarendjébe, mely gyakorlatilag a sajátja is egyben.*
~Ó, az év eleje, amikor még a füzeteimnek még egy lapja sincs kitépve, vagy terítik be x-ek, és karikák.~
-Gondolom szuperhőst faragnak belőlünk. De amúgy meg tudom érteni, általánosban én olvasgattam a tesióra helyett. Fura, hogy sosem buktam le...A lényeg, hogy ne félj, biztos nagyon izgi lesz, ha meg mégsem, ez a régi ház tele van rejtett zugokkal. Engem a kémia és a közgáz jobban aggaszt...
*Állára helyezi kezét, és elmélyülten folytatja.*
-Ráadásul...mi értelme a kémiának, a tankönyvek szerint tuti lehetetlen amit csinálsz. Én meg a fizika törvényeire hányok fittyet...
*Hirtelen úgy érzi, mintha elfelejtett volna valamit, egy perccel később pedig gyorsan felkapja az üveg füzetlapot a mellette lévő fotelből, mielőtt még véletlenül ráülne valaki.*
-Hmmm... jut eszembe, én is tudok alkotni...nem épp mutáns képesség, de ez van.
*Ezzel ő is kitép egy lapot füzetéből, és hajtogatni kezdi azt.*
-Neked amúgy van szobatársad? Mellém valamiért nem raktak be senkit...

- Én szívesen megtanítalak, ha egyszer elhatározod magad a görkori mellett. Azt nem mondom, hogy könnyebb, talán csak jobban kell figyelni, hogy ne gurulj ki egy autó elé. Amúgy meg, ha nem is tudod magad összetörni, akkor nem is szorulsz segítségre. – kacsintok – Te leszel a ninja az osztályban. Különben a fizikában meg az ilyen mindennapi tantárgyakban jó vagyok, szóval hozzám fordulhatsz, ha valamit nem értesz.
Visszapillantok az órarendemre és megnézem, hogy mikor lesz közgáz. Igazából ez is új lesz, mert otthon nem tanítottak ilyet (se harcművészetet). Remélem menni fog, de elég jó tanuló vagyok, csak megbirkózom vele, még ha nem is az én világom. Jobban aggaszt valami más.
- Szuperhő…? – kiül rám a megrökönyödés – Mi van? Én legyek egy falon ugráló majom, aki másokat ment meg a sikátorban?
Ez igaz, nem egészen erre számítottam, amikor ide jöttem. Úgy volt, hogy megtanítanak uralni az erőmet, de nem beszéltek arról, hogy egy magánhadsereg része leszek.
- Ugye most csak viccelsz? – kérdem.
Kissé nyavalygónak hathatok, mert szinte folyamatosan vinnyogok valami miatt. Hol a harcművészet, hol a szuperhősdi. Biztosan sokan vágynak a köznép szeretetére és csodálatára, de én valahogy ezzel nem vagyok így. Csak hódolni szeretnék annak, amit szeretek és ebben a tervben nincs sehol a világmegmentés és az önfeláldozás. Csak a családomért tenném ezt meg.
Nagyot sóhajtva dobom bele magam egy kanapéba és komoran figyelem, amit Gabriel alkot. Régen, technikán, én is hajtogattam, de azt már elfelejtettem.
- Nincs szobatársam, de én direkt választottam ezt a lehetőséget. Amíg nem ismerek meg valakit jobban, addig szívesebben leszek egyedül. Meg aztán hozzá vagyok szokva, hogy egyedül legyek. Sokáig nem volt tesóm.

-Hát...
*Habogja, miközben egy picit elvörösödik az arca.*
-Nem akarom lelőni a poént. de az évnyitón úgy láttam, hogy már van egy ninja az osztályban...de azért köszi.
*Meglepi a lány reakciója az sz betűs szó hallatán. Egy pillanatra fontolóra veszi hogy talán nem mindenkinek az az álma, mint neki.*
-Igazándiból úgy értettem, hogy a képességeinkkel mindannyian hozzájárulunk majd egy kicsit ahhoz, hogy jobbá tegyük a világot...mint a vöröskereszt, csak sokkal hatékonyabban. A falon ugrálás egyébként is az én reszortom.
*Most ő kacsint Erin-re.*
-Egyébként valószínű csak azért van ennyi edzés, hogy jól nézzünk majd ki az évkönyvben..ha megnézed a felsőbb osztályokat gyanús, hogy mindenki milyen sportos alkat...
*Ezalatt szinte észrevétlenül hajtogat tovább. Abból ítélve, hogy csak a legritkább esetben néz készülő művére, valószínűleg már sokadszorra csinálja.*
-Én amióta élek az öcsémmel laktam egy szobában....most szédítően tágas az a szoba egymagamnak. Viszont legalább senki sem panaszkodik az állítólagos horkolásomra.
~Sokáig nem volt? Akkor biztos nagyon fiatal a tesója, talán még baba, de amilyen hangsúllyal ezt mondta...fura azt hittem minden lány örül egy kistestvérnek. Lehet ideje volna többet megtudnom a lányokról, mint amit a filmekből tudok....~
-Fel a fejjel, biztos vagyok benne, hogy jól fogunk itt szórakozni.

- Már van? Nem baj, a ninják klánokban élnek, majd összefogtok. Igazából te vagy első az osztályból, akit látok, mert az évnyitóról lecsúsztam, de nem baj. Nem szeretem őket, mindig untat. Szóval a felsőbb éveseket se láttam, kivéve azt a lányt, aki előbb itt volt.
Miközben beszélek, figyelem a formát öltő közönséges papírt. Hihetetlen, hogy voltak olyan unatkozó emberek japánban, akiknek elég pénzük volt papírra, és türelmük is volt, hogy rájöjjenek, hogyan kell azt a darab izét hajtogatni, hogy kapjanak is belőle valamit.
Gabriel vigasztalására csak egy enyhe mosolyt eresztek meg.
- Erre én azért még rákérdezek. Nyugi, nem mártalak be, majd kitalálok valami mesét.
Az origami alkotást még mindig nem ismerem fel, egyszerűen nem tudom megkülönböztetni a hajtogatási technikákat, amíg készen nem lesz.
- Látom elég profi vagy. Régóta csinálod ezt a csendes hobbit? Mi lesz belőle?

-Nem vagyok benne biztos, de szerintem ő is az osztálytársunk..
~Unalmas évnyitó? Na igen, tényleg elég lehangoló tud lenni, vége a nyárnak, és megint kelhetünk korán minden nap.~
*Újabb hajtások, majd egy kis darab papírt, amit korábban tépett le kezd pálcikává görgetni.*
-Szerintem hallunk majd róla majd még eleget anélkül is. Meg persze arról, hogy a nagy hatalommal nagy felelősség jár, és a többi....
*Kicsit megtépi a figura alját, és átfűzi rajta az előbb hajtogatott szárat.*
-Hogy mióta origamizom? Nem is tudom....
*Azzal átnyújtja a kész művet.*

-Már egy ideje.Bár általában mást hajtok...

- Ha te mondod. Én nem tudom, ki melyik osztályba jár, de majd kisül.
Közben már nagyon furdal a kíváncsiság, hogy mi lesz ebből a papírból. Szinte pislogás nélkül fixírozom, kissé összemorcolt szemöldökkel, mert türelmetlen vagyok.
- Haha! Igaz is! Biztosan mondani fognak ilyen magasröptű dolgokat, mint amit említettél. – elmélyítem a hangom és felveszem Mr. Lensherr hanglejtését – A világ változik, és mi vagyunk a jövő. – eztán visszatérek a rendes kerékvágásba – Nagyszerű! Különösebben nem érdekel, hogy most ki a mutáns, ki az ember, csak hagyjanak békén és kész. Nem?
Aztán végre elkészül a mű, amit még akkor is néztem, amikor beszéltem. Egy remek virág, ami egy liliomra emlékeztet. Lenyűgöző, hogy mit ki nem lehet hozni egy darab papírból. Átveszem a virágot, ami így sose fog elhervadni, vizet se akar, de mégsem olyan ocsmány, mint a művirágok és közben egyedi.
- Ejha! Te aztán tudsz! Köszi.
Kicsit elmerengek a virágon, pedig nem szokott meghatni, ha virágot kapok, de ilyet még nem adott nekem senki. Ebbe idő és energia van fektetve. Ha valaki ilyenből kap egy csokorral, az többet jelent, mintha valaki megveszi a boltban a virágot, amit bárki megtehet.
- Van hozzá érzéked.

*A kérdésre csak biccent egyet, ami bölcs dolog tőle, tekintve, hogy kicsit korábban a "ninja ruhás" srácról, mint osztálytársukról beszélt, tévesen.*
-Hiszek abban, hogy ha elég kitartóak vagyunk, idővel megvalósítható a békés együttélés az emberekkel.
*Feleli Xavier hangja, Gabriel vigyora mögött.*
-Amúgy szerintem mind emberek vagyunk, és ezer év múlva sem lesz mindenki mutáns...de félek ez a vélemény itt nem túl népszerű.
*A lány virágra reakcióján csak szelíden elmosolyodik.*
-Nagyon szívesen.
*A dicsérettől ismét mintha egy kicsit pirosabb lenne mint szokott.*
-Annyira azért nem vagyok ügyes...de köszi.
~Francért fűtenek itt ennyire, mindjárt lángra kapok.~

Gabriel professzor utánzásán is nevetek egy jót, hiszen remekül ellehet szórakozni ezeken a szösszeneteken. Minek venném komolyan, hiszen mind emberek vagyunk ezért senkinek sincs igaza, tehát még a profoknak sem, vagy nekem.
- Sose hittem abban, hogy a földön valaha is béke lesz. Vagy ha mégis, azt én már tuti nem élem meg. Kár érte, azért egy darabig biztosan élveztem volna.
Elgondolkodok azon, hogy lesz-e valaha minden újszülöttből mutáns.
- Nem, én se gondolom, hogy egy nap mindenki ilyen lesz, mint mi. Azt sem tudom, hányan vagyunk. Lehet, hogy csak mi, akiket idehívtak ebbe a suliba. Szerinted? A végén talán egy nap leszünk annyian, hogy a sima emberek kisebbségnek számítanak majd, de akkor az lesz a kuriózum. Bár ha előkotrom a biológiatudásomat, akkor a „tiszta vért” – itt teszek egy macskakaparást a levegőbe – előbb, vagy utóbb már csak beltenyészettel lehet megvalósítani.
Megforgatom kezemben a virágot, miközben beszélek. Nincs szívem üveggé varázsolni, mert még eltörik. Annyira érzékeny dolog az üveg, mégis veszélyes. A papír nem törik el, de kiszárad és megsárgul, na meg el is ég, de majd vigyázok rá.
- Nálam még mindig ügyesebb vagy. Beteszem majd egy vázába, mint az igazit.

-Ó szerintem egy napon biztosan összefognak az országok, és akkor az egyesült Föld felveheti a harcot az éhínséggel, a betegségekkel, és az egyesült Marssal.
~Vagy tudod...összefognak, és kiírtanak minket mutánsokat, az is gyönyörű csapatmunka lenne.~
*A következő kérdésen már hosszabban gondolkodik el. Valamiért úgy érzi, ciki az, hogy ennyire nem tud semmit a mutánsokról.*
-Biztos többen vagyunk de...lehet egy mutánsnak egyáltalán gyereke?
*Egy pillanatig még elgondolkodik ezen,aztán úgy dönt, ejti a témát.*
-Biztos vagyok benne, hogy ebben a suliban még azokra a kérdésekre is megkapjuk majd választ a témában, amire nem szeretnénk...
~Mentális feljegyzés: megvan kiről kell puskázni biosz dolgozat közben.~
-Mond, nincs kedved felfedezni a sulit?Szerintem nem ártana kiismernünk magunkat az épületben, ha már itt töltjük az elkövetkezendő 4 évet.
~Egyedül nem sok kedvem lett volna hozzá, és az igazat megvallva társaságban sem sűrűn, de valahogy most...~
-De persze ha nincs kedved hozzá....

Én nem vagyok ilyen bizakodó az emberi természettel kapcsolatban. Max akkor lesz itt béke, ha a felnőttek kihalnak, és csak gyerekek maradnak fenn, akiknek a gondolkodásuk megmarad tisztának akkor is, ha felnőnek. De az is lehet, amint elérik a nagykorúságot, kiütközik belőlük a természetük. Ez a valóság nem az a Nicolas Cage film, aminek valami Képlet volt a címe és giccses véget ért a gyerekeknek.
Azonban félrenyelek, amikor meghallom, hogy lehet-e mutánsnak gyereke. Felköhögöm a nyálamat, meglehetősen vörös lett az arcom az erőlködéstől és a könnyem is kicsordult. Bennem fel sem merült, hogy nem lehet gyerekem. Persze még nem akarok, de miért lennénk sterilek?
- Jó ég, hogy neked mik nem jutnak eszedbe. – nevetek.
Kell még olyan fél perc, mire megint használható lesz a tüdőm, aztán felállok.
- Persze, szívesen körülnéznék veled. Végig vezettek egyszer, de én nem hiszem, hogy mindenhol. – kacsintok.
Hiszen, ha számításba veszem, hogy itt több ajtó is van, valamint a kastély méretei szerint belül még lennie kellenek szobáknak, így fenn tartom a gyanúpert. Meg aztán Gabriel talán még bemutat valakiknek.

-Úristen, jól vagy?
*Kérdi, miközben jó adag aggodalom ül ki az arcára.A lány pár perc alatt rendbejön, ő azonban addig vagy ezerszer megbánja, hogy a suliban a Heimlich fogás helyett az X-wing vadászgép hajtogatását gyakorolta. A lány végül felnevet, és ettől ő is megnyugszik valamelyest. Mobiltelefonját, melynek kijelzőjén a 911 számsor díszeleg visszacsúsztatja a zsebébe.*
-Hát...az állatvilágban sok 3 lábú állat steril...és a mi mutációnk annál jóval extrémebb...De rémlik, mintha valamelyik tanárnak lennének gyerekei, szóval nem tudom.
*Felcsillan a szeme, amikor Erin igent mond az ajánlatra.*
-Tényleg? Szuper!
*Kitekint az ablakon egy pillanatra. Az iskola kertje olyan hívogatónak tűnik elsőre, aztán a szél meglibbent egy ágat, és Gabriel-nek azonnal elmegy a kedve az egésztől.*
-Hát, nem tudom előled mit akarnának eltitkolni-rákacsint a lányra-én személy szerint az ebédlőt nem láttam még...És a titkos földalatti bázist, ahol frankensteint építik!!
*Az utolsó mondatnál egy filmbeli gonosztevő hangját próbálja utánozni, bár maga sem tudja melyiket.*

- Nem örülnék neki, ha a háromlábú állatok sorsára jutnék. – felelem, miközben a fiú mellé állok – Szerintem azok azért sterilek, hogy ne szaporodjanak el, mert evolúciós zsákutcák. Képtelenek vadászni három lábbal, de mi Mr. Lensherr szerint fejlettebbek vagyunk. Ki tudja.
Várokozóan nézek Gabrielre, a kertbe nem megyünk, ezt kiolvasom a tekintetéből, amikor az ablakra néz. Sajnálom szegényt, elszállna, mint egy lufi. Rossz lehet, ha állandóan attól kell félnie, mikor lebeg ki az űrbe. De nem is baj, jobban érdekel az épület.
- Titkos bázis? – csillan fel a szemem – Érdekelne.
Sok helyet nem lehet elzárni előlem, elég lenne csak az ajtót üveggé alakítani, és voilá!
- Mutasd az utat, én majd töröm a bejáratokat. Ha kell. – kacsintok.

//Okés//

Éppen beleélem magam egy felfedezősdibe, mikor más felfedezők térnek be hozzánk. Az eddigi viszonylagos nyugalmat és csendet átveszi a zsibongás. Ez tényleg egy közösségi szoba!
A három fiú közül a roppant megnyerő szőkét leszámítva a kövér, ugyan akkor sovány fiú a legszembeötlőbb az összes közül számomra. Hogy oldja meg, hogy ne billenjen ki az egyensúlyából és dőljön el? Nem egészségtelen ez a mutáció? Talán annyira mégsem, ha még él, és mozog.
Figyelmem a „némára” is rávetül. Mindig iszonyodtam attól, mi lenne, ha hirtelen megvakulnék, megnémulnék vagy megsüketülnék. Iszonyatos lenne, nem bírnék úgy élni, csak nagyon nehezen. Akkor inkább a halál. Szóval egyből sajnálni kezdem szegényt.
- Sziasztok! – köszönök nekik a bemutatkozásuk után.
Különös neveket aggattak magukra, mint akik valami fedőneveket használnak, vagy ilyesmi. Tényleg kezdek gyanakodni, hogy itt valami magánhadsereg létesült és Gabrielnek igaza volt. Szememmel végig futom a „néma” sorait és egyből megértem, miért van ilyen fura szájzára, mint a középkorban az erényöv.
- Ó, hát akkor… - nem is tudok mit felelni Tenornak, erre mit lehet mondani? Sajnáljam? Lehet, hogy ő nem sajnálja. Ha örülök neki, akkor az bunkóság. – Akkor majd olvasgatunk. Szeretek olvasni. Amúgy az én nevem Erin Newton, és nincs művésznevem. Csak most jöttem.
Többnyire a Bárdnak nevezett fiúhoz beszélek, de nem akarom megsérteni a többieket sem, így természetesen rájuk is vetek mosolygó pillantásokat.

-Valójában, a földalatti bázis csak poén volt. Egy ilyen régi épület pincéjében legfeljebb 100 éves borokat őrizhetnek...azt mondjuk szívesen felkutatnám.
~Ugyanakkor, lehet nem ártana legalább az első napot kihúzni anélkül, hogy meglátogatnánk az igazgatót...csak egy ötlet...~
*Már épp indulna, amikor nyílik az ajtó, és egy lágy szellő söpör végig a szobán. Gabriel alatt nagyot reccsen a padló, ami nem csoda, hisz vagy 40 kilóval válik nehezebbé, mint normális testsúlya. 3 fiú lép be a terembe, és bármennyire is szeretné, képtelen titkolni, hogy ez őt annyira nem dobja fel.*
-Üdvözletem.
*Veti oda röviden, és nagyon igyekszik nem megbámulni...leginkább egyik jövevényt sem, különféle okokból.*
-Gabriel Taylor. Még nekem sincs művésznevem...
~...hacsak nem számítjuk a szöcskét, melyet "izmos" testalkatomért aggattak rám, még általánosban, jóval a képességeim felbukkanása előtt.~
-Bárd? Ez hangszer lenne, vagy fegyver?
~Kérlek a fegyver, valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva nem örülnék neki, ha még zenélni is tudna...~

Tyron mosolyogva hallgatja Erin szavait, Gabrielhez már valamivel komorabb tekintettel fordul.
- Üdvözöllek titeket. A művészneveket mi adtuk magunknak, mondjuk úgy kódnevek. Kódnevek az emberek elkülönítésére a Homo Superioroktól. Vagy csak egyszerű elnevezés, mint Batman, vagy hasonlók. Ő sem úgy rohangált embereket mentve, mint Bruce Wayne, nem de bár, kedvesem. - Mosolygott ismét Erinre a fiú. Hangja szinte simogatja füleiteket, kényezteti hallójárataitokat, olyan lágy, és tiszta. Stílusa egyenesen úri, mintha most lépett volna elő, egy előkelő estélyről.
- Na meg mert tök baróóók, mi Tyron? - Röhögött fel James, mire a szőke ifjú fintorogva fordult felé.
- Az James...barók... - Sóhajtott mélyet, majd Gabriel kérdésére próbált meg válasszal szolgálni, természetesen nem olyan kedves hangnemben, mint a társaság egyedüli női tagjának Erinnek.
- Természetesen hangszer. Mi más lenne...látsz nálam fegyvert? - Nézett rád kezeit kinyújtva, olyan tekintetet meresztve rád, mintha a Föld legnagyobb botorságát kérdezted volna az imént.
- A gitárom jelenleg a szobámban van, nem hordozhatom magammal mindenhova, de ha szeretné a szép hölgy, adhatok egy kis magánkoncertet valamikor. - Kacsintott ismét a lányra.

A nevekre köpni, nyelni sem tudok. Mit lehet erre mondani, ezek tényleg szuperhősködni akarnak. Ráadásul elszeparálódnak az emberektől ezekkel a nevekkel. Erről cikket lehetne írni a suli újságba, de kétlem, hogy az itt van, mivel ez egy olyan zárt közösség, amiben valószínűleg nincsenek titkok. Mindenről mindenki azonnal tud.
- És őőő… mi alapján válogattok magatoknak ilyen neveket? Képesség szerint?
Feltűnik nekem, hogy ez a Bárd a többiekkel nem beszél úgy, mint velem. Ez zavarba hoz, nyelek egy nagyot. Ő lenne az iskola szívtiprója, vagy mi? Nem tagadom, kedvesnek tűnik, helyes és a hangja kellemes. Zavartan mosolygok a gitáros szerenád említésére.
- Ez rendes tőled, egyszer majd meghallgatnálak. Talán te leszel majd az új amerikai sztár a színpadon. Nem árt, ha letesztellek.

-Nem, nem látok fegyvert...de hangszert sem.
*Rosszallóan néz Bárdra.*
-Elkülönülni az emberektől...jézusom.
~Kezdem megérteni Erin aggodalmát. Kizárt, hogy ez a suli hadsereget szervez, de úgy tűnik valaki mégis így gondolkodik, és lássuk be, egyikünk is éppen elég nagy galibát tud okozni.~
-Azt ugye tudod, hogy Batman nem létezik? Mármint, tv-ben, képregényben, meg frpg-ben nyilván igen...
*Hirtelen kimondhatatlanul fölöslegesnek érzi magát a teremben. *
~Magán szerenád?Majd kipróbállak? Ennél még azt is szívesebben hallanám, hogy "hé, mostantól kötelező sárkányt eregetni!".~
*Valamiért azonban mégsem hagyja el a helyet. Maga sem érti ennek az okát, de rövid úton ráfogja sajgó lábaira, melyeknek úgy tűnik nem ízlett a plusz terhelés. Most, hogy felfogta miért érzi magát nehéznek, olyan gyorsan fogy vissza eredeti súlyára, hogy azt bármelyik fitnesz csillag megirigyelné.*
-Miért nem rendezel koncertet az egész suli előtt? Bár a lézer szemű kritikusoktól megértem ha tartasz...

Érdeklődve és jó adag aggodalommal figyelem a hormonok elszabadulását a két fiú közt. Én inkább nyugodt ismerkedésre számítottam, de itt erről le kell tennem. Kérdőn nézek a Mérlegnek és Tenornak nevezett fiúra. Lerí rólam a kérdés: ez mindig így megy?
- Á, szóval akkor azért vannak ezek a nevek rajtatok. De nem túl átlátszó ez? Így mindenki nagyjából tudja, hogy mire vagytok képesek, vagy legalábbis számít valamire.
~ Hehe! Én milyen hülye neveket adhatnék magamnak? Üveglány? Mekkora marhaság. ~
Aztán pillanatok alatt sértések röppenek, Gabriel beszólásán már kis híján a szívemhez kapok. Ebből baj lesz, az fix. Nem akarok a két tűz közé keveredni, de Bárd belevon, vagy legalábbis válaszút elé állít.
- Most? Most akarsz énekelni? – kérdem egy oktávval feljebb vett hangon.
A szemeim csak úgy cikáznak a társaságon. Valahogy nem így képzeltem az első napomat itt, egyből a kereszttűzben. Inkább kérdésre kérdéssel felelek, ebből nagy baj nem lehet.
- Mi lenne inkább, ha félre tennétek a kakaskodásotokat és nem egy ki-mit tudban döntenétek el a dolgot? Botfülű vagyok, nem lennék jó zsűri, az előbb csak vicceltem.

-Hmm..
~Mond valamit a lány, azt hiszem akkor ejtem a "graviton" becenevet,Úgyis hülyén hangzik, mintha valami gonosztevő lennék.~
*Majdnem kezdetét veszi valami mocskos, és minden bizonnyal veszélyes dolog, de szerencsére Erin, és James közbe lépnek, így aztán valószínű, hogy a suli ma egyben marad. Utólag belegondolva kicsit elszégyelli magát a történteken.*
~Mi a fene van velem, sosem kötöttem bele senkibe, most meg....Majdnem nekimentem egy srácnak, aki amennyire tudom, akár superman is lehet.~
-Igazad van, bocsi. Biztos az anyag utóhatása, hogy ma ilyen agresszív vagyok.
*Keserű mosoly ül ki az arcára, miközben ezt mondja. Nem hitte, hogy ma még hiányozni fog neki az a macska...*
~Tényleg, a macska, el is felejtettem....~
*Erin-re sandít egy pillanatra.*
~Na igen, eddig volt jobb dolgom is, mint egy pszichopata lebegő állat után nyomozgatni, ami lehet csak a képzeletem szüleménye...~
-Gondolom ti már régóta itt vagytok ugye? Összeszokott bandának tűntök.

Gondolatban letörlöm az izzadságot a homlokomról. Ez egy húzós helyzet volt, de szerencsére nem kellett semmi felnőtt közbelépés.
~ Huh, nem igaz. Túlteng a tesztoszteron. Én meg nem is tudom, hogy merre vannak ilyenkor a tanárok. ~
- Az igaz, hogy a Bárd megtévesztő, de akkor kifejtenéd nekünk a dolgot?
Mérlegre néz, aki igencsak átalakuló félben van. Megdöbbentően jól rejti el a zsírpárnákat, és egyik oldalról a másikra teszi-veszi. Ha mindenki ilyen szépen tudna fogyni… De szép is lenne.
~ Klassz! ~
Bárd szavaiból kiszűröm, hogy akkor ezek szerint nagy valószínűséggel osztálytársak leszünk, vagy mi a fene. Összenézek Gabriel-el és rosszat sejtek. A fiú elnézést kért, Bárd se akar már neki esni, de meddig tarthat ez a fegyverszünet? Igen sokat kell itt még csiszolni a bandán. Mr. Lensherr szerint itt meg tanuljuk uralni az erőnket, de vajon az indulatainkat is? Ez majd Xavier profra vár. Sajnálom az öreget, nem lesz könnyű dolga ezekkel.
Bárd megint a figyelmem középpontjába tornássza magát. Én naivan ott maradok a helyemen, ahol eddig voltam, és kissé lassan esik le, hogy vajon miért mennek odébb a többiek. Gyorsan melléjük sorolok és magammal húzom Gabrielt is, ha eddig még nem tette volna meg, hogy fedezéket keressen. Biztos, ami biztos.

*Ámulva figyeli, ahogy mérleg formája kezd egészen emberszerűvé válni...sőt, teljesen emberivé.*
~Helyesbítek, EZT irigyelné meg bármelyik fitnesz csillag!~
-Biztos, hogy jó ötl...
*A másik két srác hátrébb húzódik, és mitagadás Gabriel is rosszat sejt. Pár pillanatig nem tudja eldönteni, kövesse-e a példát, ám ekkor Erin is tisztes távolságba húzódik, és úgy tűnőt őt sem akarja hátrahagyni. Szája mosolyra húzódik, és enged a szelíd erőszaknak. Mikor egy vonalba ért a lánnyal, odaszól bárdnak.*
-Izé...van egy üvegnap a kezemben, szóval ha te is opera énekes vagy, légyszi csak óvatosan.
~Tényleg, hova is tettem? Biztos a táskámba raktam amikor kitéptem a lapot a....mi a fenéért hoztam magammal a táskámat???~